Szabó M. István
Szabó M. István
Tetszett a cikk?

Ha nem tudja rávágni kapásból, hogy miért érdemes beülnie a totálisan, hangban, képben, látványban felújított Ben Hurra, akkor először is vegyen egy nagy-nagy levegőt. Mi már láttuk.

Mit lehet hozzátenni egy filmhez, amit már 1959-ben bemutattak, s amit minden létező díjra neveztek, és ezek többségét be is zsebelték vele az alkotók? Mit lehet ahhoz, hogy „a” Ben Hur – mely valójában már a harmadik verzióként készült el a filmtörténetben – olyan sokszor játszották a világ legkülünbözőbb mozijai, majd tévécsatornái, hogy voltaképp e film évtizedek óta Föld körüli pályán szállt? Mit, ha - bár manapság könnyebb a hittanórák üresjáratait feledtetni képes témaválasztási ziccerként megbélyegezni, mint megpróbálni és vallási buzgolkodás nélkül befogadni - valójában annak is könyvespolcnyi a szakirodalma, akik a Ben Hur létrehozásában a díszletépítésben részt vettek.

©

Mit lehet újat leírni egy monumentális, 50 ezer szereplőt mozgató alkotásról, amiről köztudomású, hogy egyikük biztosan belehalt az arénában forgatott, máig mágikus látványú, 11 perces kocsihajtó-versenyes jelenetének forgatása közben? Mit a rendező William Wylerről, aki nem is az irodalmi alapot (Lew Wallance, 1880), sokkal inkább a saját pályája elején saját bőrén megtapasztalt, Fred Niblo rendezésében készült, ám feledésbe merült, 1925-ös némafilmes verziót forgatta le színes, hangos, bűzös, poros és zajos verzióban, és aki ekkorra ugyan megfürdött a rivaldafényben az Életünk legszebb évei (1946)  a Római Vakáció (1953) és az Idegen a cowboyok között (1958) sikerében, de aki még egyszer, utoljára a klasszikus némafilmes elemekből építkező alkotást tett le az asztalra.

Mit a főbb szereplőkről? Az egyetlen Oscar-díját e címszereppel elnyerő Charlton Hestonról (akinek 85 évnyi életébe hiába fért bele majdnem 130 filmes szerep, s hiában volt zsenilális Antonius a Julius Cesarban (1970), majd az  Antonius és Kleopátrában (1972), s még zseniálisabb Richelieuként Dumas klasszikusában - A három testőr (1973) -, vagy Taylor A majmok bolygójában (1968), a Ben Hur „pecsétje” rajta maradt).

A mindig csak marcona katonaként hiteles Jack Hawkinsról (aki Quintus Arriusként pont úgy festett, mint a Zulu (1964) Otto Wittjeként, a Híd a Kwai folyón (1957) Warden kapitányaként, és az Arábiai Lawrence (1962) Allenbyjeként), aki a ’60-as évek végén találkozott Messalával, az 1966-ban a scifibe is belekóstoló, tragikusan fiatalon meghalt Stehen Boyddal, igaz, a Shalakoban (1968) minden kamera már Sean Conerryre és Brigitte Bardotra szegeződött. Vagy az Estert alakító Haya Harareetről, aki a Ben Hur előtt 4 évvel kezdett csak a színészkedésbe, és akinek mindössze alig féltucat szerepre futotta a karrierje során, de akitől többször és többféleképpen könnyezni akkor is kevesen tudtak a filmtörténetben…

Mit még?

Már azon kívül, hogy a mozi általa még utoljára visszaverte a televízió elme-gyarmatosító támadást, és visszacsalogatta a nézőit a moziba, és hogy a Ben Hur csak azért nem fér fel a filmtörténelem hőskorának legnagyobbjait listázó Brüsszeli 12 közé, mert bár kétség kívül oda sorolandó, a listát 1955-tel lezárták. És igen, a sikerének része az a filmezési technológia is, ami idén önmagában elegendő volt ahhoz, hogy Tarantino értelmetlen kamara-cowboyos filmjéről ódákat zengjenek.

És hogy a Ben Hurt a zsidó családi dráma, illetve az oldalvonalról látszó Krisztus-történet helyett érdemes olyan korszakzáró, maximalista alkotásként jegyezni (és ennél fogva néhány évente újra meg újra megnézni), mint ahogyan Chaplin utolsó némafilmjét, a Modern Időket (1936), Leone Volt egyszer egy Vadnyugatát (1968), Cimino Szarvasvadászát (1978) …

Mint minden remekműre, lélekben erre is készülni kell. Nem árt abban az értelemben is, hogy  Rózsa Miklós zseniális zenéje ide vagy oda, az mára önmagában embert próbáló feladattá nőtt, hogy a néző közel 4 órán át, egy helyben ülve képes legyen átengedni magát egy ilyen, betű szerint is érthető filmszínházi előadásnak.

A Pannonia Entertainment jóvoltából csütörtöktől a Puskin moziba került, teljesen felújított, minden szennyeződéstől megtisztított és eredeti méretének megfelelő mélységben és méretben digitalizált – vagyis: így újra az eredeti, original minőségében tündöklő - filmhez nincs is jobb és jellemzőbb kép, mint a nyitányhoz (overture) használt Michelangelo festmény-részlet.

Az Ádám ébredése központi szelvénye a Ben Hur kapcsan nem a vallásról vagy az Isten mindenek felett valóságáról szól. Azt kell tudni dekódolni, hogy bár az a bizonyos szikra (érintés és megvilágosodás) ugyan bármikor érheti az embert, de akkor képes felismerni ezt, ha készen áll annak elfogadására is. Akinek ez megy, az e filmet látva újra ámulatba esik majd.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!