szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az elmúlt évek során négyszáz könyv tűnt el a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárból, közöttük XVI-XIX. századi könyvritkaságok is - adta hírül csütörtökön a romániai magyar sajtó.

A Népújság című marosvásárhelyi napilap, valamint a Krónika és az Új Magyar Szó című, országos terjesztésű romániai magyar újságok beszámoltak arról, hogy most zárult le a híres erdélyi könyvtárban az a leltározás, amelynek célja a könyvállomány felmérése volt.

Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka anyagi és szellemi támogatására létrejött Teleki Alapítvány tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy a november 6-án tartott kuratóriumi ülésen ismertették az eltűnt könyvek lajstromát, ezen négyszáz cím szerepel. A hiányzó könyvek közül 152-nek a Teleki Téka állományából veszett nyoma, a többi a református kollégium könyvtárából és a vegyes állományból tűnt el.

Mint hangsúlyozta, olyan könyvritkaságokról van szó, amelyek "nem tűnnek el csak úgy." A könyvek értékét nem csak régiségük határozza meg, hanem növeli azt például a korabeli kötés, a bennük lévő ex librisek, a kötéstáblán található supralibrosok és nem utolsósorban a benne lévő beírások.

Példaként említette az egyik, a Bolyaiak magángyűjteményéből eltűnt könyvet, Carl Friedrich Gauss 1801-ben megjelent Disquisitiones Arithmeticae című művét, amelyet a neves fizikus tiszteletpéldányként adott barátjának, Bolyai Farkasnak, s amelyben az erdélyi magyar tudós két bejegyzése is szerepel. Ez a Bolyaiak magántékájának legértékesebb darabja, amelynek másik öt, szintén nagy értékű művel együtt nyoma veszett - magyarázta Deé Nagy Anikó.

A tiszteletbeli elnök szerint a világhálón kell közzé tenni a hiánylistát, így szerinte van remény arra, hogy antikváriumokból, gyűjtőktől előkerüljenek a felmérhetetlen szellemi és anyagi értékkel bíró kiadványok.

Spielmann Mihály, a marosvásárhelyi Teleki Téka több mint tíz éve megbízott osztályvezetője elmondta, hogy 2007-ben már rájöttek arra, hogy eltűntek egyes kiadványok, ezért rendelte el az általános leltárt. Spielmann szerint a hiányzó könyvek egy része értékes, XVII-XVIII. századi könyv, köztük Magyarország történelmével, általános történelemmel foglalkozó kötetek, albumok, különlegességek, másrészt kevésbé értékes, XX. századi kiadványokról, amelyek a szabad polcon voltak.

Az 1802-ben megnyitott könyvtárnak jelenleg mintegy 205 ezer kötete van, a legértékesebb, kódexeket, ősnyomtatványokat páncélszekrényben őrzik, ezek hiánytalanul megvannak - olvasható a romániai magyar sajtóban.

A Teleki-Bolyai Könyvtár az elmúlt századok európai könyvkultúrájának egyik leggazdagabb erdélyi gyűjtőhelye. Több mint kétszázezer kötetével enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője. Törzsanyagát két nagyobb könyvgyűjtemény, a Teleki Téka és a Bolyai Könyvtár képezi.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu/MTI Tech

Ilyen lesz a jövő könyvtára

Új technológiák, a könyvtár mint a találkozás és a véleménycsere helyszíne - a könyvtáraknak alkalmazkodniuk kell az új nemzedékeknek a legkülönfélébb elvárásaihoz, hogy állják a versenyt az internettel és a netes tartalmakkal - vélekedtek a Bécsben megrendezett könyvtáros kongresszus résztvevői. Szegeden az ország első "intelligens könyvátrát" használhatják az egyetemi könytárba látogatók.

MTI Kult

Digitalizálják a Vatikáni Könyvtár kéziratait

Digitalizálják a Vatikáni Könyvtár összesen 80 ezer kéziratát. Az Osservatore Romano című vatikáni lap úgy tudja, a nemzetközi szakemberek és az intézmény munkatársainak becslése szerint tíz évre van szükség a terv végrehajtásához. A kéziratokat lefényképezik, beszkennelik és digitálisan katalogizálják.

MTI Kult

220 éves könyvtári tartozás

Egy New York-i könyvtár 220 éve „vár arra”, hogy visszakapjon George Washingtontól, az első amerikai elnöktől (1789-1797) két kikölcsönzött művet.

MTI Kult

Átkeresztelné a Szabó Ervin könyvtárhálózatot egy alapítvány

A Szabó Ervinről elnevezett fővárosi könyvtárhálózat nevének megváltoztatását kezdeményezi a választások után megalakuló Fővárosi Közgyűlésnél a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány. A szervezet főigazgatója vasárnap azt mondta: méltatlannak tartják, hogy "egy szélsőbalos kommunista ideológus" nevét viselje az egyik legfontosabb nemzeti intézmény. L

Gyorshajtás: átmenetileg meghátrált a rendőrség

Gyorshajtás: átmenetileg meghátrált a rendőrség

Breaking: A CDU felfüggesztené a Fidesz néppárti tagságát

Breaking: A CDU felfüggesztené a Fidesz néppárti tagságát

Viszlát, konzolok és izmos PC-k? Itt a Stadia, a Google videojátékos csodája

Viszlát, konzolok és izmos PC-k? Itt a Stadia, a Google videojátékos csodája

Révész: Kényszerházasság

Révész: Kényszerházasság

Így kontrollálja majd a piás sofőröket a Volvo – videó

Így kontrollálja majd a piás sofőröket a Volvo – videó

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték