AC/DC: Rock or Bust

Az AC/DC nagyon zűrös évet zárt, hiszen elvesztette egyik alapító tagját és egy alapzenészét, akit egyébként bíróság elé állítottak, viszont kiadott egy dögös új nagylemezt. A Rock or Bust persze semmi újdonságot nem hoz, de nem is ezért szeretjük az ausztrál rockklasszikust.

Az AC/DC rántott hús krumplival, de nincs kétség, a legjobb rántott hús a legjobb krumplival, s ha úgy vesszük, még káposztasalátát is kapunk hozzá - írtuk róluk lemezkritikánkban és ezt most is fenntartjuk. Azt kapjuk, amit ígérnek, mi pedig azt kérjük, amit kínálnak - tiszta ügy. A Rock or Bust tömör, harapós lemez, a szükséges két rockslágerrel és a megszokott riffparádéval.

 Bryan Ferry: Avonmore

David Bowie után a poptörténelem legnagyobb dandyje hosszú évek óta nem készített olyan erős nagylemezt, mint az idén megjelent Avonmore. Mi több: ez a lemez a teljes Ferry-szólóéletmű egyik legerősebb darabja.

A Roxy Music már-már Ferry-szólóalbum értékű nyolcvanas évekbeli utolsó lemezét, az Avalont idéző új album nettó sztárparádé. Olyan zenészek játszanak a dalokban, mint az immár kétszeres szólólemezes egykori Smiths-gitáros, Johnny Marr, aki Ferry 1987-es Bête Noire című lemezén is pengetett, két basszusgitáros fenomén, Marcus Miller és Flea, a funk-ősatya, Chic-vezér, a tavalyi, elképesztően sikeres Daft Punk-lemezen is szereplő Nile Rodgers, a szaxofonos-félisten Maceo Parker, és Ronnie Spector énekesnő, a Ronettes egykori tagja.

Marianne Faithfull: I Give My Love to London

„50 éve kértem, hogy maradjanak velem. Egészen hihetetlen, hogy most is itt vannak” – udvarolt a Müpa közönségének decemberben Marianne Faithfull. De az igazán hihetetlen az, hogy ő túlélte a fél évszádot. A pályáját 1964-ben a Mick Jagger és Keith Richards által írt As Tears Go By című dallal kezdő énekesnő nemcsak alakította időnként azt a bizonyos mocskos rock and rollt, hanem alaposan meg is élte. És ez életveszélyes: többen bele is haltak, ugye. Ez Faithfullnak is majdnem sikerült, de újra és újra kikecmergett a súlyos örvényből, ezt onnan tudhattuk, hogy ilyenkor piacra dobott egy-egy - általában kiváló - lemezt.

Mára már – mint láttuk Budapesten is - egy joviális nagymama lett, de aki ma is lehengerli közönségét karizmájával, dalaival, történeteivel, sugárzó személyiségével. Élete maga a rocktörténelem, zenész- és szerzőtárasai pedig sok rocklexikon legfényesebb lapjait töltik meg. Az idén megjelent a Give My Love To London dalait például olyanok írták, mint Anna Calvi, Nick Cave vagy a Pink Floyd egykori vezére Roger Waters. Talán életműve egyik legerősebb albumáról van szó.

Leonard Cohen: Popular Problems

Az idén a nyolcvanat betöltő trubadúr is csúcsformában készített új nagylemezt idén. Takarékosan hangszerelt album ez, melyet a klasszikus Madonna-albumokról (True Blue, Like a Prayer, Ray Of Light) is ismert Patrick Leonard gondozott producerként - bár itt a munkája minden bizonnyal inkább arra korlátozódott, hogy mit hagyjon ki, s nem arra, hogy mit rakjon be.

Cohen szokás szerint a meghatás, a mélység, az elegáns humor között lavírozik a megszokottnak nevezhető blues-os, gospeles, country-s dalokkal, melyek közé funkos, táncos és grúvi, valamint a Tom Waits-féle zongorás dalokat idéző pillanatok is keverednek. Az hagyján, hogy Leonard Cohen még 80 évesen is zenél, de hogyan!

Morrissey: World Peace Is None Of Your Business

A brit popzene egyik emblematikus figurája, a jó pár éve Los Angelesben élő Morrissey anyazenekara, a Smiths 1987-es feloszlása óta gazdag szólóéletművet épített fel, melynek első tíz évét erősebb és gyengébb lemezek tagolták, míg 2004-es visszatérése után kiadott két igen jó (You Are The Quarry, 2004 és Ringleader Of The Tormentors, 2006) és egy közepesebb lemezt (Years Of Refusal, 2009).

Az öt év után megjelentetett album címe igazán nem meglepő, hiszen hozza az egyszerre gúnyos, ironikus, mély és komoly Moz-univerzumot, az album maga viszont nem pont olyan, mint egy alapértelmezett Morrissey-lemez. Persze megfutjuk az elvárható, érzelmes, önirónikus, néhol fájdalmas és egzisztencialista kanyarokat, de őszintén meglepődhetünk a dalok elektronikus, latinos vagy éppen sanzonos fordulatain. A lényeg persze az, hogy szinte a lemez elejétől a végéig erős számok jönnek egymás után.

Suzanne Vega: Tales from the Realm of the Queen of Pentacles

Suzanne Vega, minden dalszerző-énekesnők anyukája/nagytesója/nagynénje hét év óta nem jelentetett meg új dalokat tartalmazó sorlemezt. A nagyszerű 2007-es Beauty & Crime óta - melyet már nem legnagyobb sikerei kiadójánál, a Universalnál, hanem a legendás jazz-kiadónál, a Blue Note-nál vett fel - részben promóciós okokból, összesen négy, tematikusan szerkesztett albumra felvette klasszikus dalai lecsupaszított, egy szál gitáros változatait.

Az idén megjelent, az utóbbi három Bowie-lemezről és Bowie zenekarából is ismert Gerry Leonard gitáros-producer által gondozott új nagylemez - mely címét a tarot-kártya érmék királynője-figurájától kölcsönözte - azonban ismét zenekaros album. A jól sikerült dalok - melyek egyikében Teréz anya is feltűnik, egy másikat pedig Vaclav Havelnek ajánl a dalszerző-énekesnő - a megszokott Suzanne Vega-miniatúrák, emberi történetek, elkapott élethelyzetek, megkapó és finom hangulatok, humorral és meghatással.