A vihart egy franciául frissiben megjelent (s magyarul megjelenés előtt álló) oroszországi úti beszámoló, André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című könyve váltotta ki, illetve Fejtő ebből kiinduló értekezése váltotta ki.
Ha többet akar tudni az akkor 27 éves Fejtő Ferenc nevezetes cikkéről, olvassa el erről szóló írásunkat a legfrissebb HVG-ben.
Egy Fejtő-tanulmány kálváriája
Egyik legfontosabb „okfejtéseként” említette a hét elején Párizsban elhunyt Fejtő Ferenc azt a hét évtizeddel ezelőtti, nagy vihart kavart tanulmányát, amelyben végleg leszámolt ifjonti kommunista illúzióival.