„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Azt követően, hogy több sajtóorgánum fotórovata bojkottot hirdetett az LGT zenekar soron következő koncertjei ellen, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöksége is közölte, elfogadhatatlan a zenekar kérése, hogy a riporterek adják le a koncerten készített képeiket.
Sajnálatosnak és elfogadhatatlannak tartja azokat a megkötéseket, amelyeket az LGT a fotóriporterek munkavégzésének feltételéül támaszt - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztályának elnöksége szerda este.
Mint ismert, több hazai lap - köztük a HVG - fotósai is bojkottálni fogják a soron következő három LGT-koncertet, ha a zenekar tartja magát ahhoz a kéréséhez, amelyet szerződésben akar rögzíteni a riporterekkel, és amely szerint a koncerten készült fotókat kérik feltölteni a zenekar által megadott szerverre, amely közül majd a szervezők válogatják ki azt a tíz darabot, amelyet 15 napos korlátozással felhasználhatnak az orgánumok.
Az elnökség közölte, megszokták már, hogy a hazai és külföldi előadók koncertjein a fotóriporterek csak meghatározott helyről és meghatározott ideig dolgozhatnak, de a képek felhasználására illetve az LGT rendelkezésére bocsátására vonatkozó megkötések azonban merőben szokatlanok, indokolatlanok és egyben szerzői szabadságot sértik.
"Ezért arra kérjük az általunk igen nagyra becsült zenekart, gondolja át azt a feltételrendszert, amelynek mentén a sajtó képviselői munkájukat végezhetik a próbán illetve a koncerteken. Azt gondoljuk, nem csak a mi érdekünk, hogy minél szélesebb körben tájékoztassuk a média útján mindazokat, akik érdeklődnek a talán legnépszerűbb magyar együttes koncertsorozata iránt" - teszik hozzá.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.