szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Román Kulturális Intézet (ICR) idő előtt lecserélte budapesti fiókintézménye vezetőségét. A cseréről az intézet honlapján tett közzé pénteken rövid közleményt.

A dokumentum szerint a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatójává Gabriela Matei kultúrdiplomatát, az igazgatóhelyettesi tisztségbe pedig Sebesi Karen Attila publicistát, televíziós szakembert nevezték ki. A budapesti intézet vezetőivel egy időben az ICR  új vezetőt nevezett ki varsói fiókintézménye élére is. A változásokat a bukaresti központ azzal indokolta, hogy az intézet "gazdagítani kívánja tevékenységét és nyitni kíván programjai haszonélvezői felé". 

Brindusa Armanca, a budapesti intézet leváltott vezetője az MTI-nek nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy maga is a közleményből értesült leváltásáról. Elmondta: 2006-ban foglalta el az intézmény vezetői tisztségét, második mandátuma 2014-ig tartana. Hozzátette, jogi lépéseket fontolgat a - megítélése szerint politikai okokból meghozott - döntés miatt. Brindusa Armanca emlékeztetett arra, hogy a budapesti intézet tevékenységét ezen a héten minősítette maximális osztályzattal a bukaresti központ és a román külügyminisztérium. 

2013 decemberéig tartott volna a szintén visszahívott Bartha Csaba igazgatóhelyettes mandátuma is. Brindusa Armanca megemlítette, hogy az új igazgató, Gabriela Matei korábban igazgatóhelyettese volt a budapesti intézetnek, 2007-ben fegyelmi úton távolították el tisztségéből. 

A Román Kulturális Intézeten belüli változások sorozata a Traian Basescu államfő leváltására irányuló kormánypárti intézkedésekkel párhuzamosan indult el. A Ponta-kormány augusztus 2-án hozott határozatával kivonta a köztársasági elnök felügyelete alól az intézetet, és a parlament felsőháza alá rendelte. Az ICR átpolitizálása elleni tiltakozásképpen távozott az igazgatói tisztségéből Horia Roman Patapievici filozófus. Helyére szeptember 11-én Andrei Margát, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem volt rektorát, a Ponta-kormány első külügyminiszterét nevezték ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!