Így született Márti dala - Pásztor Anna

Több mint százezer letöltésnél tart az Anna & The Barbies Kiss Tibivel közösen felvett szerzeménye. A Márti dala egyszerű popdalnak tűnik, de talán több annál.

  • czt czt
Így született Márti dala - Pásztor Anna

"Minden zenekar közönségének van egy kincset érő, kemény magja. Ez lehet száz, tíz, öt, de akár csak egyetlenegy ember is, aki együtt nőtt fel velünk. Ismeri a háromfős garázskoncertek romantikáját, de a többezres tömegben is ott van az első sorban. Ilyen volt nekünk Márti" - mondta Pásztor Anna legújabb daluk tragikus sorsú ihletőjéről.

"Beteg volt, de nem akarta az orvosok utasításának megfelelően ágyban tölteni a napjait. Olyan volt, mint a többi, húszas éveit taposó lány. Pörgős. Mosolygós, nagyon élt. Mindannyiunkat ismert, a koncertekre elsőként érkezett, utolsóként ment el, és őszintén mondom, nem egyszer rakta rendbe a dolgokat a fejünkben, ha épp padlót fogott a zenekar" - mesélte az énekesnő.

Az első sorban állt
Hernádi Levente Haralamposz

"Egyszer csak nem jött többet, meghalt a rajongónk, én pedig kiírtam magamból az érzéseimet, muszáj volt. Ez a nyers szöveg, ha úgy tetszik: vers önálló életre kelt a közösségi oldalokon, több ezer emberből váltva ki reakciókat. Furcsa érzés, mikor ennyire pontosan sikerül átemelni gondolatokat. A második Márti nélküli koncert beállásánál az öcsém, aki a zenekar gitárosa, spontán eljátszott pár akkordot. A hangzás azóta finomult, de lényegében ott és akkor született Márti dala" - mondta az énekesnő.

A Quimby-s Kiss Tibi vendégszereplésével rögzített számhoz az Anna & The Barbies klipet is forgatott, mely február 6-án debütál a zenekar Facebook-oldalán.

"A forgatásra a rajongóink közül toboroztunk statisztákak, olyanokat, akik talán a koncertekről ismerték Mártit. Két nap alatt több mint száz jelentkező gyűlt össze, ők zsúfolódtak be a zenekarral a díszletként szolgáló kisebb moziterembe. Kíváncsi vagyok a klippel kapcsolatos reakciókra: remélem, mindenkinek világos lesz, milyen érzésekről szól, és nem értik félre a szándékunkat."

"A környezetemben vannak olyan negyven, sőt már harmincéves emberek is, akik konkrétan a fiatalságukat siratják" – mondja Pásztor. "Milyen szép volt akkor, milyen izgalmas, színes életük volt, de felnőttek. Megvan a gyerek, megvan a kocsi, és megvan a lakáshitel. Most már bőven elég a be- és kilégzés. Őket akartam felrázni, megmutatni nekik, hogy a hétköznapokban sem kell feladni önmagukat. Tessék, itt a példa, itt volt valaki, aki feleannyi idő alatt ötször annyit és ötször olyan boldogan élt, mint ti együttvéve. Márti dala erről a szeretetteljes érzésről szól, nem többről és nem kevesebbről."