Még el sem kezdődött a munka, még össze sem állt a társulat, amikor Gáspár Sándor otthagyta az Új Színházat (ma már Újszínház - a szerk.).  A Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol van erős tárulat és vállalható feladat, de vajon van-e a Nemzetinek olyan jövője, amivel Gáspár is számolhat. A színész már korábban is átélt néhány, a színházak birtoklásáért folytatott presztízscsatát, és most azt is elismeri, sokáig azt hitte, politikusnak az megy, akinek rendben van a szakmai- és a magánélete.

hvg.hu: Tavaly elsőként mondott nemet a Dörner György-féle Újszínházra. Könnyen hozta meg a döntést?

Gáspár Sándor: Nem akarok az Újszínházról se pro, se kontra véleményt mondani. Nagyon gyorsan döntöttem, nem mérlegeltem, hogy mi lesz a jövőm, hova szerződhetek. Úgy éreztem, hogy az elképesztő ordenáré csúsztatást a minősíthetetlen pályázattal és szlogenekkel nem lehet lenyomni felnőtt, gondolkodó emberek torkán. Ha olyan levegőt kellene szívnom, amit irritálónak érzek, akkor előbb-utóbb megfulladnék. Engem elsősorban az érdekel a színházban, hogy minőségi emberek társaságában törjem a fejemet egy-egy előadáson.

hvg.hu: Jó néhány társulat alapító tagja volt a Katona mellett a csírájában elfojtott Művész-Thália Színházé, a Komédiumé vagy a Kelemen László Színköré. Megedződött a változásokban?

G.S.: Nem egyszer kerültem már olyan helyzetbe, amikor a politika agresszív módon, mindenféle szerződéseket felrúgva megszüntetett színházat a társulat feje felett. Szinte teljesen mindegy, hogy milyen politikai trendhez tartozott a városvezetés, ez pont úgy működött annak idején a Demszky-Schiffer felállásban a Művész-Thália Színház esetében, mint most a Tarlós-Csomós féle döntnököknél az Újszínház kapcsán.

hvg.hu: Már meg sem lepődik?

G.S.: De, még mindig meg tudok döbbenni. Képtelen vagyok rezignált módon tudomásul venni, hogy az élet ilyen. Nem lehet azzal a maszlaggal megetetni, hogy így kívánták magasabb érdekek. A szakmai érdeket, a minőséget, a teljesítményt nem írhatja felül semmiféle politikai érdek.

hvg.hu: Hol ad ennek hangot? Egyes kollégái különböző pártok, szervezetek színében tűnnek fel nem színházakban épített színpadokon.

G.S.: Demokráciában élünk, ezért senkit nem lehet minősíteni. Ezzel együtt én a saját habitusomnál fogva nem élek ezzel a lehetőséggel, mert nem érzem magam képesnek rá.

Gáspár Sándor: "Ha már felszálltam a vonatra..."

Stiller Ákos

Sőt, egy- két kivételt leszámítva azt tapasztalatom, hogy aki folyamatosan jelentős politikai megnyilvánulásokat tesz, annak a szakmai munkája óhatatlanul kevesebb táplálékot kap a személyiségéből.

hvg.hu: Eperjesre és Dörnerre céloz?

G.S.: Nem mondok neveket. Sokáig azt hittem, hogy az foglalkozik politikával, akinél minden rendben van a szakmai és a családi életében, és ezen felül társadalmi munkában vállal feladatokat a társadalom, az emberek érdekében. Rá kellett jönnöm, hogy szó sincs erről. Ha közelebbről megnézem, micsoda magánéleti drámák, lemaradások húzódnak meg bizonyos mozgalmak szócsövei mögött.

hvg.hu: A közélet torzulása is erre vezethető vissza?

G.S.: Részben. Engem például annyira leköt a munkám, hogy el se tudom képzelni, hogy közben pártrendezvényekre rohangáljak és ott lenyomjam az önálló estemet. A magánéletem és a hivatásom kitölti minden pillanatomat. Nem maradnak fölös energiáim.

Az értelmes munkában hiszek. Kifejezetten igénylem a felkészült rendezőt és kollégákat. Csakis ebben a fajta készenlétben lehet esélyünk arra, hogy valamiféle értéket hozhassunk létre. A véletlenekben nem hiszek.

hvg.hu: Ez az értékrend adott a Nemzeti Színházban? Ezért szerződött oda?

G.S.: Többfelől is megkerestek az elmúlt évben. Először még Schwajda György hívott az újonnan felépült Nemzetibe, később Jordán Tamás. Az első két hívásra az volt a válaszom, hogy az akkori Új Színházban látok még potenciált, ami nincs kihasználva. Miután elfogyott ez a potenciál, Alföldi pedig harmadszorra is hívott, úgy éreztem, hogy nem térhetek ki a kihívás elől. Másfelől mivel kilenc éve játszom a Holdbeli csónakosban, alkalmam volt megtapasztalni, hogy nagyon szakszerű és odaadó munka folyik a társulat részéről.

hvg.hu: Rezeg a léc az Alföldi vezette Nemzetinél, különösen Vidnyánszky Attila színrelépésével. Egy jól felépített színházi működést, markáns arculatot, összeforrott társulatot veszélyeztet a lehetséges igazgatóváltás.

G.S.: Ezzel majd a pályázat eredményének az ismeretében érdemes foglalkozni. Nagyon helyesen teszi Alföldi, hogy pályázik. Ha nem tette volna, azzal leértékelné a saját eddigi öt évét, a társulatát, a Nemzeti Színház ügyét. Amilyen tisztelettel beszélt a kulturális vezetés Alföldi munkásságáról, ugyanúgy remélem, hogy komoly felkészültségű kihívói lesznek. Kívánom, hogy méltó legyen a pályázat, mert akkor könnyebb feldolgozni az esetleges csalódást is. Nagyon remélem, hogy nem a politika által áterőszakolt minősíthetetlenség kap teret.

hvg.hu: Többször mondta, hogy a színház menedék a maga fajta deviánsok, túlérzékenyek számára. Ma is így érzi?

G.S.: A színház sokmindentől megvédi az embert, hiszen mindazt a felgyülemlett feszültséget, amit hordozunk, ki tudjuk mondani, el tudjuk játszani. Nem érzem, hogy bennem marad, és mint egy fekély vagy árnyék folyamatosan követ. Persze a színpad a csaták helye, küzdőtér is, mert ha nincs konfliktus, probléma, akkor mit mutatnánk meg.

hvg.hu: A népszínháztól, amilyen a Vígszínház a Katona József Színház féle művészszínházon át a korábbi, eklektikus Új Színházig sokféle korszakát élte. A szakma nagymestereitől - mint Horvai, Kapás, Zsámbéki, Taub, Valló - a fiatalabb nemzedékig számos rendezővel dolgozott.

G.S.: Igazán érvényes előadásokat csak komoly rendezőkkel lehet létrehozni. Szerencsés alkat vagyok, eléggé nyitott, empatikus tudok lenni egy rendezői elképzelés iránt. Bármennyire is vannak saját elképzeléseim egy szerepről, ahhoz, hogy ne folyamatosan önmagamat ismételjem, a rendezői olvasat adja meg a lehetőséget.

Az a vonat kínál a megújuláshoz lehetőséget, amire a rendező invitál, hogy szálljunk fel. És ha már felszálltam a vonatra, akkor kreatívan megtalálom a helyemet.

"Azt hittem, hogy az foglalkozik politikával, akinél minden rendben van a szakmai és a családi életében."

Stiller Ákos

hvg.hu: A hatszázadik előadáson túl hagyták abba minden idők leghosszabb magyar színpadi sikerszériáját, a Stílusgyakorlatokat.  Három teljesen eltérő figurát hoztak: Bán a lírai groteszk, Dörner a rezonőr, Gáspár az ösztönös férfi. A különbözőségük és a barátságuk éltette ilyen sokáig ezt az előadást?

G.S.: A színészetnek semmi köze a barátsághoz. Sokkal inkább köze van ahhoz a közösséghez, aminek az élén a főiskolai mestereink, Horvai István és Kapás Dezső álltak, akik tudatosan raktak minket össze egymással. Salamon Suba László ugyanezt a munkát folytatta velünk. Valóban ez a három archetípus határozta meg a Stílusgyakorlatokat, aminél természetesen sokkal bonyolultabbak vagyunk. Töretlenül bohóckódtunk, mindenféle bohóctréfákat építettünk fel. És nyilvánvalóan az egész bukéját az adta, hogy ami huszonöt évesen izgalmas lehetett, így ötven felett is izgalmasnak bizonyult a közönség számára.

hvg.hu: Vélhetően a színháztörténet egyik legfiatalabb Popriscsinje volt a Taub János rendezte Az őrült naplójában, harmincegy évesen.

G.S.: Gyakorlatilag majdnem minden este belepusztultam, akkora idegi és fizikai megterheléssel járt. Nagyon sokat tanultam Taubtól, ez volt az első közös munkánk. Addig a realista iskolából táplálkoztam, ahol kicsit forszíroztuk is az üvöltést, a sírást, a zokogást és az egyéb színészi végleteket. Taub pedig azt mondta: „Ez mind van, felejtsd el, majd jön, amikor jönnie kell. Egyelőre azt kell megcsinálni, hogyan lépsz be egy ajtón és aközben mi történik.” Egészen másfajta alapra helyezte a hangsúlyokat, és ez A hetvenkedő katonában is így volt.

hvg.hu: Energikus, túlfűtött abganggal hagyta ott az Újszínházat, a Varázshegy Peepernkornjaként. Előtte II. Fülöp szorongásos magányában osztozott a Don Carlosban. Hogyan látja, az Új Színházban nem következett volna be előbb-utóbb az elfáradás?

G.S.: Épp ellenkezőleg. Bagó Bertalan és Hargitai Iván rendezők belépése, előadásai jelentették azt az energiát, ami a Don Carlosban vagy a Bethlenben is igazolta, hogy megújulásos évek elé néztünk volna. Mindkettőjükkel nagyon szeretek dolgozni. Bercinél Csörgheő Csulit játszottam tíz éve az Úri muriban Zalaegerszegen. A Don Carlost a Székesfehérvári Színházban folytatjuk.

hvg.hu: Hargitai rendezésében a Jadviga párnája színpadi változatában kettős szerepet alakít, az együgyű Misót és a bohém apját. Milyen kapcsolat fűzi Závada világához?

G.S.: Nagyapám Szentesen sokat mesélt a fiatalkoráról, amikor a bécsi Arzenálban szerzett mesterlevelet. Hazajött, pályázott, és ő kapta meg az első gőzgépet, amivel csépelni jártak. Závada regényének az első harmada az első és a második világháború közötti Magyarországról nagyon ismerős. A naplót olvasva, ahogy leírta például az istállót, a magtárakat, a számvitelt, a levelezést, az hihetetlenül hasonlított ahhoz a módos gazdag létezéshez, amit a nagyapám élt.

Tehát van egy ilyen kötődésem a témához, arról nem is beszélve, hogy apai ágon szlovák vagyok. Misó figurájáról szólva, nem kell ahhoz árvának vagy zabigyereknek lennem, hogy tudjak azonosulni egy ember magányával, kitaszítottságával. Mellette pedig ott van az apja, Winkler Franci, aki sikeres ügyvéd. A kettő közötti differencia, feszültség adja meg a két figura helyét. Egyik a másik nélkül nem tudna működni.

hvg.hu: Most éppen milyen újabb szerepre készül?

G.S.: A Budaörsi Játékszínben a Viharos éjszakára. Caragiale darabja első olvasatra bohózatnak tűnik, közben egy hihetetlen mély társadalomszatíra. Nem véletlenül klasszikus, mert olyan lényegeset ragad meg a társadalom belső szerkezetéből, az emberek egymás közötti viszonyából, ami mindig aktuális.

"Nem maradnak fölös energiáim."

Stiller Ákos

Egy konjunktúra lovagot játszom, egy menő kereskedőt, aki a város polgári gárdájának a főparancsnoka, esténként az utcát járja, hogy rend legyen. Közben annyira elvakult, hogy nem veszi észre az alapproblémát, ami vele és a feleségével történik.

hvg.hu: Ha nincs munka, elveszettnek érzi magát, kell a folyamatos megmérettetés, jelenlét?

G.S.: Évad közben teljesen természetesnek veszem, a nyarakat viszont boldogan töltöm munka nélkül a Balatonnál. Nagyon élvezem a természetet, nagyon szeretek csavarogni, bütykölni  a kertben, a műhelyben, szeretem szépíteni a környezetemet. Szájtátva nézem a madarakat, ahogy télen hordják az eleséget, nyáron meg a jelenlétükkel szépítik a mozimat.

hvg.hu: El tudja képzelni magát színház nélkül?

G.S.: Hála Istennek még nem érzem magamon, de idővel fogy az energia, az izom, a szellemi, az idegi, a lelki energia. Nagyon ritka az, aki nyolcvanchét éves korában is birtokában volt mindennek, mint Páger Antal. Ő számomra egy csoda, szenzációs példa. Ha úgy érezném, akadálya vagyok nem csak magamnak, de a többieknek is, méltatlan lenne, hogy azért legyek ott, mert megtűrnek, sajnálnak, mert egyébként betevőre kell a fellépésem. Nem szeretnék szánalmasnak tűnni.