Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A népszerű brit indie zenekar, az Editors ősszel megjelenő új albumát Budapesten, a Barba Negra Music Barban élőben is bemutatja.
Az Editors kétségtelenül a brit indie egyik legnépszerűbb zenekara: már az első album is komoly sikereket, Mercury-jelölést és jelentős eladásokat hozott, de kommerciális és kritikai sikerekben a második és harmadik album sem maradt el a debüttől. A sokszor a Joy Division modern reinkarnációjaként jellemzett együttes már Magyarországon is többször koncertezett, legutóbb 2013-ban a Szigeten léptek fel.
A zenekar pár napja egész trükkösen jelentette be új albumát. Új kiadójuk, a belga PIASegyik bemutató lemezén rejtették el az új lemez első számát, a No Harmot. Az első megtaláló annak rendje és módja szerint feltette a YouTube-ra, és ennek örömére Tom Smith is megosztotta a hírt, hogy őszre kész az új Editors-lemez. Az első szám alapján elődei útját folytató album bemutató turnéján az Editors visszatér Magyarországra, ezúttal az A38 Hajó szervezésében lép fel a Barba Negra Music Clubban december 8-án.
A koncertről további részleteket a Facebook-eseményben illetve az A38 honlapján talál.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.