Alföldi-rendezést mutatnak be Zalaegerszegen

Csütörtökön mutatja be Alföldi Róbert rendezésében Beumarchais híres vígjátékát, a Figaró házasságát a Hevesi Sándor Színház társulata Zalaegerszegen.

  • MTI MTI
Alföldi-rendezést mutatnak be Zalaegerszegen

A főhős egyszerű ember, aki hétköznapi életre, családi boldogságra, békességre vágyik. Figarót persze mindenki elárulja és mindent elkövetnek, hogy ezt ne sikerüljön magvalósítania - foglalta össze a darab történetét Alföldi Róbert. 

Az osztályok közötti harcnak, az arisztokrácia elleni lázadásnak a 21. században talán már nincs jelentősége - hangsúlyozta Alföldi Róbert, aki szerint a darab aktualitását az adja, hogy a családi béke, a normális élet kialakítása ma sem könnyű. Szinte mindenkinek vannak tapasztalatai arról, hogy az életben még a legegyszerűbb ügyeket is milyen nehéz megoldani, miként kerülünk nap mint nap konfliktusokba és hogyan árulnak el bennünket még a legjobb barátaink is. 

Szólt arról is, hogy a Figaró házassága a bohóctréfás jeleneteivel klasszikus vígjáték. A színdarabban megjelenik az álruha, a kihallgatott párbeszédekből nevettető félreértések adódnak. A vígjátéki elemek mellett az apró, keserű pillanatok viszont abban segítenek, hogy az emberek megtalálják a történetben a közös pontokat a saját életükkel. A közönségen múlik, hogy mennyire befogadó; az embereknek erőt ad, ha azt látják, hogy a legegyszerűbb helyzeteket megoldani, a boldogságot megtalálni másoknak - adott esetben a darab szereplőinek - is nehéz - fogalmazott Alföldi Róbert. A Jászai-díjas rendező egyébként ismerősként érkezett Zalaegerszegre: 2002 májusában Schiller Az orléans-i szűz című drámáját állította színpadra. 

A főbb szerepeket a Figaró házasságában Sztarenki Pál, Tánczos Adrienn, Szakály Aurél, Pap Lujza, Barsi Márton, Debrei Zsuzsanna, Farkas Ignác, Balogh Tamás, Wellmann György, Tolnai Hella és Urházy Gábor László játssza. A díszletet a rendező, a jelmezeket pedig Zöldy Z. Gergely tervezte.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.