Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője lett a Szecska. Az 1909-től 1913-ig épült fürdő az elmúlt években három nagyobb felújításon esett át.
A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja ( IMTJ – International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pénteken.
A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díjakat minden évben az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg.
Szőke László, a BGYH vezérigazgatója szerint a díj fejlesztéseik nemzetközi elismerését tükrözi. A kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, amelyekben kutatási eredményekkel bizonyított a víz gyógyhatása.
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini-Európa-makettkiállításon.
A fürdő az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. A tavaly ősszel megkezdett 1,5 milliárd forint értékű gépészeti korszerűsítés 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósul meg.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.