„Visszük a hullákat, hozzátok a halottakat”
Szétdohányzott tüdő és elzsírosodott érfalak. Missziója szerint az egészséges életmódot oktatja látványosan a Budapesten ma megnyílt The Human Body – Az emberi test című kiállítás. A kritikusok kegyeletsértést, sőt, hullagyalázást emlegetnek.
A kiállítási tárgyak egykori embertársaink porhüvelyéből készültek, azért, hogy megvizsgálhassuk testünk minden egyes porcikáját valós méretében és eredeti formájában. Kilenc kiállítási teremben épül fel előttünk szervezetünk a csontszerkezettől a bőrszövetig olyan modelleken, akiket egy dizájner-patológus egy-egy hétköznapi akció közben dermesztett meg a műhelyében. Sportolnak, sakkoznak, gondolkodnak, lovagolnak, vagy éppen születésükre várnak: látható egy kéthónapos magzat is, bár ezt a termet a gyengébb idegzetűek kihagyhatják. Állítólag 34 millióan látták eddig a kiállítás öt generációját.
Az autopszia görög szó, jelentése “magad is látod”. A görög poliszvilág első boncnokai, akik a vallásos kötelezettségen túl tudományos érdeklődéssel fordultak az emberi test felé, még csupán azokat a szervi és anatómiai elváltozásokat figyelték meg, amelyek szabad szemmel is láthatóak.
Ma nemhogy a holtak földi maradványait, akár az élőket is vizsgálhatjuk mikroszkópokkal, szövettannal, tesztekkel, mégis a görög kifejezésnél jobbat még nem találtunk: a pusztulás jeleit mindannyian láthatjuk és tanulmányozhatjuk. Patológia: a “szenvedés tudománya”, vagyis a betegségek jeleinek értelmezéséért folytatott kutatói munka. Az autopszia a tüneteket teszi láthatóvá, a patológia rendszerezi őket és kísérletet tesz, hogy megnevezze forrásukat. Plasztináció: technológia, amely eltávolítja a holttestekből a zsírt és a vizet, hogy különböző műanyagokkal helyettesítve megőrizze az emberi testet az örökkévalóságnak.
“A doktor demokratizálja a tudományt” – magasztalta 2004-ben a New York Egyetem Gunther von Hagens német orvost, aki még 1979-ben szabadalmaztatta plasztináció eljárását. Technológiáját a jövedelmező Body Worlds utazó kiállítással ismerte meg a világ, ami 1995 óta lenyűgöző és megdöbbentő látvánnyal hozza el a patológiai tudás lángját.
Akárcsak von Hagens doktor, a héten induló és három hónapig futó Az emberi test budapesti kiállítás is oktatni szeretne. “A nem titkolt cél, amiért az anatómiát ezzel a csodálatos módszerrel kívánjuk megismertetni, hogy az egészség fontosságát még jobban tudatosítsuk a felnövő generációkban és tudományos alapú magyarázatot adjunk a látogatók számára arra vonatkozóan, hogy mit tehetnek maguk is tulajdon testük egészségéért. A valóság a legmeggyőzőbb érv.” Van mit oktatni, hiszen legtöbb ismeretünket egészséges joghurtokról szóló hirdetésekből és fogpasztamosolyú fitnesz edzőktől gyűjtjük.
A galériákban kiállított szétdohányzott tüdő vagy elzsírosodott érfalak látványa biztos meggyőzőbb, mint a reklámoktatás.
Az emberi test azonban nem vette át von Hagensnak az egészségkultúrát is meghaladó pedagógia gondolatát. „A plasztináció szekuláris temetés. Vigasztal, hiszen megváltozik a halálképünk. Az anatómus szerepe nem ellentmondásos, hanem egyértelműen arra törekszik, hegy megdöntse a tabukat a halálról. Arra kérem a látogatókat, emelkedjenek felül fundamentális meggyőződésükön, amit mindannyiunk megosztott és elkerülhetetlen sorsáról alkottak.” Az ethosnak megfelelően a doktor nem csak a kiállítással borzolja a jópolgári ízlést, hanem tucatnyi más performansszal is, ahol a jóléti társadalmak halálidegenségét ostromolja.
Kiemelkedik ezek közül a 2002-ben 500 brit néző előtt lefolytatott boncolása. Londonban, ahol fizető közönség már 170 éve nem látogathatott autopsziát, már az esemény előkészülete is közbotránnyá fajult. Őfelsége Anatómiai Főfelügyelője (ilyen is van) írásban figyelmeztette von Hagenst, hogy az anatómiáról alkotott törvény (és ilyen is van) II. fejezete szerint az esemény bűncselekménynek számít.
Persze a provokatív újítókat, így Hagenst is minden hatósági tilalom és figyelmeztetés tovább tüzeli, úgyhogy meghívta a Chanel 4 stábját. A rendőrök végül nem szakították meg a kamerák előtt megtartott rendezvényt, és az oktatóműsor megjelent tévéképernyőn.
Ennél jóval botrányosabbnak ígérkezett s ezért korán elbukott a Futurehuman, vagyis a Jövő embere filmterv, amit a Mentorn Productions karolt fel Németországban. Az alapötlet szerint von Hagens aktívan reagált volna fajunk anatómiai tökéletlenségére, és a kamera előtt alakította volna át szervezetünket. Ez már-már a náci fajbiológiai intézetek kísérleti ambícióit idézi és árnyékot vet az akár nemesen merésznek mondható fenti misszióra.
A kiállítás is elég volt, hogy botrányhőssé váljon. Elaine Catz 11 évig volt a Carnegie Tudományos Központ oktatási koordinátora, de amikor megtudta, hogy intézménye befogadja a kiállítást, lemondott. Szórakoztatóipari hullagyalázást látott abban, hogy egy vidám tetem bőrét vállára vetve sétálgat a kiállításon. A BBC egyik műsorvezetője, Norman Lebrecht az angol publicisták metsző egyértelműségével teszi fel kérdését: „Igaz, hogy az ember anatómiáját kényelmesen vizsgálhatjuk, ha megnyúzunk valakit. De ezt meg is kell tennünk, csak azért, mert megtehetjük?”
A keresztény-zsidó-antik kultúrhagyományban a test szentségének irodalma az írott történelemmel egyidős és feldolgozhatatlan bőségű: nemcsak a könyvtárakban, hanem a napi hírekben, családi hagyományokban és történelemértelmezésünkben is. 1993-ban az amerikai nemzet nagy többsége bosszút követelt, amikor a CNN közvetítésében láthatták, hogy a szomáliai Mogadishu utcáján a helyi lázadók egy dzsip mögé kötötték az egyik elesett katona holttestét és körbeparádéztak vele.
Az izraeli hadsereg katonáinak is többek között az ad elszántságot, hogy tudják, földi maradványaik nem maradnak az ellenség kezében, tisztességes temetést kapnak. A Hamasz a 2008-as izraeli offenzíva idején zsákban vitte körbe egy megölt katona testét, mint diadalmenetük trófeáját. De gondoljunk magunkra: még mindig keressük a jelöletlen sírokban egykori rokonainkat, viszolygunk a tömegsíroktól és a 20. századi háborúkban és diktatúrákban eltűnt honfitársaink a nemzeti traumák részét képezik, családjaik közvetlenül érzik a történelmi katasztrófák érintését. Sajátjaink földi maradványa és nyúghelye – legyen családunk, bajtársunk, honfitársunk vagy éppen szentünk ereklyeként hátrahagyott testrésze – a szentnél is szentebb.
És éppen ez a legfőbb kritika forrása Hagens munkásságával kapcsolatban: névtelenek a halottak. Nem ismerni sem a hozzátartozóikat, sem a pontos származási helyet. 2008-ban az ABC 20/20 című műsorában boncolgatták a kérdést, hogy a kiállítást szervező Premier cég honnan szerezte be a kiállított holttesteket. Először a kínai Dalian Orvosi Egyetemet jelölték meg, ami – Hagens korábbi oktatói karrierjének állomásaként –, hitelesnek tűnt. De Tang Jianwu, az egyetem elnöke azt állította, hogy tőlük semmit nem kapott a Premier.
Az egyetem helyett egy magánintézetet, a Dalian Medi-Uni Plasztinációs Laboratóriumot jelölte meg az ABC tényleges forrásként, de végül ezt is megkérdőjelezte, hiszen az intézet képviselője azt nyilatkozta, hogy a kritikus sajtó miatt inkább kivonultak az üzletből. Vita vitát követett, míg végül New York főügyésze 2008 májusában betiltotta a „tisztázatlan forrásokból származó holttestek” kiállítását, és arra kötelezte a Premiert hogy 50 ezer dollár értékű, már megvásárolt jegyet térítsen meg a látogatóknak.
Hagens kínai ügyében kivégzett bűnözőként azonosították a holtakat, ami az oktatási célú autopszia évszázados konfliktusát hozta felszínre. Az orvosdiákok a 17. századtól túl sokan voltak az elérhető holttestek számához képest, ezért a halálra ítéltek utolsó jótéteményként a boncasztalon támogatták a tudomány haladását. A Rembrandt festményen 1632-ben megörökített Dr. Nicoleas Tulp – akinek kalapját demonstratívan hordja Hagens minden közszerepléskor – előtt Aris Kindt rabló hever az asztalon, körülöttük kiváltságos, minden bizonnyal fizető vendégek, akiket a tanult tudós oktat. De már Tulp is csak egyetlen autopsziát végezhetett évente, az orvostudományok és egyetemek 18. századi fejlődésével pedig a tetemkínálat végképp elégtelenné vált.
Az angol korona fennhatósága alatt az 1752 Gyilkossági törvény szigorúan próbálta szabályozni a holttestkereskedelmet, hivatalosan is rögzítve, hogy csak kivégzett bűnözők használhatóak e célból. A szigorú szabályozást az angolszász és ír területeken elszaporodott sírrablások váltották ki, amit az egyre nyugtalanabb közhangulat, néha lincselő tömegdüh kísért. A tetemkereskedelem azonban oly jövedelmező üzletágnak bizonyult, hogy a rablók – Resurrectionists, vagyis “Feltámasztók” – vállalták az egyre nagyobb kockázatot. Hagens tetemvitája sem új, négyszáz éve vitatkozunk az etikus megoldáson. Hagens turnéin arra buzdítja a hallgatóságot, hogy váljanak az örökkévalóság és a tudás részévé önkéntesen.
Éppen úgy, ahogy szervdonori végrendelet hagynak, ráhagyhatják testüket a plasztináló klinikákra is. Állítólag már 6000 jelentkezőnél tart, köztük önmaga és néhány barátja. Lehet tehát jelentkezni, mert – mint ahogy a Gyalog-galoppban mondják – "visszük a hullákat, hozzátok a halottakat". (A kiállítás február 24. és május 27. között a Váci 1 Üzletházban látogatható.)
| Így látja a kardiológus |
Az emberi test kiállítás megnyitóján elhangzott 12 perces beszéd alatt a “tetem”, “holtest”, “halott”, “halál” vagy ezek bármely szinonimája nem bukkant fel. Néhány közhely az oktatásról még elhangzott, majd köszöntötték Toldy-Schedel Emil kardiológust, aki kevesebb, mint egy órája lépett ki utolsó műtétéről. A hvg.hu kíváncsi volt az ő véleményére. “A test először titok. Egy óvodás, ha meg szeretné fogni valaki másnak a kezét, titokkal találkozik. Utána már nem annyira titok, és próbáljuk szebbé tenni, mert elégedetlenek vagyunk vele. Majd ha nem működik tökéletesen, másoktól azt várjuk, hogy farigcsálják. Aztán ha megint működik, ismét szebbé akarjuk tenni” - Toldy-Schelel gyorsan elérkezett az - amúgy rögtönzött – monológ tanulságához. “Egy mai ember nem találkozik a testtel, hogyan juthatna el a lélekig?” “Mára halálidegenek lettünk. Ami rusztikusabb korokban otthon történt természetes vérességével, szagaival, borzalmaival és katarzisával, mára szakavatott intézményekbe költözött”. “Ahhoz, hogy egy laikusnak elmagyarázzuk mindezt, száz dolog kell: olvassanak orvosi könyveket, legyenek tisztában saját vagy nagyszüleik bajával. Ez a kiállítás elmagyaráz mindent: itt tényleg tanulhatnak a nagyon jó preparátumokon.” “Nehéz másként értékelni értetlenségünket, mint szellemi defektet. Csakhogy a szakrális kérdések megmaradnak. Honnan származnak a preparátumok, nem bánunk-e tisztelenül velük, ha szórakoztatóan hátborzongató kiállításra visszük őket? Még a helyszínválasztás is sajátos: nem valamelyik múzeumban vagy tudományos intézetünkben látjuk őket, hanem a Váci 1-ben, a belváros belvárosának flitteres bevásárló utcájában egy felsőkategóriás üzletközpontban.” “Nagyon kevesen elvi-vallási meggyőződésből mondják, hogy ne nyúljunk a testéhez. Az emberek nem hülyék. Ha elmondjuk nekik, mi történik, akkor tudnak jól dönteni. A test felajánlásának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Elég, ha vért adunk, az is egy szerv felajánlása. Vannak tudatos emberek, akik azt mondják, hogy megtörtént, infarktus vitte el a férjemet, meghalt a 21 éves lányom – de most miben tudok segíteni?” |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
