„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Ezer euró (250 ezer forint) kártérítésre és 6000 euró (1,5 millió forint) perköltség megfizetésére ítélték a Marianne című francia magazint, amely kétségbe vonta, hogy Alberto Korda készítette Ernesto Che Guevara ikonná vált fotóját.
Korda ikonná vált fotója © AP |
A lap tavaly októberben és decemberben megjelent cikkeiben azt állította, hogy a felvételt Juan Vives, Franciaországba menekült volt kubai titkosszolgálati ügynök készítette. Ezt a felvételt azonban archiválták és később Kordának tulajdonították, aki némileg retusálta a képet, majd saját nevén megjelentette 1967-ben.
Diana Díaz-Lopez, Korda lánya azonnal bírósághoz fordult, bemutatta apja eredeti felvételének negatívjait, valamint azokat az újságokat, amelyek már 1960-ban leközölték a fotót.
Pierre Feydel, a Marianne újságírója úgy nyilatkozott, hogy a lap elfogadja a bíróság döntését, de fenntartják, hogy manipulált a fotó, mert "erősen politikai ügyről van szó".
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.