Nyugtalanító kérdések
Mennyit játszik a zenekar? Három és fél órát. Bírják a zenészek? Bírják. A főpróbát egyszer sem kellett megszakítani, bár Presser Gábor rögtön a koncert elején azt mondta, ha gond lesz, megállnak, mert ez mégiscsak egy főpróba. Nyilván nem arra gondolt, hogy kondicionális problémák miatt. Elhangzik valamennyi fontos, imádott és kihagyhatatlan dal? Ugye, az Álomarcú lány, a Gyere ki a hegyoldalba, az Ő még csak most 14, a Kotta nélkül, az Ilyen a boksz, satöbbi benne lesz? Igen. Egyébként nehezen elképzelhető, hogy a három napon más dalsorrend lesz, az előadás felépítése, dramaturgiája, a több színpadon zajló show megtervezettsége ezt szinte kizárja.

Főpróba
Színházi berkekben szokás mondani: ha nem sikerül a főpróba, az egyfajta garancia arra, hogy az előadás sikeres lesz. Ez a mondás nyilván érvényes az LGT-re is, amelynek tagjai ugyan a popkulturális erőtérben tevékenykednek, ám a tagjai között van színházi zenei vezető, korábban artista iskolát végzett jogász, Karácsony János és Solti János pedig – ha végre engednék – el tudnák magyarázni, mi van akkor, ha a főpróba sikeres. Akkor nem lesz jó az előadás? Vagy a főpróbánál rosszabb lesz? Bonyolult kérdések.

Egyáltalán minek főpróba? Régen a rock and roll természetes és spontán dolog volt, az előadás maga volt a főpróba. A zenészek örültek, hogy eljutottak a színpadhoz, fölmentek, játszottak, azután elmentek a Royal sörözőbe beszélgetni, enni, inni, lányokkal-fiúkkal ismerkedni, és igyekeztek G pont érintésével  még tovább jutni. Ha végeztek, átmentek a Fészekbe, aki a Fészekkel is végzett, Jugoszlávia érintésével a Német Szövetségi Köztársaságba vagy Amerikába távozott.

A helyzet azóta jelentősen változott. Az ijesztő, tiltott és üldözött rock and rollból üzembiztonságra törekvő szakma lett. Ma a tv2 és az RTL Klub műsoraiban van a magyar poptársadalom törzshelye. A szakma celebjei a Papp László Budapest Sportaréna Sky Restaurant és Barjában koktélozva tekintették meg az est hőseit, nem pontosan abból a perspektívából, ahonnan harmincöt évvel ezelőtt a Tabán-koncertek idején a színpad elé nőtt nagyfa gallyain himbálózó merész fiatalemberek.

A bögre felé
Aki autóval megy a BS-be, parkolhat a mélygarázsban. Eddig 1000 forint volt a beugró, most 1500. A bejárat felé haladva feltűnnek az első kegytárgyárusok. Van kávésbögre, többféle póló Locomotiv GT felirattal, öreg moszkovitáknak és Roszta-rajongóknak cirill betűs változat is (a poén A szívbajt hozod rámmal majd koncert közben jön le), koncert-DVD, fényképalbum.

424-es szerkocsis gőzmozdony (képünk illusztráció)

Fortepan / Erky-Nagy Tibor

Jegyüzérek felbukkanása várható. Egy régi arc lép önökhöz ezekkel a szavakkal: „Nem kell jegy, olcsón?” Amennyiben a válaszuk nem, ő nem tágítva megkérdezi: „És drágán?” Régóta ezt csinálja. A stewardok a bejáratnál kedvesek, az ő főpróbájuk tehát jól sikerült.

Mindjárt kezdődik
Még néhány percük van, hogy körül nézzenek. Eljöttek a régi arcok? Ha igen, felismerhetőek? Valószínűleg itt vannak, viszont az azonosításhoz komoly profilalkotó képesség szükséges. Ugyanahhoz az archoz nem feltétlenül ugyanaz a testsúly tartozik, amennyiben még egymás szemébe tudunk nézni, a régi magasságot kicsit lejjebb keressük. Ez egy olyan koncert, ahol nem kell rendbontástól tartani. A közönség ideális: érett, türelmes, rajongó. Itt nem lesz pogozás.

Nagy divat most ünnepélyes közönség előtt játszani. A nagy nemzeti rock zenekaroknak joguk és kötelességük az ország legnagyobb fedett arénájában fellépni, mielőtt ők vagy a közönségük meghal. Mondjuk, ezt lehet életvitel szerűen csinálni, mint a Rolling Stones és lehet máshogy. Az LGT 1972-es alakulása óta még egyszer sem lépett fel a BS-ben. Korábban azért, mert nem volt BS, később azért, mert ők nem voltak annyira aktívak. Egyébként Presser azt mondta, valójában azért nem, mert az LGT olyan szabad téri zenekar, a közönségük szereti a friss levegőt, mindegy, hogy esik az eső, süt a Nap vagy fúj a szél. Ez ilyen romantikus dolog. Somló azt javasolta, az illúzió kedvéért a BS járólapjaira ragasszanak műfüvet, de ezt a balesetveszélyességére hivatkozva nem engedélyezték. Vicces, mármint Somló.

Ha még mindig van idejük, lehet beszélgetni arról, miért éppen most jött létre ez a tripla koncert? Csak nem anyagi okokból? Nemár. Önök pontosan tudják, hogy a világon mindenütt a zenélésért honoráriumot fizetnek. Az LGT-re van érdeklődés, nem is kicsi. Megint Presser: „Negyven év alatt csináltunk egyetsmást, ami miatt érdemes minket lefényképezni.”

Színpad
Az ilyen nagy produkciókhoz mindig izgalmas színpad és színpadkép társul. Az alap régóta a Band búcsúkoncertje a Traviata díszletében. Az LGT jó kulisszát talált ki. A függöny nem fog fellebbenni, sem aláhullani. A színpad nem akkora, amin a Cirque du Soleil lép fel, hanem kisebb, de az arányok eltaláltak. Jobb és baloldalon egy-egy kivetítő van, nem gigantikusak, amin szét szokott esni a kép, hanem pont akkora, ami elég. Fekete-fehérben közvetítik a koncertet.

Az LGT-re mindig is jellemzőek voltak a vasúttal kapcsolatos allegóriák – optikailag, szövegileg és dinamikailag egyaránt -, és most is az indulási és az érkezési oldal együttese köré szerveződik az építmény. Ízléses, mozog és hasznos. Nem lehetett pontosan összeszámolni, de az biztos: tíznél több zenész játszik, néha táncosok szaladnak be, de csak néha. A színpadi középet a vörös LGT logó uralja, alatta a következő felirat látható: Füst és Rozsdagyár.

Egyszer Stanislaw Lem, a nagy lengyel író megpróbált választ találni a következő kérdésre: képes-e egy közönséges házilégy lelassítani a vele ütköző, 100 kilométeres sebességgel haladó mozdonyt. Lemet természetesen nem az érdekelte, mi dolga volt a légynek ott, ahol a gőzmozdony jár. Azt akarta megtudni, lelassítja-e. Pontos számítással igazolta, igen: le. A BS-ben az a kérdés, beindul-e a sokáig mellékvágányon pihenő Lokomotiv GT. Nagyon beindul, jól folytatódik, száguld, lelassít, megáll, hogy felszálljanak az utasok. Talán az Ilyen a boksz a harmadik dal, 10 percig játsszák, és innen kezdve minden még jobban folytatódik. Vannak csúcspontok, és ezekhez képest nyugodtabb pillanatok.

Koncert
Három és fél órába sok minden belefér, sok minden kimarad. Az ilyen előadások dramaturgiája egyszerű. Ki kell választani a kábé 40 elhangzó számot, két fontos szempont figyelembe vételével: a daloknak időtállónak, a zenekar tagjainak jó formában kell lenni. A zenekar nemcsak egy színpadon játszik. Karácsony a reneszánsz balladáit az egyik szektor bejáratánál adja elő – közben sztrájktörő fényképészek fotózzák -, Presser a küzdőtér közepén rutinos és látványos zongorafutammal indítja a Tabán-blokkot. Aki már eltöltött egy kis időt magányosan a zongora mögött több ezer ember társaságában, tudja, ezt el is lehet szúrni, akár. Nem így történik. Somló egy csomó hangszert szólaltat meg, ezek közül több valószínűleg nem is létezik. De. Soltinak van egy jól működő dobszólója. A zenekarnak a sima rock and roll ugyanolyan jól áll, mint a bonyolultabb darabok. Az előbbiben – három dal – megidézik Barta Tamást, az utóbbiak arról szólnak, amit mindig is magas színvonalon tudtak.

Hazafelé
Mit vártunk az LGT koncerttől? Jól akartuk érezni magunkat, ez egyszer biztos, és bejött. Le akartuk lassítani az időt, mint egy hétköznapi légy, esetleg még ez is sikerült. Jó lett volna 40 évvel fiatalabbként beülni az autóba, beszállni a metróba, ez már nem megy. Elég bénán hangzik, hogy a Miénk itt a tér annak ellenére érvényes, hogy már régen nem. De vissza lehet szerezni.