A törvény március 1-jén lép hatályba, a benne meghatározott támogatás először 2010-ben vehető igénybe.
Létrejön az Előadó-művészeti Tanács (EMT), amely a miniszter javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő feladatot ellátó testülete lesz. Létrehoznak egy hivatalt is, amely nyilvántartást vezet a színházakról, zenekarokról, és kategóriákba sorolja őket. A nyilvántartásba vétel a támogatás feltétele. A jogszabály tervezete eredetileg öt kategóriába sorolta a színházi és táncművészeti szervezeteket, egy módosítás nyomán került be a hatodik a törvénybe.
Támogatás kategóriák szerint
A színházakat a profil, az előadás-szám és a saját produkciók száma alapján sorolják kategóriákba, és hasonlóképpen sorolják be a zenei együtteseket, zenekarokat is; ennek szempontjait és a kategóriák meghatározását részletesen szabályozza a törvény.
A támogatás két részből, a fenntartói ösztönző részhozzájárulásból és a művészeti ösztönző részhozzájárulásból áll. Az első a fenntartó előző évi támogatásával arányos, a második támogatás összege a nézőszámtól függ.
Mindkét támogatást a költségvetési törvény tartalmazza úgy, hogy a fenntartói ösztönző hozzájárulás valamennyi önkormányzatra egy összegben jelenik meg, míg a művészi ösztönző részhozzájárulás színházanként lebontva szerepel a büdzsében.
Lesznek pályázati pénzek is, a döntésekhez a miniszter az EMT javaslata alapján kuratóriumot kér fel. A döntésre az EMT tesz javaslatot, ettől eltérő határozatát a miniszternek indokolnia kell. A forrásra a nyilvántartásba nem vett szervezetek is pályázhatnak.
Munkajogi helyzet
A törvény kitér arra is, hogy a színészek, zenészek, táncosok munkajogi megítélése attól függ, hogy ki az intézmény, művészeti szervezet, fenntartója, így vagy a Munka törvénykönyve vagy pedig a közalkalmazotti törvény vonatkozik rájuk. Az alapvető törvényektől való eltérés azonban mindkét kategóriában fellelhető. Fő szabály a határozatlan munka-, illetve közalkalmazotti jogviszony, a határozott időre kötött szerződés nem lehet hosszabb 5 évnél. A teljes munkaidőhöz előadásszámot rendel a szabály, például a színészeknek legalább 80, magánénekesnek minimum 50 előadásban kell részt venniük, de ettől 25 százalékkal - mindkét irányban - el lehet térni a szerződésben.
A törvény szerint a vezetőket pályázat útján kell kiválasztani, csak az pályázhat, akinek szakirányú felsőfokú vagy jogi, közgazdász diplomája van és legalább öt éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A vezetői megbízás öt évre szól.
Az előadóművészeti törvény kőbe vési a támogatásokat
Az Országgyűlés hétfőn 221 igen szavazattal, 155 ellenében elfogadta az előadóművészeti törvényt. Ez szabályozza a színházak, zenekarok, balett- és táncegyüttesek költségvetési támogatását, s tartalmazza a színészekre, zenészekre és táncosokra vonatkozó speciális munkajogi szabályokat.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.