Nem lehet nem tudomást venni (bármilyen handabandázás is volt ezzel kapcsolatban), hogy az úgynevezett Omega beat-misét ezúttal a kvázi a miniszterelnök kertje végében – trükkös módon, de közpénzből – épült stadionban celebrálta a zenekar. Pontosabban az eredeti Omega négyötöde – erről itt írtunk.

Ez ugyanis meghatározza például a közönség egy részét is. Itt leginkább a VIP-vendégekre gondolunk, akiket gondosan elzártak a lelátókon (illetve a nagyon VIP-vendégeket a szokásos üveges VIP-teraszon) a focipálya gyepére beengedett keményen dolgozó kisemberektől. Mint ismert, az egész Omega-buli azért jöhetett létre, mert az egy éve átadott Pancho Aréna gyepe felújításra szorul (a vízelvezetését rosszul oldották meg), így bátran letaposhattuk e napon, hiszen másnap indul a munka.

Túry Gergely

A „szent gyepen” viszont olyan érzése volt az embernek szombat délután, mint egy hetvenes évekbeli majálison. A koncert „előzenekara” ugyanis a Finnország-Magyarország meccs volt, amit négy nem túl nagy kivetítőn lehetett végigizgulni. Túl sok embert ez még nem hozott lázba, de kis pokrócokon, hozott kempingszékeken vagy csak úgy a fűben ülve, szotyizgatva, sörözgetve, beszélgetve a mintegy ezer, leginkább az idősebb korosztályhoz tartozó szurkoló úgy festett, mint anno egy jól megérdemelt május 1-jei piknikről szóló zsánerkép. Egy futballstadionban 2D-ben nézni meccset eleve szürreális élmény, hát még ebben a hangulatban.

Amit csak tovább fokozott Rákász Géza DJ, aki már a meccs szünetében is, és utána is a hetvenes évek slágereivel (körülbelül a Boney M - Rod Stewart - Queen vonalon) szórakoztatta a nagyérdeműt, no meg azzal, hogy egy időegység alatt n-szer (n tart a végtelenig) tudja elmondani, hogy „ebben a gyönyörű stadionban”. Az akkorra jelentősen felduzzadt közönségnek (végül lehettünk vagy 4 ezren) már ez is bejött.

Még ha nem is ezért jöttek.

Túry Gergely

Nagyjából kilenc óra lehetett, amikor színpadra lépett Benkő László és Debreczeni Ferenc, hogy teátrálisan meggyújtsanak a színpadon néhány fáklyát. Közben feljött a többi zenész is – Szekeres Tamás gitáros, Szöllössy Kati basszusgitáros, Földi Albert billentyűs, valamint a Hallei Szimfonikus Zenekar és a Református Vegyeskar – és némi zeneileg és vizuálisan is templomi hangulatú felvezetés után belekezdtek az Életfogytig rock and roll című dalba. Betáncolt Molnár György „Elefánt” és Kóbor János is. Egy régi vágású rock koncertnek indult tehát a dolog, ami fel is tüzelte a közönséget.

Bár még mindig nem ez az, amiért jött.

Mellettem egy 60+-os házaspár énekli Kóborral a dalokat erősen bepárásodott szemmel. És ez megható tulajdonképpen: keményen dolgozó kisember létük legszebb percei lehettek, ha eljutottak egy Omega-koncertre 30-40 éve, és íme, most 2015 forintért fejenként újraélhetik fiatalságukat. Volt, aki családilag vonult ki a nagyszülők vezényletével a bulira – ebben sincs semmi rossz. Reméljük, hogy azért más zenéket is hallhatnak az unokák, mint az Egy életre szól, a Babylon, vagy más régi-régi szám. Igazi nosztalgia-buli ez, akkor is, ha most le van öntve ezzel a templomi mázzal. Minden egyes mozdulata Kóbornak, minden egyes fényeffekt, a lézertechnika, a füstgép, a fényben úszó Omega-jel: minden, úgy ahogy van, maga a hetvenes, nyolcvanas évek.

Különös bája van ennek épp Felcsúton.

Túry Gergely

A koncerten azért volt néhány meglepetés. Például a taiko-doboscsapat tényleg hozott valami új színt az egész avítt Omega-feelingbe. A basszusgitáros hölgyért, Szöllössy Katiért is hálásak lehetünk, mert ő volt az egyetlen, aki legalább lelkesedést mutatott azért, amit csinál. A többiek végig olyan arccal nyomták a bulit, mintha unnák, utálnák az egészet. Persze mindig is ez volt a fő baj az Omegával. Azzal próbálták érzékeltetni, hogy milyen súlyos zenét játszanak, hogy fájdalmas arccal tették mindezt. Egy mosoly, egy kikacsintás, egy önironikus gesztus nem volt bennük. Még az amúgy csak „külsősnek számító” Szekeres Tamás gitáros is fapofával nyomta a „virgáit”.

Túry Gergely

Nagyon jó ötlet volt viszont Laux Józsefet meghívni a koncertre. Ő az egyik alapítója az Omegának, és a zenekar igazán nagy korszakának tanúja és szereplője. Számos abból a korszakból származó számba szállt be Debreczeni mellé most dobolni. Az Omegát egyébként Laux mellett Presser Gábor tette azzá, ami. Majd’ minden igazán értékelhető és a mai napig slágernek számító dalt ő komponált Adamis Anna szövegeire.

Igen, azokat is, amiért ezek az emberek itt összegyűltek.

A koncert közepén már nagyon egysikúvá váltak a dalok, és ezt tovább rontotta a két újabb meglepetés.  Az egyik, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor helyettesét, Wolf Lászlót is színpadra hívták – fuvolázni. Nem a bankár fuvolatudásával volt baj, hanem azzal, hogy emiatt a Fekete pillangó és a Nem tudom a neved című slágereket könnyített, instrumentális változatban vezették elő.

Na, ezért biztos nem jött a közönség. Itt látványosan leült a buli, és nőtt a sor a sörös sátraknál.

Túry Gergely

A másik meglepetés, hogy néhány számot egy wales-i énekes adott elő angolul. Itt mutatkozott meg a legjobban, hogy ezek a szerzemények semmivel sem lógnának ki egy eurovíziós elődöntő komolykodó felhozatalából. A közönség megörült például a Léna bevető akkordjainak, de hát azt nem lehet semmilyen más nyelven üvölteni rendesen, hogy „Hull a hó/Fú' a szél/Dimitrij Lénáról mesél”. Nem igaz?

Ezen a ponton már előkerült valami labda, és a közönség ritkásabb részsn néhány fiú inkább passzolgatni kezdett. Igaz, a színpad előtt kézerdő volt továbbra is a magasban.

Elhangzik még néhány dal, villognak a lézerek, köszöni a tapsot a frontember (tényleg: egész koncert alatt annyi volt Kóbor a kommunikációja a közönséggel, hogy időnként megköszönte az ovációt), aztán jön a Metamorfózis II. : „Íme, itt az ember, ránéz minden szem, /Az egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen./Szótlanul megtöri, mégsem jut kenyér./Nyomtalanul tűnik el, amihez csak ér.”

Túry Gergely

Mielőtt hüledeznénk, hogy ilyet nem lehet Felcsúton énekelni, jelezném, hogy Kóbor leszögezi minden interjúban, ők soha nem politizáltak.

De vissza a Metamorfózishoz: a dal végén Benkő „közel van Budapesthez” László a Himnusz témájával zárja a dalt – és a koncertet is 23 órakor. Persze csak, hogy visszajöjjenek, és eljátsszák a Gyöngyhajú lányt. Majd (persze a kimegyünk, visszajövünk-koreográfia után) jön a Petróleumlámpa, és a Régi csibészek.

Na, ezért jött ide mindenki. Nem a templomosított hangszerelésért, nem az unalmas űrrock-témákért, pláne nem az énektől megfosztott dalokért. Még mindig ezek a Presser-dalok, amik megdobogtatják a nosztalgiázni vágyó szíveket.

Túry Gergely

A keményen dolgozó kisemberek és a tőlük elzárt VIP-nézők megkapták tehát azt, amiért jöttek (bár, mintha a koncert végére eltűntek volna Hajdú Péter Magyarország Szépe-lányai a VIP-székekről).

Az Omega pedig jól pozícionálta magát. Ebben mindig is jó volt.