Botrányosra sikeredett a vasárnap este a Nemzeti Színházban

A bécsi Burgtheater társulata lépett fel vasárnap este a Nemzeti Színházban, az előadás után egy aktuálpolitikai performansszal készültek: egy levelet olvastak fel, melyben a magyarországi demokráciával kapcsolatos aggályaik szerepeltek.

  • hvg.hu hvg.hu
Botrányosra sikeredett a vasárnap este a Nemzeti Színházban

A bécsi Burgtheater – ami korábban visszautasította a Nemzeti Színház igazgatójának meghívását –, most vasárnapi, A sirály című esti előadása után a magyarországi demokráciáért aggódó levelet olvastak fel a Nemzeti Színházban - írja a Válasz.hu.

A lap úgy tudja: Jan Bosse, az előadás rendezője pénteken e-mailben értesítette a Nemzetit és a saját színészeit is, hogy nem jön el a vasárnapra megszervezett közönségtalálkozóra, de hasonló levelet írt Karin Bergmann is, a Burgtheater igazgatója, így a színészek egyedül maradtak Budapesten az előadással.

MTI

A levelet az előadás után Martin Reinke olvasta fel németül és angolul: ebben elhangzott, hogy "a magyarországi demokráciát fenyegető veszélyek" ellenére is eljöttek Magyarországra, és örömmel játszottak a közönségnek. A Válasz.hu úgy tudja: a levél a darabban játszó két osztrák színész ötlete nyomán született, és a teljes társulat támogatását nem élvezte az akció. A közönség vegyesen fogadta az akciót, volt, aki tapsolt, volt, aki fütyült.

A színházigazgató Vidnyánszky Attila tudott a levél felolvasásáról, valószínűleg az ő ötlete volt, hogy a nyilatkozat után vetítsék ki az aradi vértanúk listáját. Ekkor a teremben végleg megfagyott a levegő.

Az általában az előadás utáni fogadáson átnyújtandó plakettet egyébként rögtön az előadás végén, a színpadon adta át a levélolvasó Reinkének – számol be a lap.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.