Az 1918-ban a dél-borsodi Bogácson született Hegyi Imre a II. világháború után a Parasztpárt képviselője lett, 1948-tól 1952-ig, majd 1974-től 1978-ig országgyűlési képviselő volt, évtizedeken át pedig a Hazafias Népfront Borsod-Abaúj-Zemplén megyei titkára.
Közíróként meghatározó szerepe volt a Tokaji Írótábor létrehozásában, az írótábornak elsőként otthont adó Tiszaladány díszpolgárává választotta.
Hegyi Imre a Nagy Imre Társaság tiszteletbeli alelnökeként ápolta a volt miniszterelnök emlékét, miként a kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endréét is, akinek miskolci emléktábláját ő avatta fel. Temetése december 18-án délután 2 órakor lesz Miskolcon, hamvait szeretett településén, Bogácson is elhelyezik.
Meghalt Hegyi Imre
Meghalt Hegyi Imre közíró, a Tokaji Írótábor egyik alapítója, egykori országgyűlési képviselő, 90 éves volt - közölte a család.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.