szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csütörtökön teltház előtt levetítették újságíróknak Cannes-ban Nemes Jeles László filmjét, a versenyprogramban is induló Saul fiát. A filmet megtapsolták, de utána nem bírtak nyilatkozni.

Csütörtök kora este nézhették meg először a Cannes-i Filmfesztiválon az újságírók Nemes Jeles László Saul fia című filmjét, amelynek világpremierje pénteken lesz a hivatalos versenyprogramban. A magyar alkotás 18 filmmel versenyez az Arany Pálmáért.

A sajtóvetítésre teljesen megtelt a Fesztiválpalota ezer férőhelyes Debussy terme, ahol végig feszült figyelem követte az auschwitzi Sonderkommando egyik elképzelt magyar rabjáról, Saul Auslanderről szóló különleges hangulatú alkotást, amelyet meg is tapsolt az újságírók egy része.

A holokausztábrázolás újfajta filmes megközelítése miatt a világsajtó által már előre szenzációként beharangozott, Röhrig Géza, New Yorkban élő amatőr színész-költő főszereplésével 35 mm-re forgatott film első vetítéséről távozó kritikusokat a szokásokhoz híven kamerák sokasága várta az első vélemények megfogalmazására, de ezúttal nehéz volt őket szóra bírni.

Többen jelezték, hogy nem kívánnak azonnal megszólalni, mert még a film hatása alatt állnak. A Saul fia alkotógárdája a világpremier előtt, péntek délután tart sajtótájékoztatót.

Interjúnkat a rendezővel itt olvashatják!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Olykor elég egy kis doboz a fogyáshoz

Olykor elég egy kis doboz a fogyáshoz

„Hívjatok csak Harrynek” – kérte Harry herceg egy konferencián

„Hívjatok csak Harrynek” – kérte Harry herceg egy konferencián

Élőben tudósított a havazásról a riporter, de véletlenül bekapcsolta a szűrőket

Élőben tudósított a havazásról a riporter, de véletlenül bekapcsolta a szűrőket