szerző:
MTI

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságának elnöke szerint nincs biztosíték arra, hogy "a költségvetési zárolások tempója leáll", ezért tárgyalna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.

Az NKA költségvetéséből tavaly kétmilliárd forintot zárolt a nemzetgazdasági tárca, idén pedig két lépcsőben egymilliárd, majd újabb több mint 600 millió forintot - mondta Jankovics Marcell a kulturális alap Múzeumi Szakmai Kollégiumának keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kifejtette, az NKA-hoz nem érkezett meg a turisztikai ágazattól várt 200 millió forint sem, így a januári tervezethez képest jelenleg 1,8 milliárd forinttal kisebb kerettel kell számolnia a magyar kultúra legfontosabb finanszírozójaként számon tartott NKA-nak.

Jankovics Marcell nem lát biztosítékot arra, hogy az NKA költségvetését a második félévben nem érintik további zárolások, ezért Matolcsy Györggyel kíván tárgyalni a kérdésről. Bereczki Ibolya, a kulturális alap Múzeumi Szakmai Kollégiumának vezetője beszámolójában felidézte: a szakkollégium jelenleg a 2010 novemberére elkészített stratégiai koncepció mentén működik, amely egyenlő arányban jeleníti meg a megőrzés, a gyűjteményezés és a közreadás szempontjait, hangsúlyozva a látogató növekvő fontosságát. A tavaly támogatott rendezvények közül a szakkollégium elnöke kiemelte a Felemelő Század programsorozat eseményeit (ezekre 325 millió forint jutott), valamint az Erkel- és Liszt-évfordulók kiállításait. Kiemelt szándék a digitalizáció elősegítése, ebből a célból kaptak támogatást például a Magyar Távirati Iroda Fotóarchívuma vagy a múzeumi periodikák digitalizálási programjai.

Bereczki Ibolya emlékeztetett arra, hogy a foglalkoztatóterekre és a múzeumpedagógiai programokra EU-s források is igénybe vehetők, ezért ilyen címen az NKA nem írt ki pályázatot, az egyéb pályázatok során azonban figyelemmel tekint ezekre a szempontokra. A szakkollégium még keresi a forrásokat a kiemelkedő hagyatékok megvásárlására és feldolgozására tervezett Pulszky-program megvalósításához. Elhangzott az is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a gyermek- és családbarát programok támogatására, ami nyomon követhető lesz a Múzeumok Őszi Fesztiválja napokban megjelenő kiírásában is.

Az idei lehetőségekről szólva Bereczki Ibolya elmondta: a tavalyi 686,8 millió forinthoz képest a múzeumi szakkollégium 2011 elején 435 millióból tervezett, ez a keret azonban a zárolások miatt jelenleg 360 millió forintra csökkent. Ebből 230 millió forintot már odaítéltek, a második félévre így 129 millió marad. Mint a szakkollégium vezetője elmondta, ez a keret még bővülhet abban az esetben, ha az ötöslottó adóbevételei magasabbak lesznek a vártnál. Jankovics Marcell újságírói kérdésre válaszolva kitért L. Simon László (Fidesz), az Országgyűlés kulturális bizottsági elnöke által beterjesztett törvényjavaslatra, amely lehetővé tenné, hogy olyan kulturális szervezetek is indulhassanak az NKA pályázatain, amelyek vezetője szakkollégiumi tag. Az NKA elnöke szerint meg kell bízni a kurátorok tisztességében, valamint az átlátható és nyomon követhető döntési mechanizmusokban. "A szakkollégiumok működését ez a törvényjavaslat semmiben nem befolyásolja" - vélekedett Bereczki Ibolya.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

A drágán dolgozó alvállalkozókra panaszkodik a Market Építő vezérigazgatója

A drágán dolgozó alvállalkozókra panaszkodik a Market Építő vezérigazgatója

A Klubrádióhoz igazol Hardy Mihály

A Klubrádióhoz igazol Hardy Mihály

A Fidesz egykori pártigazgatója vette meg a Hollóházit

A Fidesz egykori pártigazgatója vette meg a Hollóházit

Spiegel: Rosszul állnak Orbán ügyei

Spiegel: Rosszul állnak Orbán ügyei

Mi ez, ha nem a tejjel-mézzel folyó tech-jövő?

Mi ez, ha nem a tejjel-mézzel folyó tech-jövő?