Lakások épülnek a potsdami kulisszautca helyett

Lebontják az év végéig azt a 26 homlokzatból álló kulisszautcát, amely többek között Roman Polanski A zongorista című filmjében is szerepelt.

  • MTI MTI
Lakások épülnek a potsdami kulisszautca helyett

A lebontás oka, hogy lakóterületet alakítanak ki a helyén. A Babelsberg Filmstúdió szerint még nem találtak új helyszínt, a brandenburgi gazdasági minisztérium közlése alapján viszont már megvan a hely, ahova áthelyezhetik a díszletet. 

A varsói gettóban játszódó film 2003-ban többek közt három Oscar-díjat (legjobb rendező, legjobb főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv), 2002-ben pedig Európai Filmdíjat és a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjat is kapott.

A potsdami kulissza látható Leander Haußmann Napsugár sétány és Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című filmjében is.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.