Úgy indult, hogy a Víkend lesz az első magyar thriller. Ezt a nagyravágyó állítást aztán gyorsan megcáfolta mindenki, mert már a hasonlóan promózott, 2010-es Halálkeringő idején sem volt igaz, és hogy mást ne mondjunk, az elmúlt 15 év legjobb magyar filmje is ebben a műfajban készült. A szerzői filmektől hemzsegő magyar mozipiacról mindenesetre nagyon hiányoznak a műfaji filmek, Mátyássy Áron rendező pedig azt ígérte, az amerikai thrillereken edződött nézők elvárásainak szeretne megfelelni a félresikerült erdélyi vadásztúráról szóló alkotásával. Kis híján sikerült.

Az a helyzet, hogy a marketinget – mint azt már oly sok magyar filmnél láttuk – teljesen félrelőtték. A színtiszta zsánerfilmtől ugyanis messze áll a Víkend, Mátyássy valahogy félúton ütköztette a Filmszemle-díjas első filmje, az Utolsó idők „művészfilmes” brutálrealizmusát és az Átok című sorozatának sötét, feszült atmoszféráját. Ehhez képest a Gyilkos túrát és a Nem vénnek való vidéket emlegető nyilatkozatok, a poszter és a totál hollywoodizált előzetes is egyértelműen azt sugallták, hogy ez itt egy kőkemény, megállás nélküli t-h-r-i-l-l-e-r lesz.

Lengyel Tamás a Víkend c. filmben

Budapest Film Produkció

Pedig nem kellett volna titkolni a film valódi, hibrid műfaját, azzal önmagában semmi gond nincs – az életszerűtlen dialógusokkal és az okosan építkező, fordulatos cselekményszövés helyett alkalmazott túlkomplikált, kibogozhatatlan forgatókönyvvel annál inkább.

A Víkend nagy erénye a rejtélyes, szuggesztív környezet – a forgatás nagy része Erdélyben, valamint a Bakonyban zajlott –, amit Mátyássy, illetve Győri Márk operatőr elképesztő vizualitással fogott meg. Abban a pillanatban, amikor felvillan az első kép, teljesen beszippant a környezet. Egy ködös, gyanúsan csendes erdő szélén járunk, egy fiatal srác nyílvesszőt szegez egy szarvasra, egy idősebb, rosszarcú férfi pedig a kölyök felé irányítja puskáját. Tiszta sor, egyből visszaköszön a poszteren is látható szlogen: „Sosem tudhatod, hogy ki a vad, és ki a vadász”.

A lovas üldözéssel végződő prológus után aztán valójában is elkezdődik a film. Egy házaspár (Gryllus Dorka és Simon Kornél) Erdély felé tart, hogy a hétvégét illegális vadászattal töltsék – a víkendet az ügyvédként dolgozó feleség egyik fontos ügyfele (Lengyel Tamás) zsírozta le a nyitójelenetben megismert helyi vadászguruval (Szabó Domokos).

Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkend c. filmben

Budapest Film Produkció

Aztán elszabadul a pokol. A nő vadászat közben véletlenül lelő egy embert, de a férje igazságérzete ellenére működésbe lép nála a jogászreflex: a hullát el kell tüntetni. Persze semmi sem megy olyan egyszerűen, az ismeretlen férfi halálához valamilyen módon mindenkinek fűződött érdeke. És akkor innentől jönnek a csavarok, a játszmák, a hazugságok, az izgalmak és az erőszak. Ezerszer elmesélt történet, ideje volt, hogy végre mi is feldolgozzuk a témát.

A Víkend eredettörténete 2007-ig nyúlik vissza, ekkor még sehol nem voltak a projekt közelében a mai készítők. Tóth Csaba és Gál Péter egy nemzetközi forgatókönyvírói pályázatot nyertek meg a sztorival, Mátyássy csak két évvel később szállt be a buliba. Azóta ő is átírta a könyvet, az idő során rárakódott rétegek pedig ki is tűnnek a végeredményt elnézve – és ez sajnos a film kárára vált. Nem elégedtek meg a fojtogató erdei hangulattal és a kapcsolati bizalomjátékokkal, vannak itt felsőbb berkek által diktált érdekek, jogi zsarolások, ex-securitatés helyiek, egy félrecsúszott lagzi, egy felesleges Árpa Attila és annyi fordulat, amennyit a műfaj – és a mozinéző – már nem bír el.

A néhol izgalmas, de végeredményben túlkomplikált történetvezetéshez hasonlóan a tabudöntögető szándék is felemás érzéseket hagy a nézőben – már amennyiben 2015-ben még beszélhetünk tabudöntögetésről egy 16-os karikás filmnél. A sokat hangoztatott, pajtában zajló, kikötözős szexjelenet tökéletesen illeszkedik a résztvevők közti viszonyhoz, de az erdélyi vendéglőben tartott, kokaintól mámoros örömünnep már túlzásnak, karakteridegennek tűnik.

Mátyássy Áron rendező a Víkend forgatásán

Üveges Zsolt

A valóban bravúros képi világ mellett egy dolgot még nagyon eltalált a film: a castingot. Ez már önmagában is nagy plusz, ha egy magyar filmről beszélünk, de ha azt is számításba vesszük, hogy a forgatókönyvírók elfelejtettek legalább egy szimpatikus karaktert írni, ráadásul már megint olyan szövegeket adtak a szereplők szájába, amiket hús-vér ember feszült helyzetben nem mond, akkor még nagyobb piros pont.

Gryllus Dorka gyakorlatilag karrierje kezdete óta a magyar (és német) filmipar ügyeletes pucérkodójának számít, de most Márta, a számító ügyvédnő szerepében nem csak szexjeleneteivel alkot maradandót – mindenféle erőfeszítés nélkül elhisszük, tényleg bármire képes lenne, hogy kedvezőbb pozícióba hozza magát. Filmbeli férjét, a töketlen Lászlót az a Simon Kornél alakítja, aki a való életben is a párja. A casting idején a kapcsolatukat még titkoló páros Víkend-sztorija amúgy elég vicces: „Amikor Dorkát felhívta Áron, hogy övé a szerep, épp egy szobában voltunk, és Dorka megkérdezte, hogy mi lesz a fiúkkal? Áron azt mondta, hogy László szerepére Simon Kornélt választották, de még be kéne menni, hogy megnézzék, működik-e köztünk a kémia” – mesélte Simon.

Gryllus Dorka a Víkend c. filmben

Budapest Film Produkció

Az ügyvédnő tenyérbe mászó kliense, az ingatlanbizniszben utazó Lengyel Tamás rövid időn belül a harmadik típusú figurában nyújt nem igazán kiemelkedő, de profi alakítást – korábban két ígéretesen kezdő, de hamar unalomba fulladó sorozatban láthattuk: a Fapadban önimádó bájgúnárt, a Kossuthkifliben pedig hősszerelmes katonát játszott. Az erdélyi közösség figuráit is tisztes alakításokon keresztül ismerhetjük meg: Szabó Domokos westernbe illő vadásza és Vass Teréz kiszámíthatatlan menyasszonya is egy szinten mozog a főszereplő hármassal.

Összességében egy közepesnél jobb, de semmiféleképpen sem kiemelkedő film lett a Víkend, aminek azonban nagyon kell örülni. Azt ugyanis talán senki nem gondolta, hogy az első filmalapos zsánerfilmek már megreformálják az egész magyar filmkészítést, és a több évtizedes lemaradásunkat két-három év alatt behozzuk. Viszont, ha a következő években sorra jönnek az ehhez hasonló próbálkozások, akkor már megteremtődik egy olyan filmes kultúra, ami simán ki tudja termelni magából azokat a remekműveket, amiket a skandinávoktól, a lengyelektől vagy épp a románoktól látunk.

A film 2015. szeptember 10-től látható a mozikban.

A Víkendet is tartalmazó, legjobban várt őszi filmes listánkat itt találja.