Az állam nem szállhatna ki

A független színházakban a „független” kifejezés leginkább arra vonatkozik, hogy nem tartoznak egy kőszínházhoz sem, nincs saját épületük, kisebb stábbal, változó társulattal dolgoznak, ám éppen emiatt nagyobb terük van kísérletezésre, s így kulcsszerepük van a színházi formák megújításában.

E társulatok helyzete folyamatosan romlik. Az állami támogatás nincs garantálva, sokszor késik a pályázatok kiírása, elbírálása. Bár a működési támogatási összegek éves finanszírozást biztosítanak és általában márciustól márciusig tartanak, a társulatok július-augusztus előtt nem jutnak a működési pénzekhez.

A 2008-as előadó-művészeti törvény komoly előrelépést jelentett a független színházaknak, akkor szabályozták először az állami támogatás mértékét. Az akkori szabály az önkormányzati fenntartású színházak állami hozzájárulásának 10 százalékát garantálta a független társulatoknak. A kormányváltás után ez az arány folyamatosan csökkent 8 majd 7 százalékra, majd végül teljesen megszűnt a „kötelező” támogatási rész.

A jelenleg hatályos törvényben csupán annyi szerepel, hogy meddig kell kiírni és elbírálni a művészeti és támogatási pályázatokat. 2009-ben még 1,3 milliárd forinttal támogatta az állam ezt a területet, 2012-ben már csak ennek fele, 660 millió jutott a függetleneknek.

Ráadásul, ahogy a Szputnyiknál is, 2012-ben – hiába volt jogszabályban meghatározva a támogatások kifizetésének dátuma – különböző zárolások miatt csúszott a pályázatok kiírása, a társulatok még év végén is csak a pénzük egy részét kapták meg, a másik részt csak 2013 májusában fizették ki.

Előadás a Szkéné Színházban

MTI / Szigetváry Zsolt

Az állami támogatás mértéke továbbra is csökken, tavaly 430,4 millió jutott a minősítéssel nem rendelkező színházaknak, idén ez az összeg 360 millió forint.

Ez az elvonás brutálisan magas, még az előző évekhez képest is – mondta a hvg.hu-nak Zubek Adrienn a Független Előadó-művészeti Szövetség elnöke. Ráadásul az elmúlt években azt is meg kellett tapasztalni, hogy a beígért pénzre csak akkor lehet számítani, ha az már a számlán van. Ugyanis hiába a nyertes pályázat, az aláírt szerződés, ha időközben zárolás történik, előfordulhat, hogy végül nem kapják meg a támogatási összeget a társulatok.

A pályázati úton kapott működési támogatás általában a társulatok bevételeinek 50 százalékát jelenti csak. A színházi finanszírozás alapvetően négy lábon áll: az állami és önkormányzati támogatás, a jegybevétel és az annak nettó 80 százalékáig visszaigényelhető társasági adó (tao). A jegybevétel alapjaiban a befogadótértől függ. Ugyanakkor az önkormányzati támogatás nem elterjedt, inkább alkalmanként projektekre lehet pályázni, vagy kedvezményes bérleti díjjal segítenek, ha a formáció önkormányzati ingatlanban működik. Ezen kívül főleg a független társulatoknál fontos tétel, az értékesítési bevétel, ami tulajdonképpen vendégjátékokon, turnékon a produkció ára.

A független színházak nem kötődnek kőszínházakhoz, általában nincs is saját épületük, leginkább kis létszámú társulattal dolgoznak. Mivel a befogadó intézmények – egyebek között a Szkéné vagy a Trafó – sem túl nagyok, az egyes előadások nézőszáma is alacsony. Így a jegybevételekből képtelenek magukat fenntartani, abból leginkább az egyes produkciókat tudják működtetni. Éppen ezért a tao-bevételeik sem túl magasak, hiszen ott a nettó jegybevétel 80 százalékát kaphatják meg a társulatok.

Maradnak hát a főleg külföldi koprodukciókból, más pályázatiakból vagy esetlegesen szponzoroktól származó bevételek. Ez utóbbiak Magyarországon azonban minimálisak. Mint azt Zubek elmondta, külföldön jól működik a mecenatúra, ahol a forprofit társaságokat az állam – főleg adókedvezményekkel – kifejezetten ösztönzi is erre. De még ahol a magántőke jelentős mértékben van jelen a kultúrában, ott sem szállhat ki az állam teljesen a finanszírozásból.

Bár Magyarországon mostanában többen szeretik hangoztatni azt, hogy a kultúrának saját lábra kell állnia, és nem számíthat csak az államra, Zubek szerint ez az ötlet teljesen abszurd, az állam ugyanúgy nem szállhat ki a kultúra finanszírozásából teljesen, mint ahogy az egészségügyből vagy az oktatásból sem. A fenti gondolat azért is nonszensz szerintük, mert a színházak nem csak a kultúra közvetítésével, hanem például a drámapedagógiával is közfeladatot látnak el.

A miniszter annak ad pénzt, akinek akar

Zubek azt is elmondta, hogy nagy probléma maga a finanszírozási rendszer is, a kevés pénzt is rosszul költik el. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) évente ír ki működési támogatásra és új produkciók létrehozására pályázatot, de ez utóbbin függetlenek nagyon ritkán jutnak pénzhez. Nemrég jelent meg egy olyan pályázat, ahol uniós támogatások önrészére lehetett volna pénzt szerezni, ám Zubek szerint az összes független pályázót elutasították, így többmilliós uniós támogatást nem tudunk lehívni.

A finanszírozási rendszernek az is a hibája, hogy ma már a rendszeren kívüli – egyedi vagy miniszteri – támogatásokra több pénzt költenek, mint a kollégiumi pályázatokra. A rendszeres támogatásokra nyílt pályázatokat az NKA kollégiumai írják ki. Ám külön pénz kapható a miniszteri keretből, amit már a korábbi kormányok is használtak. Ennek lényege eredetileg az lett volna, hogy a nehezebb helyzetbe került művészek, társulatok így kaphassanak pluszpénzt, „de akkor is, és ma is a miniszter annak ad pénzt, akinek akar”.

A miniszteri külön keretből, tavaly jutott egyebek között Szandi 25 éves jubileumi koncertjére 2 millió forint, Demjén Ferenc tavalyi Aréna-koncertjére 10 millió, szintén ennyit kapott a Veszprémi Színház a Chicago című darab bemutatására, de jutott 3,5 millió A kör című Edda-musical mikóházi bemutatójára és vidéki turnéjára. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 6 millió forintot kapott a magyar színházi kultúra népszerűsítésére – bármit is jelentsen ez.

Sajnos a színházi szakma sem túl szolidáris a függetlenekkel, holott szakmai szempontból a függetlenek mindig is a színház megújítását segítették, hiszen olyan dolgokkal kísérleteznek, amibe a nagyok nem mernek belevágni. Bár éles szembenállás nincsen, ráadásul számos független társulat dolgozik koprodukcióban nagyobb kőszínházakkal, a finanszírozási téren a klasszikus kőszínházak nem álltak ki a függetlenek mellett. Egyebek között Vidnyánszky Attila is azt nyilatkozta korábban, hogy bár nem jó, ami a függetlenekkel történik, elsősorban a befogadó színházakat kell támogatni, az majd megoldja a független társulatok problémáját. Pedig így a független társulatoknak egyáltalán nem maradna forrás, se működésre, se új produkciókra.

Most némi előrelépés látszik, mivel valamennyi érintett szakmai szervezet – egyebek között a Vidnyánszky által vezetett Magyar Teátrumi Társaság – közösen fordult a szakminisztériumhoz, hogy az idén elvont összeget valamilyen formában kapják vissza a független társulatok. Zubek azonban nem túlságosan derűlátó, mint elmondta, jelenleg a kulturális államtitkárságon is átszervezés történik, így könnyen lehet, hogy az adminisztrációs folyamaton sem megy át a javaslat.