Reisz Gábor első nagyjátékfilmjét, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant magyar közönség először a miskolci Jameson Cinefesten láthatta, és az eddigi kedvező külföldi fogadtatás után nem is volt meglepő az óriási érdeklődés a premieren. Karlovy Vary után ez volt a valódi vizsga, hiszen ez a film bevallottan rólunk, magyarokról, a mi kis szerencsétlenségeinkről, flúgjainkról szól.

A film előrehaladtával egyre gyakrabban fel-feltörő nevetés és a vetítést követő vastaps nem sekélyes udvariasságnak tűnt: Reisz bemutatkozó nagyjátékfilmje egyértelműen a fesztivál egyik legkellemesebb meglepetése.

Ha nemrégiben az Utóéletről azt írtuk, hogy végre örülhetünk egy jó magyar filmnek, akkor a Van... miatt ujjongani kell. Ez a produkció gerillamódszerekkel, nagyon kevés pénzből készült, így talán a minden magyar filmmel szemben tapasztalható rossz szándékú kritikák is elkerülik majd, erre az alkotásra ugyanis alig ment el magyar adóforint.

Ha az előzetes alapján esetleg egy újabb köldöknézős, bölcsészfilmnek tűnne a Van.., akkor megnyugtathatunk mindenkit: ilyen jóízűet rég nevettünk már a kisstílű, de mégis szerethető kis magyar valóságon. A film főszereplője egy harminc körüli figura, aki mintha a korai Woody Allen-filmek főszereplőjének fiatal magyar alteregója lenne, akinek Manhattan helyett főleg Erzsébetváros utcái és szórakozóhelyei jelentik a természetes közeget. A Van... rengeteg fantáziával és érezhetően nagy lelkesedéssel készített film, amit legalább minden 20 és 40 közötti embernek látnia kellene, mert olyan kézzelfogható problémákról szól (kivándorlás, kilátástalanság, szülő-gyerek viszony, párkapcsolat), amelyek minden magyar asztaltársaságban heves érzelmeket váltanak ki.

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant október 30-ától vetítik a budapesti és a vidéki mozik.