© Stiller Ákos

Mint ismeretes, a különböző etnikumok együttélését firtató, különböző nyelveken megfogalmazott kérdéseket megjelenítő sárga utcai táblákat – azaz a Szlovákiában élő Németh Ilona képzőművész és Németh Szilvia szociológus művét –   eltávolíttatta a két érintett kerület a Király utcából. Még mielőtt formálisan is megnyílt volna az utcai kiállítás.

Elfogadna-e családtagnak/szomszédnak egy romát/zsidót/kínait/határontúli magyart?”. A többnyelvű táblák a Külhoni Magyarok Művészeti Fesztiváljának keretében, a Műcsarnok-Ernst Múzeum szervezésében került az utcai  kandeláberekre – amelyek amúgy nem a kerület tulajdonai.

Az esemény, amelynek része volt ez a projekt is, a GPS - Ismeretlen szcéna című kiállítás, amely határon túli magyar művészeket vonultat fel. Nos, úgy tűnik, külföldről az ottani magyar művészek olykor pontosabban tapintanak rá az itteni problémákra, mint olykor a hazaiak.

"Részben kudarc" – kezdi Németh Ilona a hvg.hu kérdésére, hogy miként értékeli a történteket. "Jobb lett volna, ha a táblák kint maradnak és valamilyen párbeszéd, diskurzus kezdődik róluk."

Mint mondja, Dunaszerdahelyről, ahol már megvalósult ez a projekt, eltérő tapasztalataik voltak. Ott kint maradtak a táblák, sőt, lakossági fórumokon meg is beszélték őket az emberek.

"De ha ott fel mertük tenni a szlovák-magyar együttélést firtató kérdéseket, akkor Budapesten miért ne tettük volna fel az itt érvényes kérdéseket? " – mondja a művész, aki azért nem kis részben sikerként értékeli a projektet.

"Többször elsétáltam a Király utcában a táblák mellett, és figyeltem a reakciókat. Kialakultak párbeszédek, mindenki találgatta, mit akarhatnak a táblák. Egymás mellett állt egy helyi magyar lakos, egy angol turista és csatlakozott hozzájuk egy roma muzsikus; hárman próbálták megfejteni, mi is ez. Végül a turista magyarázta meg: ez semmi egyébről nem szól, mint a toleranciáról."

Németh Ilona – akit a kortárs művészeti színtéren az egyik legfontosabb közép-európai művészként tartanak számon, s hazáját, Szlovákiát az 1999-es Velencei Biennalén is képviselte – így foglalta össze köztéri műve lényegét:

"Szlovákiában azt figyeltem meg, hogy a különböző kultúrák párhuzamosan élnek együtt, s alig van köztük interakció. Ha együttműködés kezd kialakulni, azt sokan úgy élik meg, mintha  fel kellene adniuk magukból valamit. Én arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy ez nem önfeladás; az együttműködés  inkább erősíti a két felet."

"Nem azt kérdeztük, hogy elfogadna-e szomszédnak egy fideszest..." – reagál a művész arra a felvetésünkre, hogy ma Magyarországon szinte minden üzenet politikai olvasata kerül előtérbe a konkrét jelentés helyett.

"Ennél sokkal alapvetőbb kérdésekről van szó. A táblákon több nyelven szerepelnek a feliratok. Meg akartuk mutatni, hogy a kultúrák olykor vizuálisan is alapvetően különböznek: a roma abc-ben latin betűk vannak, de a zsidó szövegek nem így íródnak. S hogy a látható különbség ellenére  mégis lehetséges a tartalmi párbeszéd" - foglalja össze Németh Ilona.

Azt szomorúnak tartja, hogy az érintett önkormányzatok inkább kihátráltak a projekt mögül, semmint hogy a viták ellenére kiálltak volna mellette.

Ez annál is inkább különös – tesszük hozzá mi –, mivel a VI. kerületi önkormányzat értette és támogatta is a public art művet, s nem feküdt keresztbe a VII. kerület sem, noha kissé húzta az időt az engedélyezéssel. Végül aztán mindkét önkormányzat jobbnak látta, ha a táblák lekerülnek a helyükről. Egy napot sem ért meg ez a mű Budapesten. A művész-szociológus páros azonban valószínűleg mégis célba talált a kérdésekkel; azóta folyamatosan hívják őket a rádiók és televíziók. A valódi fogadtatás tehát a következő napok kérdése lesz.