A híres állatvédő szervezet - a Variety című magazin keddi számában megjelent felhívása szerint - nem akar Armani-ruhákat viselő hírességeket látni a február 22-i gálán.
A Peta arra szólította fel a hollywoodi gazdagokat és szépeket, hogy más tervezők ruháit öltsék magukra - mindaddig, míg Giorgio Armani eleget nem tesz korábbi ígéretének, miszerint lemond az állati szőrmék használatáról.
A PETA egészoldalas hirdetésében "Pinokkió Armani"-ként emlegette a divatcárt, a mellékelt fotón hosszúra nyúlt orral ábrázolták az itáliai tervezőt.
Armani korábbi, közleményekben nyilvánosságra hozott ígérete ellenére nyúlszőrmét használt gyerekkollekciója néhány darabjánál.
Egy éve, egy párizsi divatbemutatója előtt úgy nyilatkozott: "Nincs prém a kollekcióban. Évekkel ezelőtt bejelentettem már, hogy nem használok prémet. Nem is tenném" - idézi a divatmogul szavait a Los Angeles Times. Armani ebben a nyilatkozatban azt mondta, hogy többek között a Peta által bemutatott dokumetumok győzték meg arról, hogy ne használja állatok, elsősorban nyulak prémjét a ruháihoz.
Armani-bojkottra szólítanak állatvédők az Oscar-gálán
Az Armani ruhák bojkottjára szólítottak fel az Oscar-díj átadásának estéjére állatvédők. A PETA képviselői Pinokkióként ábrázolták a divatcézárt, amiért az ígéretei ellenére nem mondott le a prémek használatáról.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.