„Állnak a tekercsek pornótól westernig”

A vers vagy a kísérleti film sem éppen tömegeket vonzó műfaj, a Polaroidok vetítésre viszont annyian jeleztek vissza, hogy a slammel és beszélgetéssel teljes programot kétszer is lenyomják. Lichter Péter a Facebookján nemrég ironizált a helyzeten, „blockbuster” kommenttel posztolta a Toldi mozi foglalásokkal megtelő nézőterét. A Polaroidokkal Simon Marci valamit nagyon eltalált, a kötetből tetoválás, kifényképezgetett rajongói Tumblr oldal, újranyomott kiadás lett. Ha az emberek nem is törik majd be a Toldi ajtaját, a népszerűség faktor mindenképp játszik a Polaroidok körül.

Csodálatos hagyományai vannak

„Ezzel a műfajjal nem lehet tömegekhez szólni. Ha vígjátékot forgatsz vagy krimit írsz, akkor lehet a népszerűség szempont” – magyarázza a rendező Lichter Péter a kísérleti filmekről. Azt mondja, ő tíz év alatt már régen túl van azon, hogy filmjeit nem értik vagy nem tudják befogadni. A kísérleti műfaj nemzetközi szinten szubkultúraként működik, itthon maroknyian űzik. Pedig komoly hagyománya van, a kezdetekhez egészen a húszas évekig nyúlhatunk vissza (ismert példa 1921-ből Hans Richter párperces absztrakt Rhythmus 21-e – a szerk.). A filmnek nem elsőszámú dolga a történetmesélés, ez egyebek mellett a milliókat termelő filmipar kiépülésével alakult így.

Polaroidok [részlet / excerpt / hun] from Péter Lichter on Vimeo.

„A lírai film túl akar lépni a sztorizáson. Ennek itthon csodálatos hagyománya van Huszárik Zoltántól Nemes Gyuláig” – mondja Lichter. „A kísérleti film levált a piacról. Olyan műfajról beszélünk, ami nem hoz pénzt. Közelebb került a képzőművészeti területhez, itthon jellemző a galériás vonal. A Buharov-testvérek játszanak például ezzel – de a múzeum nem mozi.” Lichter szerint bármilyen kicsi a kísérleti filmes közeg, a műfaj most reneszánszt éli. „A net előtt elszigetelten működtek a csoportok. Itthon például a Balázs Béla Stúdióban, Amerikában a negyvenes évek óta különböző intézményekben érték el egymást a kísérleti filmesek. Most viszont bármikor fel tudom venni a kapcsolatot bárkivel.”

Lichter Péter tíz éve mutatkozott be a miskolci Cinefesten. Nyolc rövidfilmje azóta bejárta a világot rangos fesztiválokon, filmjeit egy párizsi cég forgalmazza (a Polaroidokat az Inforg – M&M film gyártotta, a producerek Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő). Általában talált anyagokból dolgozik, Super 8-as tekercseit bolhapiacokról, gyűjtőktől szerzi be. A szalagokhoz aztán bárhogyan nyúlhat – ráfesthet, roncsolhatja őket. „A legizgalmasabb részleteket tök ismeretlen emberek családi felvételein találom. Ezeket a pillanatokat nem lehet kitalálni. Például ahogyan egy kislány áll fűvel a kezében, majd elejti. Minden családi filmben vannak ilyen momentumok, csak nem vesszük őket észre.” A gyűjtőket Vaterán találja meg, például egy mezőtúri fickót, aki vetítőgépeket is árul.

„Nála egy melléképületben állnak tekercsek pornótól westernig. Mikor nála jártam, számoltam a pénzt a zsebemben és azt gondoltam, nem érdekel, mindent itt hagyok.” Lichter azt mondja, öt-tíz gyűjtőt ismer az országban, akik általában kapcsolatban is állnak egymással. „Az amatőr film többe kerül. Számomra értékesebb, mint a gyári. Harmincpercnyi amatőr anyagért adnék, mondjuk háromezer forintot, de egy átlagos tekercs általában maximum kétezer forint. Az Ecserin próbáltak már átverni, ott ravasz emberek vannak.”

Ez nem túl költői

A Polaroidok-film tervéről először tavaly nyáron lehetett hallani, de Simon Marci és Lichter Péter korábban kerültek kapcsolatba. „Mikor Péter az előző filmjén, a Rimbaud-n dolgozott, tőlem is kért hozzá anyagot (Arthur Rimbaud életét és utazásait végül Kele Fodor Ákost, Nemes Z. Máriót és Mestyán Ádám rekonstruálta, a kisfilm elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját – a szerk.). Nagyon sajnálom, hogy eltököltem az időt és nem küldtem anyagot, mert a Rimbaud kurva jó lett. Ezután merült fel, hogy Péter a Polaroidokból csinálná a következő premierjét.”

Simon Márton

Csider István Zoltán

Az, hogy Simon verseskötete filmes alapanyag, elsőre nem tűnhet egyértelműnek. A kötet címe rögtön kapcsolódik vizualitáshoz, ugyanakkor a Polaroidok számozott, egyszavas vagy egymondatos sorokból áll. „Ki mit lát bele egy verses kötetbe? Én három perc után éreztem, hogy pont erre van szükségem. Több, mit tíz éve csináltam egy filmet, ami bizonyos szempontból hasonló a Polaroidokhoz. Kép és szöveg egymás mellett. Halál egyszerű séma, mint a néma filmekben. Ezt végül nem mutattam be sehol, összesen hárman látták. Hosszú, nézhetetlen, elszállt cucc volt. Viszont bennem maradt, hogy ezzel a formával még kezdjek valamit.”

A Polaroidok-film készülésébe Simon abszolút nem szólt bele. „Nekem egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy a Polaroidokból film legyen. Jött ez az ember, aki szemmel láthatóan értett ahhoz, amit csinál – és azt mondta, rendezne. Nyilván bíztam abban, hogy jó lesz, de nem volt semmi garanciám. A munkafázisokat követtem a háttérből, és akkor kezdtem végképp vigyorogni, mikor a hanggal együtt láttam a végeleges verziót. Rohadt jól állt össze. De az, hogy én ezt mennyire tudtam elképzelni, vagy most mit gondolok, másodlagos. Ugyanolyan néző vagyok, mint bárki más.”

Lichter azt mondja, eleinte leginkább azt tudta, mit nem szeretne: illusztrációs képeskönyvet csinálni vagy elmenni „túl költői” irányba. „El akartam kerülni a ’hú de nagyon esztétizálást’. Az irodalomban jól megfogható, mi a költészet, a filmek esetén ez jóval nehezebb. Terrence Malick, a harmincas évek lírai realizmusa, az amerikaiak poetic film műfaja is ’költői’. Akkor a Forrest Gump is az, mert szép zene szól benne és hullanak a falevelek?”

„Valóságflessek” legyenek

Lichter nem szerette volna ismételni magát a Rimbaud-hoz képest, amit több tekercs Super 8-as családi filmből vágott össze. A Polaroidokhoz főleg trash, amatőr VHS-videókat keresett. Körbe kérdezte a barátait, kinek van anyaga a kilencvenes évekből. Végül 4-5 órányi felvételt szálazott végig. „Marci kötetében az összhatás és a meglepetés a lényeg. Nem tudod, mi jön a következő oldalon: ott egy szó, mondjuk a ’Tej’, aztán lapozol kettőt, és már idézetet olvasol. Ezek között jön létre a lényeg – és én ezt a szétágazó formát szerettem volna megfogni.” Simon korábban azt mondta, a Polaroidokban számára az emlékezés folyamata volt lényeges elem, és ez visszaköszön a filmben is. „A harmincas évei elején járó társaságnak, a mi generációnknak a VHS gyerekkort jelent. Az ilyen képeket nézve eleve csomó minden történik a fejedben.”

Lichter Péter

Facebook / Lichter Péter

A kilencvenes évekhez a hangsáv is hozzáad. „Lukács Peti – a szuperszonikus hangmérnökünk, aki éppen a Sundance-en van Bucsi Réka kisfilmjével– például rajzfilmekből válogatott össze jellegzetes töredék hangokat. Tom és Jerry-ből, de a Vészhelyzetből is használt részleteket” – mondja a rendező. „Nem szerettem volna, hogy egyértelmű legyen a nézőknek, hogy akkor ez most kilencvenes évekbeli dolog, ezért is használunk töredékeket. Nem michaelbayesen szeretnék hatni, inkább tudat alatt. Nehéz és izgalmas dolog úgy megmozgatni a nézőt, hogy ő közben ezt észre se vegye.”

A Polaroidok társalkotója Lukácson kívül még Horváth Ádám Márton zeneszerző, akitől a rendező eddigi közös munkáikra jellemző ambientes hangzás helyett most inkább popos trasht kért. „Tic-tuc zene megy például egy jelenet alatt, amiben kisgyerekek játszanak a fürdőkádban. Egy perc az egész, de elég frankó, kicsit Drive-os lett. Van benne gitárszóló is, ami mintha Kispál szám felvezetője lenne. Azt kértem Ádámtól, hogy ismeretlen popzene részleteket írjon. A cél az volt, hogy a filmben valóságflessek legyenek.”