A Werckmeister az évtized filmje a Diákzsűri szerint

Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjét választotta az elmúlt évtized legjobb alkotásának az Országos Diákzsűri - közölte a Filmszemle sajtóirodája.

  • MTI

Tarr Béla
Tudta, mire mond nemet
© Horváth Szabolcs

A 2000-ben készült filmnek járó díjat a hétvégén, a budapesti Toldi moziban adták át a rendezőnek. "Amikor harminc évvel ezelőtt az első filmemet csináltam, egyet tudtam, hogy valamire tudok nemet mondani, ami természetesen generál majd egy igent" - mondta a Kossuth-díjas rendező.



Az "Évtized legjobb magyar filmje" titulusra öt alkotást - öt nagyjátékfilmet - nomináltak: a Werckmeister harmóniák (Tarr Béla, 2001), a Hukkle (Pálfi György, 2002), a Dealer (Fliegauf Benedek, 2004), a Tamara (Hajdu Szabolcs, 2004) és az Iszka utazása (Bollók Csaba, 2007) közül választották ki a diákzsűri díjazottját.



Teszler Tamás korábban az MTI-nek elmondta, hogy a jelölt filmek listáját az egyesület jelenlegi és egykori szervezőiből álló héttagú grémium állította össze, az Országos Diákzsűri alapítója, Szilágyi Erzsébet koordinálásával.



Kiemelte: azok közül az alkotások közül válogattak, amelyeket a diákzsűri az elmúlt tíz évben díjazott.



A fennállásának tizedik évét ünneplő Országos Diákzsűri az elmúlt években 24 filmfesztiválon vett részt, 94 magyar és 12 külföldi alkotásnak 106 díjat osztott ki.

Hozzászólások