Az operatőr, akinek 1963-ban bemutatott Kézenfogva című kisfilmje Oberhausenban a nemzetközi rövidfilm-fesztiválon a zsűri kisjátékfilm-díját és a filmfőiskolai zsűri díját kapta, április 12-én halt meg. Herskó Anna a Színház - és Filmművészeti Főiskolán 1949-ben szerzett diplomát, majd a Híradó- és Dokumentumfilmgyár, a Budapest Stúdió, illetve a Mafilm II. telepének munkatársa lett. 1952 és 1955 között filmvágást tanított a budapesti filmművészeti főiskolán.
A hatvanas évek elejétől rejtett kamerás módszerrel készítette emlékezetes rövidfilmjeit, például a Szentkút, az Ellesett percek címűt. Sokat foglalkoztatták a gyerekproblémák, az e témában készült filmjei közül legsikeresebb a Miért? című alkotás. Fényképezett és többször rendezőként is jegyzett természeti és művészeti témájú filmeket, oktatófilmeket olyan rendezők munkatársaként, mint Szabó Árpád, Bodrossy Félix, Simó Sándor, Fazekas Lajos, Zöldi István, Vancsa Lajos, Tóth János, Knoll István és Barcs Sándor.
Első női operatőrként készítette el a Befejezetlenül című egész estés szociálpszichológiai dokumentumfilmet. 1970-ben férjével, Herskó Jánossal Svédországban telepedett le.
Elhunyt Herskó Anna
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Herskó Anna fotós, dokumentumfilmes operatőr; az alkotót, akit Stockholmban ért a halál, július 10-én temetik a Farkasréti temetőben - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel. Herskó Anna haláláról férje, Herskó János filmrendező értesítette a filmszövetséget.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.