És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Ultrakonzervatív fordulattól tart a hazai kulturális élet vezetése a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kormányzati megerősítésének hírére - írja az Index.
A jobbos művészeti egyesületből alkotmányba emelt, majd köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia (MMA) túllépne eredeti célkitűzésén, hogy nyilatkozatokkal, javaslatokkal igyekezzen terelgetni a magyar kulturális élet szereplőit. Tervük, hogy intézményeket irányítsanak, és nagyobb befolyást szerezzenek a kulturális élet legfontosabb pénzosztó alapítványában, a Nemzeti Kulturális Alapban (NKA) - írja az Index.
Az MMA-elnök a lapnak megerősítette, hogy növelné szervezete súlyát a pénzosztó alapban. "Azt az álláspontot képviseltük, a jogszabályban nevesítetten jelenjen meg Magyar Művészeti Akadémia delegálási joga, képviseleti aránya a nem állami kuratóriumi kvótán belül" – írta az Indexnek Fekete György, aki politikusként, és hatvanas-hetvenes évekbeli tevékenysége alapján belsőépítészként is ismert.
Az akadémia nem csak az NKA-t szerezné meg, hanem kulturális intézmények irányításában is szerepet vállalna. "Szeretnénk – akár önálló intézményt működtetve is – kezelni a nemzeti kultúra, a népművészet ügyét" – fogalmazott az MMA elnöke. Fekete György már konkrét tervekkel is rendelkezik: szervezete kulturális intézmények sorát kebelezné be, többek közt a kortárs képzőművészet legfőbb intézményét, a Műcsarnokot.
Az MMA részt vállalna más múzeumok igazgatóinak kiválasztásában. Fekete György azt tartaná jónak, ha a kormány a kinevezésekről kétoldalú egyeztetést folytatna a Magyar Művészeti Akadémiával.
Az ügyben a lap megkereste L. Simon László államtitkárt és Gulyás Gábor Műcsarnok-igazgatót, akik a kormány-előterjesztés elfogadásáig nem kívántak nyilatkozni.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.