A csütörtökön megnyílt háromnapos vásár Közép-, Kelet- és Dél-Európa művészeti termésére összpontosít. Bécs mint "művészeti hely" vonzerejét mutatja, hogy ebben az évben minden korábbinál több, 33 kiállítóhely vesz részt ebből a térségből a Viennafairen - mondta a megnyitón Matthias Limbeck, a Reed Exhibitions Messe bécsi vásárközpontjának igazgatója. Idén öt magyar galéria mutatkozik be a seregszemlén: az acb, a Faur Zsófi - Ráday és az Inda Galéria, a Kisterem P.P. Fény Kft., valamint a Viltin Galéria. A Viennafair az osztrák kortárs művészek alkotásaiból is minden évben széles merítést nyújt, idén 43 osztrák galéria képviselteti magát a vásáron.
Bécsben randevúznak Európa galériái
A Viennafair kortárs képzőművészeti vásáron ad randevút egymásnak és a műkereskedőknek több mint 120 európai kiállítóhely a hét végén Bécsben.

Leállás jön a Yettelnél, számlát sem tud majd befizetni
„A termékeinket időnként emberek megölésére is használják” – a semmiből lett a világ egyik legértékesebb cége a Palantir, és hamarosan Magyarországra is megérkezhet
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
Mintha kicserélték volna Trumpot a washingtoni csúcson, hízelgett is neki Európa – irányváltásról ír a világsajtó Ukrajna ügyében
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
Majdnem egyéves csúcson a forint az euróval szemben
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Zelenszkij új öltözékébe már nem tudott belekötni Trump
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
Több városban inkább nem tartanak tűzijátékot augusztus 20-án
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
Hadházy: A BM államtitkárának is van villája Tihanyban
Magyar Péter: Legyen Budapesten a Putyin–Zelenszkij-találkozó
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.
Távozik a Fraditól az elmúlt évek egyik húzóembere
Törökország felé veszi az irányt.