Pesovár Ernő 1926-ban született. 1952-1958-ig a Népművészeti Intézet néprajzi osztályán, majd 1959-1970-ig a Néprajzi Múzeum zenei osztályán dolgozott. 1970-től a Népzenekutató csoport, majd az MTA Zenetudományi Intézet néptánc osztályának tudományos munkatársa, 1983-1988 között vezetője volt.
Művészeti vezetője és koreográfusa volt a kőszegi Jurisics-együttesnek, illetve a szombathelyi Ungaresca Táncegyüttesnek, valamint elnöke az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsának. Több könyv társszerzője tánctörténet, tánchagyomány témában. A Kossuth-díjjal 1992-ben tüntették ki, 2006-ban pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.
Elhunyt Pesovár Ernő
Életének 82. évében elhunyt Pesovár Ernő, a néprajztudományok kandidátusa, Kossuth-díjas táncfolklorista, koreográfus – közölte a Hagyományok Háza.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.