No Line On The Horizon Enigmatikus lemezborító © u2.com |
Az album első száma február közepén kerül a U2 honlapjára. A digitális megjelenést követően előbb Írországban, majd az egész világon megkezdik az árusítását.
Ami az albumot illeti, február 27-ére várható az írországi megjelenés, március 2-án az európai, március 3-án pedig az amerikai kiadás.
Ez lesz a U2 12. stúdióalbuma, s a várakozások szerint 2009 legkelendőbb albuma. Az ír együttes előző albuma, a How to Dismantle an Atomic Bomb szintén hatalmas siker volt, Bonóék öt Grammy-díjat kaptak érte.
A U2 két dalt adott elő Obama tiszteletére Kiállás © u2.com |
Mint a U2 honlapján is olvasható, ötféle kiadása lesz a No Line on the Horizonnak. A "rendes" CD-n kívül árusítják majd "digipak" változatban, poszterrel együtt, amely feljogosítja a vásárlót az együttes egyik filmjének letöltésére is. Lesz olyan változata, amelyhez egy 64 oldalas magazinnal együtt juthatnak hozzá az érdeklődők. Megjelenik a U2-album boxváltozatban DVD-vel és egy keményfedelű könyvvel együtt, sőt, ínyencek számára korlátozott példányszámú vinil - bakelit - is készül belőle. Borítóját Szugimoto Hirosi japán fotográfusművész készítette.