szerző:
hvg.hu

"Ez kezd kicsit kínos lenni" – hangzik el a Melissa McCarthy, Jason Statham és Jude Law trióját felvonultató A kém előzetesében, és e két perc alapján ezzel a mondattal nem tudunk nem egyetérteni.

A Koszorúslányok kiugró sikere (a filmet közönségbarát vígjáték létére 2 Oscarra jelölték) és a már mérsékeltebb fogadtatásban részesült Női szervek után harmadjára is közös filmmel jelentkezik Paul Feig rendező és a népszerű színésznő, Melissa McCarthy – ráadásul a 2016-ban érkező női Szellemirtók-filmen szintén együtt dolgoznak majd.

©

A kém története szerint Susan, az egész életében irodai munkát végző CIA-elemző (Melissa McCarthy) kénytelen a terepen is kipróbálnia magát, miután lebukik a két legjobb ügynök (Jude Law és Jason Statham), akit bevetésre lehetne küldeni. A film egyes részeit Budapesten és a Balatonnál forgatták, ennek köszönhetően pedig ismerős arcokkal is találkozhatunk majd benne: többek közt Kamarás Iván és Árpa Attila tűnik fel a kémfilmben.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Erős és egészséges a berlini állatkert jegesmedvebocsa, itt a videó

Erős és egészséges a berlini állatkert jegesmedvebocsa, itt a videó

Aszad: „az amerikaiak csak zsebre teszik önöket”

Aszad: „az amerikaiak csak zsebre teszik önöket”

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Újabb katasztrófa fenyeget? Zagytározó közeléből evakuáltak embereket Brazíliában

Újabb katasztrófa fenyeget? Zagytározó közeléből evakuáltak embereket Brazíliában

Videón, amit sohasem láthat: ez történik, amikor tárcsázza a tűzoltókat

Videón, amit sohasem láthat: ez történik, amikor tárcsázza a tűzoltókat