A Reykjavíktől negyed órányi autóútra található, kilencezer lelket számláló település, Mosfellsbær két dologról nevezetes. Élete jelentős részében a város közelében lakott és alkotott a Nobel-díjas író, Halldór Laxness, akinek egykori otthona ma múzeum, valamint Mosfellsbærben található a kortárs izlandi könnyűzene zseniális alakulata, a Sigur Rós stúdiója, a Sundlaugin, melyet a kultikus poszt-rock együttes egy hatalmas úszómedencével felszerelt épületből alakított át.
Ebben a városban született 1986. november 3-án Ólafur Arnalds zenész, komponista és producer, aki munkáival az elmúlt öt évben sokat tett azért, hogy a konzervatív és zárkózott komolyzene fogyasztók, valamint a könnyebb zenei megfejtésekre fogékony hallgatók tábora közelebb kerüljön egymáshoz. Arnalds a kezdetektől elutasította azt az ortodox nézetet, hogy a komolyzene kizárólag a klasszikusokat jól ismerő és kifinomult ízlésű hallgatók számára létezik, azok pedig, akik nem mélyítették el ismereteiket a műfajban, sosem lehetnek igazán részesei azoknak a csodáknak, melyeket a komolyzene nagyjai a világnak ajándékoztak.
Ahhoz, hogy eredményes alternatívát tudjon felmutatni a klasszikus zene elitizmusával szemben, a fiatal zenésznek - aki karrierje kezdetén hardcore, illetve metál bandákban dobolt, és még nyolc évvel ezelőtt is egy olyan zenekar albumához adta a nevét, mint a német Heaven Shall Burn, akik aztán végképp nem nevezhetőek az elegáns dresszkódot megkövetelő koncerttermeket és a komolyzene panteonjait látogató fehérgalléros közönség kedvenceinek - egy olyan különleges zenei formulát kellett kidolgoznia, amely harmonikusan szintetizálja a klasszikus szépségeket és az egyszerűen befogadható, ugyanakkor intelligens hallgatóságot feltételező könnyed témákat.
Arnalds a harmóniát az elektronika, valamint vonós és billentyűs hangszerek felhasználásával alkotta meg, ami még önmagában nem nevezhető formabontó crossover technikának, az viszont már igen, hogy mindezt a kortárs izlandi zenékre jellemző erős képi szuggesztiók bevonásával és alkalmazásával teremtette meg. A játékában elmerülő hallgatók előtt hangról hangra és hangulatról hangulatra folyamatosan átalakuló képzeletbeli univerzum tárul fel, amiben a Debussyért és Bachért rajongók ugyanúgy otthonra találnak, mint azok, akik a Radiohead, Yann Tiersen, Brian Eno vagy a minimalista Max Reichter műveit tartják etalonnak. Nem mellesleg az utolsóként említett előadó világa az, amely a leginkább közel áll Arnalds-éhoz, akit elsősorban zenéinek elragadó egyszerűsége az, ami kiemel a 'modern icelandic sound' kiváló zenészeinek és zenekarainak sorából. Az ő univerzumában nem tombolnak olyan fenséges viharok, mint a Sigur Róse-ban, tételei nem olyan infantilisek és játékosak, mint a Múmé, de nem is az a szorongató és feszült atmoszféra jellemző rájuk, mint ami a björki misztikumtól elválaszthatatlan. Arnalds zenéinek a jéghegy csúcsa alatt rendkívüli erőket sejtető minimalizmusa a legnagyobb erőssége.
A közönség először öt évvel ezelőtt, az Euology for Evolution albumot hallgatva győződhetett meg, melyet egy évvel később követett a Variations of Static című kislemez. Arnalds ezzel a két munkájával a könnyű- és komolyzenével foglalkozó kritikusok szívébe egyaránt belopta magát, majd még több hívet szerzett magának, amikor 2008-ban Kjartan 'Kjarri' Sveinsson, a Sigur Rós billentyűsének felkérésére együtt turnézott hazájának legnagyobb aktuális sztárzenekarával. Ugyanebben az évben hősünk varázslatos koncertet adott a Londoni Szimfonikusok és a BBC Szimfonikusok otthonában, a legnagyobb és legrangosabb európai koncerthelyszínek között jegyzett londoni Barbican Hallban. Fellépését Gilles Petterson, a BBC Radio 1-on futó Worldwide című adás műsorvezetője az év koncertjének választotta. Arnalds tizennyolc hónap után kezdett el ismét újabb anyagokat felvenni: 2009 áprilisában egy héten keresztül élőben követhették rajongói a Twitteren és a Facebookon, hogy hogyan születik meg a Found Songs című anyag, amit később több mint háromszázezren töltöttek le kiadója, az Erased Tapes honlapjáról.
Legfrissebb zenei projektje, a Living Room Songs is a Found Songs-hoz megszólalásig hasonló egy hetes küldetés volt, de ennél jóval komolyabb visszhangot váltott ki második nagylemeze, az ...And They Have Escaped the Weight of Darkness. Arnalds saját bevallása szerint a lemez címében megjelenő metaforát Tarr Béla filmjéből, a Werckmeister Harmóniákból vette át, a lemez pedig a sötétség és a világosság állandó körforgásáról szól.
"Ahhoz, hogy a komolyzenének legyen egy nagy és aktív rajongótábora arra van szükség, hogy a velünk egykorú vagy nálunk fiatalabb srácoknak megmutassuk, milyen izgalmas a komolyzene világa. Ez mehet úgy, hogy beléjük verjük a klasszikusokat, de nekem az a tapasztalatom, hogy az akadémiai módszer helyett nagyobb sikereket érhetünk el azzal, hogy populáris műfajok felől közelítjük meg a dolgot. Engem is a punk zene vitt el Chopinhez." - mondta legutóbbi budapesti koncertjén, az A38 Hajón az izlandi zenész, aki március 27-én újra Magyarországon látogat: ezúttal az Erzsébet téri Akvárium Klubban, ahol az ismert német ambient zongorista, Nils Frahm előtt lép színpadra.
Ólafur Arnalds, Akvárium Klub, Budapest, március 27. 20:30
