A filmrendező legjelentősebb munkái gyerekekről szólnak, ezekkel saját műfajt teremtett: az animációs dokumentumfilmet. Számos alkotása közül kiemelkedik a Gombnyomásra, a Sosem volt Cigányország, a Tücsök és hangya, a Parasztdekameron vagy a Duna Televízióban vasárnaponként látható Hol volt, hol nem volt című mesesorozat.
Munkásságát 1975-ben Arany Meteor díjjal, 1977-ben UNICEF-díjjal, 1984-ben Balázs Béla-díjjal, 1989-ben Gyermekekért díjjal, 1990-ben érdemes művész címmel ismerték el, megkapta a trevisói gyermek- és ifjúsági filmfesztivál fődíját, a Fellini-díjat és a Kamera Hungária Fesztivál díját is 2000-ben.
Elhunyt Macskássy Katalin filmrendező
Életének 66. évében pénteken elhunyt Macskássy Katalin filmrendező, a magyar animációsfilm-művészet kiemelkedő személyisége, a Duna Televízió munkatársa. Temetéséről később intézkednek.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.