Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Elhunyt Paul Scofield Oscar-díjas brit színész, aki többek között Morus Tamást alakította az Egy ember az örökkévalóságnak című 1966-os történelmi filmben.
Nyolcvanhat éves korában dél-angliai otthonában elhunyt Paul Scofield. A művész leukémiában szenvedett.
Scofield a 20. század legnagyobb Shakespeare-színészei közétartozott, akit játéka és főleg rendkívüli orgánuma miatt gyakran emlegettek egy sorban Sir Laurence Olivierrel. Tagja volt a Stratford-upon-Avon-i Royal Shakespeare Company-nek. Filmen is eljátszotta egyik legsikeresebb szerepét, a Lear királyt, fiatalabb korában magára öltötte Hamlet és V. Henrik jelmezét is. A Robert Bolt által Sir Thomas Moore-ról, a nagy filozófus-államférfiról, az Utopia című mű szerzőjéről írt darabot, az Egy ember az örökkévalóságért című színmávet éveken át játszotta színházban
Londonban és a Broadway-n egyaránt, majd 1966-ban ő kapta a Fred Zinnemann által megfilmesített változat címszerepét is. A VIII. Henrik királlyal válása, Boleyn Annával való házassága, a római katolikus egyházzal való szakítása miatt szembekerülő, a vértanúságot is vállaló Moore megszemélyesítéséért 1967-ben megkapta a legjobb férfi alakítás Oscar-díját.
Shakespeare később is visszatért filmes pályáján, de ezekkel kevésbé volt szerencséje: hiába volt kiváló Kenneth Branagh V. Henrikjének francia király szerepében, vagy Franco Zeffirelli Hamletjében, mint a meggyilkolt király szelleme, mindkét produkció megbukott.
Scofieldről köztudott volt, hogy távol állt tőle a nagyvilági és a bohém művészélet. Azon kevesek közé tartozott, akik előadás után rögtön családjukhoz siettek haza. Egész életét néhány mérföldre West Sussex grófságbeli szülőfalujától, Hurstpierpointtól élte le. Ritkán adott interjút, kerülte a rivaldafényt. Még az Oscar-díj átadására sem utazott el Hollywoodba: "Valószínűleg feleségemmel és egy másik házaspárral kibontunk egy üveg pezsgőt" - üzente köszönő levelében a Los Angeles-i Filmakadémiának.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.