Az utóbbi idők legjobb híre magyar televíziós fronton, hogy – követve a nemzetközi trendet – egyre több jó minőségű, kifejezetten képernyőkre álmodott, saját készítésű sorozat, tévéfilm, tévéjáték tűnik fel a műsorfolyamokban. Ebben élenjár természetesen az HBO, amely a Társas játékkal, Terápiával vagy legutóbb az Aranyélettel kápráztatta el a nézőket. Ide tartozik az RTL Klubon futó, kicsit laposabb, de alapvetően szórakoztató Válótársak is. A tévéfilmek közül pedig elég, ha a tavaly december végén, a Duna tévén vetített, kiváló Félvilágot említjük.

A nemzeti adó korábban az Egynyári kalanddal, most a vasárnap este debütáló Csak színház és más semmi című hatrészes szériával szállt be a sorozat-trendbe. És nagyon jól tette.

Megafilm/Bara Szilvi, Kocsis Bence, Penziás Nikolett

Akik szerették filmen a Csak szex és más semmit, azoknak valószínűleg az ennek nyomán készült – és ennek sikerére bevállaltan apelláló – sorozat is be fog jönni. Az alkotók a tíz éve nagy nézőszámot hozó, kifejezetten szórakoztató romantikus vígjátékot gyakorlatilag fogták, megnyújtották, kicsit összerázták, és hat részben elénk tárják a hét utolsó napján.

Ez a jó hír és egyben a rossz is.

Színház, ármány, szerelem – ismerős helyzet, és nem csak Goda Kriszta több mint tízéves filmjéből. A sorozat első részéből rögtön kiderül, hogy nem csak ez az alaphelyzet ugyanaz, hanem a szereplők zöme is visszaköszön a filmből. Ja, most Csányi Sándor Fazekas Barnabás szerepében nem nagy nőcsábász színész, hanem nagy nőcsábász rendező, Schell Judit pedig nem menő dramaturg, hanem menő színész, aki mellesleg Barna exfelesége, és azért fúrta be magát a készülő darabba, hogy visszaszerezze a férjét. Dobó Kata ezúttal nem kapott szerepet, ám egy némileg rá emlékeztető fiatal színész Mikecz Estilla pótolja ezt az űrt, ő alakítja, néhol kissé túltolva az esetlen, naiv fiatal Tatai Lilit, aki a filmbeli darab főszereplője és (igen) a rendező aktuális szeretője is.

A bonyolult viszonyrendszert most nem vázolnánk (ennek itt utánanézhetünk), annyit emelnénk ki, hogy gyakorlatilag három nő szemszögéből látjuk a szövevényes (hódítás, megcsalás, bosszú) sztorit, miközben a hat részben végigkövethetjük egy színdarab megszületését az olvasópróbától a premierig.

A történet tehát nem új, és nem is ígér nagy szellemi izgalmakat. Ám nem is az a cél. Maguk az alkotók is úgy nyilatkoztak, hogy ők „csak” egy könnyed szórakoztató, saját meghatározásukkal dramedyt szerettek volna készíteni. Mindez akkor működik jól, ha egyrészt jók a színészek, akik kiválóan megoldják a helyzetkomikumokat, másrészt jók, pörgősek, humorosak a dialógok, a helyzetek.

A kissé hosszúra – 6x50 percre – nyújtott történet miatt valószínűleg kevesebb jó poénnal találkozhatunk majd (az első két részben biztosan), mint annak idején a Csak szex…-ben, pedig a Goda Kriszta–Divinyi Réka kettős írta most is a forgatókönyvet, a párbeszédeket. A színészekre viszont tényleg nem lehet panasza a két rendezőnek, Nagypál Orsolyának és Miklauzic Bencének. Rengeteg mellékszereplő alakít emlékezetes karaktert. Fesztaum Béla morózus, túlzott precizitású ügyelője vagy Szervét Tibor kissé kelekótya színházigazgatója például telitalálat, mint ahogy Lovas Rozi kezdő öltöztető szerepében, vagy Hábermann Lívia a mindig központi alak, büfésnőében szintén.

Megafilm/Bara Szilvi, Kocsis Bence, Penziás Nikolett

A szövevényes sztori a Csak színház és más semmiben végül is mellékes a helyzetkomikumokhoz képest. Ilyen értelemben inkább a sitcomokhoz hasonlít a sorozat, ahol, ha jók a színészek és a párbeszédek, nyert ügye van az alkotóknak.

Ezért – bár nem láttuk még végig – talán jobb lett volna, ha a történetszál lassú, elnyújtott vezetése helyett inkább ezekre a poénokra összepontosítottak volna az alkotók.

Az biztos, hogy érdemes vasárnap esténként a Duna tévére kapcsolni. S ha már ezt elérte a 400 milliós büdzséből Kálomista Gábor cége, az már valami.