szerző:
Csíki Sándor

Vajon mit ennél, ha tudnád, hogy ez lesz az utolsó napod a Földön? Az utolsó étkezésed. Homárt, vagy sült krumplit? Mexikói tacot, vagy sajtburgert? Csupán egy fej zöld salátát? Kérnél egy pohár hideg tejet,netán egy kólát? Egyáltalán, volna étvágyad?

A halálbüntetésről szóló első ismert írásos emlékek közel négyezer évesek és Babilon város uralkodójának, Hammurábinak a „törvénygyűjteményéből” származnak. Az írás témájának helyszínén, az Egyesült Államokban, az első halálbüntetést az árulásért elítélt George Kendall kapitányon hajtották végre (Jamestown, 1608). Ez a négy évszázaddal ezelőtti kezdet aztán olyan lavinát indított útjára, melyre nem sokkal rá Sir Thomas Dale virginiai kormányzó már a szőlőlopást, a csirkék leölését és az indiánokkal való kereskedelmet is halállal büntette. A helyzet később csak még rosszabbá vált, és közállapotokat is jól jellemezve, az „igaz Isten” tagadásáért és szülők megütéséért is halál járt (New York Colony, 1685).

A halálbüntetéssel szemben feltámadó kifogások az alapító atyákig nyúlnak vissza, amikor is Thomas Jefferson megpróbálta Virginia állam büntetési gyakorlatát megváltoztatni. A törvényjavaslat egy szavazattal, de vereséget szenvedett. A kezdeményezés mégsem maradt eredménytelen és Pennsylvania a 18. század végétől (1794) már csak a gyilkosságra szabott ki halált, ami a korábbi gyakorlathoz képest jelentős előrelépésnek tekinthető.

Kezdetben a halálbüntetést még látványos, a nép okulására szolgáló nyilvános eseménynek, afféle elrettentő előadásnak szánták, amit aztán elsőként Pennsylvania rejtett el a kíváncsi közönség szemei elől (1834). Két esztendővel később Michigan állam lett az első, ahol ugyan az árulás kivételével, de mégis törölték a halálbüntetést, amely azonban napjainkban is az USA 37 államában maradt érvényben.

Ilyen Texas is, ahol az alig több mint hatezer lakosú West Livingston városka Allan B. Polunsky-ról elnevezett börtönének 12-es épületében 60 négyzetlábnyi (5,6m²) területű cellákba zárva fehér ruhába öltöztetetett, hátukon a halálsorra (Death Row) utaló nagy fekete betűkkel (DR) férfi elítéltek várják az utolsó napot. Nem dolgozhatnak és elfoglaltságuk sincs más, csupán egy – várni, hogy mikor szállítják át őket Huntsville-be, ahol Amerika legtöbbet használt halálkamrája áll.

Az utolsó étkezés

A halálraítéltek utolsó étkezésének rítusa, az „utolsó vacsora” az egész világon jól ismert motívum.  Az ókori görög, római, kínai világban éppoly mélyen élt, mint az azték birodalomban, ahol a későbbi emberáldozatokat már hónapokkal a halál előtt különleges ételekkel táplálták, mintha csak kannibál isteneknek szánták volna őket eledelül. Az utolsó étkezés mindenütt spirituális tartalmakkal, sötét babonákkal is telítődött. A halálraítélt az étel elfogadásával mintegy bűnbocsánatban részesíti bíráit, kivégzőit, amellyel némi biztosítékot is nyújt arra, hogy mégsem tér vissza kísérteni. Ez a babonás elővigyázatosság társadalmak és korok szerint ugyan változó mértékű, ám kollektív tudatunkban még napjainkban is élő maradt.

A halálsor séfje

A texasi halálsorok - kettő is akad belőle, egy a nőknek, egy a férfiaknak - elítéltjeinek legismertebb szakácsa Brian D. Price. Ex-felesége bántalmazásáért és sógora elrablásáért tizenöt évre ítéltek. 1989-ben került a texasi Huntsville-be, ebbe az 1849-ben épített, vörös tégláiról mindenfelé csak „Walls Unit” gúnynéven ismert kísérteties börtönbe.

A hajdani basszusgitáros és fotós a kilencvenes évek elejétől kezdődően tizenegy hosszú esztendőn át kivégzettek százainak készítette el az utolsó ételét. Price szerencséjét végül éppen ez a feladat alapozta meg. Szabadulása után, tapasztalatait morbid elnevezésű ételekkel tarkított szakácskönyvben összegezte, amivel jelentős anyagi jólétre, ezzel együtt pedig egy szerető feleségre is szert tett.

A halálsor séfje
©

Brian D. Price börtönmunkája felelősséggel járt és nem csekély szakmai odaadást is kívánt. A kivégzés napján korán kelt. Az ételnek általában hajnali háromnegyed négyre kellett elkészülnie. Tudta a dolgát. Miután elkészült, az ételt tálcára rakta, papírral takarta le. A „speciális étkezést”, ahogy az utolsó ételt hivatalos szemérmességgel nevezték, a vörös falak ablakai mögül leselkedő tekintetek nem láthatták. A kivégzés hajnalán így védték a gyilkosok személyiségi jogait.

Piszkosfehér papírral letakart tálcájával kezében, Brian D. Price átvágott az üres börtönudvaron. Az épület észak-keleti sarka felé tartott. Ott állt a rettegett halálkamra. Hajnali négy óra volt, mikor az ételt az elítéltnek felszolgálta. Nagyjából két óra múlva, hat órakor, a leszíjazott elítélt karjába halálos mérget tartalmazó injekciót szúrtak. Lesötétített ablakú fekete furgon vitte el a testet - gyomrában az utolsó étkezés alig emésztett maradványaival.

A halálsor ételei

Az „esemény” után Price lezuhanyozott. Többnyire öt óra körül járt, mire visszaért a cellájába. Útközben gyakran elgondolkodott azon, hogy a kivégzett miért éppen azt kérte, amit, miközben tapasztalatból már nagyon is jól tudta, hogy az elítéltek utolsó étkezésnek leginkább csak kultúrájuk jellegzetes ételeit választják. A mexikóiak mexikói ételt, a feketék pedig a sertés vékonybéléből sütött, vagy főzött „chitterling”-től a sült csirkéig, sárgadinnyéig mindent. Szerették ezeket a rabszolgaság koráig és a messzi Afrikáig visszanyúló „soul food” ételeket, bármit és sokat.

Brian Price idején éppúgy, mint ma, a Walls Unit kivégzettjeinek leggyakrabban előforduló kívánsága az amerikai gyorséttermi kultúra emblematikus ételei, a sajtburger és a sült krumpli voltak. A hús egyenesen a texasi büntetés végrehajtó (TDCJ) húscsomagoló üzeméből érkezett. A séf Worcestershire szósszal, fokhagymaporral, sóval, borssal ízesítette. A hagymakarikákat grillezte, a félbevágott cipót vajon pirította. Körítésnek mindig friss salátát és paradicsomot használt. Erre szakmailag is büszke volt.

A dupla sajtburger után a T-bone steak vezette a listát, különösen 1993-ig, amíg a börtönnek még saját húsraktára is volt, s nem a központi üzemből érkezett az áru. A tojás szintén gyakran előforduló kívánság és az utolsó étkezésekben a legnépszerűbb desszert a jégkrém, a leggyakrabban kért ital pedig a Coca-Cola. Az utolsó szál cigarettából mélyen leszívott ”utolsó slukk” lehetősége Huntsville-ben 1995 márciusában szűnt meg. Az alkohol szintén tiltott.

Brian D. Price szerint az elítéltek kívánsága és a tálcára került ételek akár nagyon is eltérhettek egymástól, attól is függően, hogy a konyha éppen mire volt képes. Az 1998 novemberében kivégzett Kenneth Allan McDuff sorozatgyilkos kívánsága például két T-bone steak volt, azonban a tányérjára végül darált marhahúsból gyúrt „hamburger steak” került, gravy mártással leöntve.

A tizenhárom esztendőnyi várakozás után 1998. szeptember 23-án kivégzett mexikói David Allen Castillo kívánsága ugyan 24 lágy taco, 6 enchilada, 6 tostada, 2 egész hagyma, 5 jalepano, 2 sajtburger, 1 csokoládés tejturmix, 1 liter tej és 1 doboz cigaretta volt, a tálcájára mégis csupán 4 kemény taco, 6 enchilada, 2 tostada, 2 egész hagyma, 5 jalepano és 1 csokoládés tejturmix került. A börtön alapelve ebben is érthető és egyszerű volt: csak annyi étel készüljön, amely még bőségesen elegendő az utolsó étkezésre, ám mégsem tekinthető pazarolónak.

Szokatlan kívánságok

Az elítéltek utolsó kívánságainak sorában számos, a megszokottól eltérő is előfordult. A fekete James Russel csupán egy almát kért, a jóképű fehér Johnny Frank Garrett beérte egy jégkrémmel, a három nőt meggyilkoló fehér sorozatgyilkos, Stephen Peter Morin kelesztetlen kenyeret kívánt enni. Jeffrey Barney két doboz cukrozott cornflakes és egy liter tej társaságában töltötte az utolsó óráit.

Kenneth Gentry a halála (1997) előtt vajbabot, törtburgonyát, hagymát, paradicsomot, kekszeket, csokoládétorták, egy doboz Dr.Pepper üdítőt kért jéggel. Brian D. Price a börtönévei során készített vajbabjára különösen büszke volt.

A legszokatlanabb kívánsággal talán a fekete James Edward Smith állt elő. Vudu varázsláshoz egy marék földet kért arról a helyről, ahová a holttestét majd temetik. Kérését nem teljesítették. Viszont kapott egy joghurtot, sosem tudjuk meg, megbékélt-e a dologgal.

A kivégzett fekete Danny Ray Harris kívánsága „Isten üdvözítő kegyelme, szeretet, igazság béke és szabadság”, míg a latin Sandoval „Carlos” Santana utolsó kérése „Igazságosság, mértékletesség és irgalom.” volt. Ételt egyikük sem kért. A két ember meggyilkolásáért kivégzett fehér Robert Anthony Madden azt kívánta, hogy utolsó ételét adják egy hajléktalannak. Kérését megtagadták.

1998-ban, a halálsoron eltöltött 14 esztendőnyi idő után a csákánnyal elkövetett brutális kettős gyilkosságért elítélt fehér Karla Faye Tucker volt az első nő, akit Texas államban 1863 óta kivégeztek. Price emlékei szerint két banánt, négy őszibarackot, egy nektarint és zöldsalátát kért Ranch dresszinggel. Végül egyikhez sem nyúlt.

Utószó

2011 szeptemberében Texas állam egy hirtelen született politikai döntéssel megszüntette az utolsó étkezés nyolcvanhét esztendeje működő intézményét. A döntésre a közvetlen okot a 2011. szeptember 21-én kivégzett gyilkos Lawrence Russel Brewer szolgáltatta azzal, hogy a kért ételeket, a sült csirkét, a tripla szalonnás sajtburgert, a nagy tál okrát ketchuppal, a sült húst fehérkenyérrel, a fajitast, a céklákat, a vanília fagylaltot, a húsos pizzát és a mogyoróvajas süteményt karamellizált mogyoródarabkákkal végül mégsem ette meg, mondván, hogy nem éhes.

A halálsor kivégzésre váró elítéltjeinek átlagos börtönköltsége jóval meghaladja a két millió dollárt. Az utolsó étkezés sokat vitatott megszüntetésével John Whitmire szenátor – mint mondja – csupán az adófizetők pénzét kívánja óvni a felesleges pazarlástól.

 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A csehek kétharmada a melegházasság mellett

A csehek kétharmada a melegházasság mellett

Európa utolsó diktátora meghívta magához Orbánt

Európa utolsó diktátora meghívta magához Orbánt

Dollármilliókat kérne vissza a Nissan a Japánban letartóztatott autómogultól

Dollármilliókat kérne vissza a Nissan a Japánban letartóztatott autómogultól

Költségvetési csalás gyanújával följelentette az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet

Költségvetési csalás gyanújával följelentette az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet

Trump "tiszteletből" nem utazik Davosba

Trump "tiszteletből" nem utazik Davosba

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából