szerző:
hvg.hu

Esztergályos Cecília, Szacsvay László, Káel Csaba és Novotny Zoltán is állami kitüntetésben részesült, de elismerést kapott a magyarságot fenyegető külföldi veszélyeket vizionáló Echo Tv-s műsorvezető, Szaniszló Ferenc is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt kitüntette a kultúra terén kiemelkedő teljesítményt nyújtókat: nemcsak színészeket, rendezőket, fotóművészeket, hanem újságírókat is. Az utóbbi szakma képviselőinek különösen jó napjuk volt, ugyanis a Városházán Tarlós István a kiválasztottaknak átadta a Csengery Antal-díjakat.

A most Kiváló művész-kitüntetésben részesültekben közös, hogy pályafutásuk során többször is méltányolták magas színvonalú szakmai tevékenységüket: Esztergályos Cecília, Szacsvay László, Szegedi Erika, Lukács Sándor színészek, Keleti Éva fotóriporter és Kárpáti Tamás festőművész korábban valamennyien megkapták az Érdemes művész elismerést is.

Oberfrank Pál (jobbra) Jászai-díjat kapott
©

Az idei Jászai Mari-díjasok is jól ismertek a televízió képernyőjéről. Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, aki korábban feltűnt olyan népszerű teleregényekben, mint a Barátok közt, a Szomszédok és a Tűzvonalban, és sokoldalúságát bizonyítva játszott a Sorstalanságban is. Ugyancsak ezt a díjat kapta Sasvári Sándor, aki a Jézus Krisztus Szupersztár 1986-os ősbemutatója óta a zenés színpadok sztárja. Érdemes művész lett – többek között – Sunyovszky Szlivia, Körtvélyessy Zsolt, és a Kentaurként ismert Erkel László, míg Káel Csaba Nádasdy Kálmán-díjban részesült.

Táncsics Mihály díjat kapott Novotny Zoltán, a Magyar Rádió munkatársa, aki számtalan világversenyről tudósította a Magyar Rádió hallgatóit, valamint Szaniszló Ferenc, aki a magyarságot fenyegető számtalan veszélyforrásra hívta fel nézői figyelmét, és Vertse Márta Ágnes, a Vatikán Rádió magyar adásának felelős szerkesztője.

A Városházán Tarlós István főpolgármester elmondta: egy másik, szintén az újságírói tevékenységet elismerő díj, a Csengery Antalról elnevezett, annak a hazafinak a nevét viseli, aki fiatal jurátusként rendszeresen publikált a Pesti Hírlapban, tudósított a reformországgyűlés munkájáról, aki mint a lap későbbi főszerkesztője, az ellenzék hivatalos lapjává tette azt.

Csengery Antal példakép számunkra, a mai ember számára abban is, hogy sokoldalú volt, az élet számtalan területén alkotott. Akárcsak a díjazottak: elismerésben részesült Jegyes-Tóth Kriszta, a Magyar Televízióban nyújtott magas színvonalú szerkesztő-riporteri tevékenységéért, Szabó Anett, a Hír Televízióban alapossággal, felkészültséggel és hitelesen nyújtott tájékoztató tevékenységéért, Csontos János, a Magyar Nemzet című napilapnál több évtizeden át magas színvonalon végzett újságírói tevékenységéért, Szabó S. Gergő, a Fővárosi Önkormányzatot érintő hírekről az InfoRádióban nyújtott magas színvonalú szerkesztő-riporteri tevékenységéért, valamint Szakonyi Péter, a hosszú időn át, magas színvonalon, hitelesen nyújtott tájékoztatásért.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Orbán öles lépésekkel halad a diktatúra felé" – ellenzéki pártok tiltakoztak a parlamentben

"Orbán öles lépésekkel halad a diktatúra felé" – ellenzéki pártok tiltakoztak a parlamentben

A kormány ellenállásába ütközhet a dugódíj bevezetése

A kormány ellenállásába ütközhet a dugódíj bevezetése

Apple Music? Spotify? Van ám más is: NASA

Apple Music? Spotify? Van ám más is: NASA

Hazánkban vagy a Földközi-tengeren jobb az adóklíma?

Hazánkban vagy a Földközi-tengeren jobb az adóklíma?

Gothár Péter bevallotta, "elfogadhatatlan módon" közeledett egy kolléganőjéhez

Gothár Péter bevallotta, "elfogadhatatlan módon" közeledett egy kolléganőjéhez

Elgázoltak és cserbenhagytak egy nőt Bőcsön

Elgázoltak és cserbenhagytak egy nőt Bőcsön