A szervezők eredetileg 450 ezer emberrel számoltak, az óriási érdeklődés következtében azonban már novemberre teljesült ez az elképzelés. A végső számítások csak januárra készülnek el, de Klaus Albrecht Schröder, az Albertina igazgatója úgy számol, hogy 6,38 millió euró forgalmat hozott az ötven festményt, 100 rajzot felvonultató, Rajzolt képek című kiállítás. Az igazgató szerint a sokszor a múzeumépületből kifolyó várakozó sorok ellenére a várakozási idő nemigen volt hosszabb 45 percnél. Nem csupán maga a kiállítás volt példátlan siker – felkereste a bemutatót Nicolas Cage amerikai színész és José Carreras sztártenor is - , de a Van Gogh katalógust is vitték, mint a cukrot, két kiadás is elkelt belőle, azaz 20-30 ezer példány.
Aratott a bécsi idegenforgalom is, szeptemberben 3,9 százalékos többletet hozott a vendégéjszakák száma, októberben 6,5 százalékosat.
Földvári Zsuzsa/Bécs
Sok pénzt hozott a bécsi Van Gogh-kiállítás
Legeket döntött a bécsi Van Gogh-kiállítás: az Albertina képtárban tegnap zárult bemutatót 589180-an látták, ami azt jelenti, hogy a három hónap során naponta 6202 látogatója volt a kiállításnak.
Magyar-ukrán viszony: Hidegháború helyett most hidegbéke van
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.