Törőcsik Mari nyitja meg a Filmszemlét

Eldőlt, kik alkotják a 40. Magyar Filmszemle zsűrijét az egyes versenyszekciókban. A játékfilmes zsűrit Mészáros Márta filmrendező (elnök), Hartyándi Jenő fesztiválszervező, Ragályi Elemér operatőr-filmrendező, Tolvaly Ferenc író-rendező és Zsigmond Vilmos operatőr alkotja. A január 29-iki nyitóünnepséget követően a szemlét Törőcsik Mari színművész nyitja meg.

  • MTI MTI
Törőcsik Mari nyitja meg a Filmszemlét

A kisjátékfilmes zsűri tagja Pálos György rendező-operatőr (elnök), Balog Gábor rendező-operatőr és Cs. Nagy Sándor rendező-operatőr lesz.
 
A dokumentumfilmes zsűriben Salamon András filmrendező (elnök), Babiczky László rendező és Pigniczky Réka televíziós újságíró, dokumentumfilmes rendező kapott helyet. A tudományos-ismeretterjesztő filmes zsűrit Andor Tamás operatőr (elnök), Bakos Edit, az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, valamint Tóth Zsolt Marcell rendező-operatőr alkotja. A tévéfilmes zsűri tagja Gelencsér Gábor filmesztéta (elnök), Bélafalvy Balázs operatőr és Felvidéki Judit rendező.
 
A szemle nyitóünnepsége január 29-én csütörtökön 19 órától lesz a Budapest Kongresszusi Központban, ennek keretében adják át az életműdíjakat, valamint a Magyar Mozgókép Mestere címet. Életműdíjban idén Bacsó Péter filmrendező, Bertalan Tivadar látványtervező, Kemenes Fanni jelmeztervező, Szilágyi István színművész és Szőnyi G. Sándor rendező részesül, a Magyar Mozgókép Mestere címet Elek Judit filmrendező kapja.
 
A filmszemlét Törőcsik Mari színművésznő nyitja meg. A hivatalos program zárásaként Kenyeres Bálint Európa-díjas filmrendező A repülés története című új filmjét mutatják be. A január 27. és február 3. közötti 40. Magyar Filmszemlén a játékfilmes versenyprogramban 18, a kisjátékfilmesek között 30, a dokumentumfilmeknél 32, a tudományos-ismeretterjesztő filmek körében 12, a televíziós filmek programjában pedig 11 alkotás száll versenybe.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.