A Nestroy-díjat, amelyet különböző színházi kategóriákban osztanak ki, az idén kilencedik alkalommal ítélték oda. A kitüntetést Johann Nepomuk Nestroy osztrák drámaíróról és színészről nevezték el, aki 1811 és 1862 között élt és alkotott.
Bodó Viktor 2006-ban volt először a grazi színház vendége, Franz Kafka Kastélyának Vinnai Andrással közösen írt adaptációját állította színre. Az együttműködés eredményeképpen hívták meg újból, és az Alice elsöprő sikere nyomán már tervezik a következő közös produkciót is.
A Roland Schimmelpfennig: Alice Csodaországban című darabja nyomán készített Alice című előadás az elmúlt évadban több egyéb vendégbemutatón is szerepelt, játszották egyebek között Essenben és Münchenben a Radikal jung fesztiválon. Nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékok vendége lesz, a Young Directors Project 2009 keretében mutatják be augusztusban az ausztriai fesztiválvárosban.
Rangos osztrák díj Bodó Viktor színész-rendezőnek
A legtekintélyesebb osztrák színházi elismerést jelentő Nestroy-díjjal tüntették ki Bodó Viktort. A magyar színész-rendező a grazi színházban 2007-ben bemutatott Alice című előadásának látványáért kapta meg a rangos kitüntetést a 333 tagú zsűritől.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.