Sakk és zene: mindkettőben közös, hogy bolondnak kell lenni hozzá
Gyerekkorukban találtak rá a hivatásukra. Azt vallják, hogy a tökéletesség a részletekben rejlik. Képességfejlesztő módszertani programot dolgoztak ki iskolásoknak, egyikük a sakk, a másik a komolyzene területén. Polgár Juditot, minden idők legjobb női sakkozóját és Bolyki Györgyöt, a Kaposfest igazgatóját az augusztus 17-i Prokofjev Sakkverseny hozta össze.
hvg.hu: Az idei Kaposfest egyik meglepetésének szánják a Prokofjev Sakkversenyt, amelynek első három helyezettjével Polgár Judit játszik szimultán meccset. Mi adta az ötletet a kamarazenei fesztivál és a sakk párosításához?
Bolyki György: A Kaposfesten immár hagyomány, hogy minden koncerthez társul az elhangzó műhöz vagy a szerzőhöz kapcsolódó, de nem zenei kiegészítő rendezvény. Prokofjevről érdemes tudni, hogy egészen rendkívüli sakkozó volt, megverte saját korának világbajnokát. Sok zenész van, aki nagyon jól sakkozott, például Erkel Ferenc, a Pesti Sakkegylet alapítója. Még az első fesztiválra szerettük volna meghívni Polgár Juditot, a sakkélet koronázott királynőjét. Óriási öröm, hogy idén erre sor kerülhet. Bárki jelentkezhet a Prokofjev Sakkversenyre augusztus 14-én, a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában.
hvg.hu: Polgár Judit Világsakkfesztiválja is kötődik valamelyest a művészetekhez, szívesen vesznek részt rajta ismert személyiségek, művészek, tudósok, sportolók.
Polgár Judit: Azért is tartottam érdekesnek a Kaposfest megkeresését, mert az a koncepció alakult ki az utolsó pár évben „A sakk összeköt minket” szlogennel futó Világsakkfesztiválon, hogy megmutassuk a sakk ezer arcát, a kapcsolódási pontokat a sakk és a művészet között, legyen az a zene, a festészet, a kézművesség gyerekeknek, a porcelánfestészet, a marcipánból készített sakkfigurák. Az ezerötszáz éves sakktörténelem az élet minden területéhez kapcsolódik a reklámtól a filmig, a szobrászattól a fafaragáson át a festőművészetig. A Világsakkfesztiválnak az a célja, hogy családi rendezvény keretében azoknak is élményt nyújtson, akik életükben először találkoznak a sakk fogalmával, és korábban azt hitték, hogy ez egy unalmas, nehéz, hosszadalmas sport. A gyerekeknek különféle játékokat találunk ki a sakkfigurás arcfestésektől a figurák használatáig a Sakkpalota pályán, hogy felkeltsük az érdeklődésüket.
hvg.hu: A Polgár-féle oktatási módszerben, amit az édesapja dolgozott ki önnek és a testvéreinek, milyen szerepe volt a zenének?
P. J.: Egyikünk sem tanult zenélni, ilyen szempontból kimaradt az életünkből egy fontos dolog. Rengeteget hallgattunk zenét, az eszperantó tanulásán keresztül kialakultak társaságok, ahol a közösségi élmény kedvéért együtt énekeltünk. A zene mindig része volt a felkészülésemnek, edzés közben is gyakran ment a háttérben. Inkább a szolidabb muzsikát szerettem, de azért időnként rockzenét is hallgattam. Sokszor egész versenyeket kísért a klasszikus zene. Csajkovszkij volt az egyik kedvencem.
hvg.hu: Ismer olyan sakkozókat, akik a zenében is komoly eredményeket értek el?
P. J.: Portisch Lajos köztudottan nagyon szeret énekelni, Tajmanov magas szinten zongorázik, koncerteket adott. Sakkban a leghíresebb eredménye, hogy 6:0-ra vesztett Bobby Fischer ellen. A világbajnok Szmiszlovról is tudom, hogy szépen énekel. Ezzel szemben sok zenészt ismerek, akik komolyan sakkoznak, mint például Kelemen Barnabás, Bogányi Gergely vagy Fischer Iván, aki hosszú évek óta minden lehetőséget megragadott, hogy ellátogasson a Világsakkfesztiválra.
hvg.hu: Bolyki Györgynek milyen a kapcsolata a sakkal?
B. Gy.: Nagyjából olyan, mint Juditnak a zenével. Soha nem tanultam sakkozni. Negyedikes általános iskolás koromban második helyezést értem el a megyei sakkversenyen. Szerintem ez annak volt köszönhető, hogy alig néhányan indultak.
hvg.hu: Az élet egyéb területeit is a saját hivatásuk szemszögéből képesek nézni? Látásmódot is ad a sakk, illetve a zene?
B. Gy.: Harminc éve űzöm foglalkozásszerűen a zenélést, és azzal telik az életem, hogy megtanuljam, milyen szituációkat, jelenségeket szabad zenészként megközelíteni, illetve mikor tesz rosszat, ha zenészként nézek a dolgokra. Nagyon szeretném, ha mindent méltóságteljesen, fennkölt módon lehetne megoldani, mindenhez lágyan, szenzibilisen hozzányúlni. Ahogy egy zeneművet megközelítünk, a zenével bánunk, egy hangszeren gyakorolunk. Közben néha az ellenkezőjét tapasztalom. Amióta csirkéket tartok, látom, hogy a csirkeólban nincs semmi romantika. Örülnek a jól tartásnak, de hogyha kell, kinyírják egymást. Rajtuk keresztül is tanulom, hogy vannak dolgok, amiket szépen lehet intézni, másokat meg nem.
P. J.: Ha valaki gyerekkorban kezd el a szakmájával foglalkozni, annyira bele tud mélyedni a részletekbe, ami csak keveseknek adatik meg. Sokszor kérdezték tőlem, hogyan lehet állandóan sakkozni, hogyhogy nem unom meg. Úgy érzem, hogy a sikereim nagyrészt annak köszönhetem, attól lettem az, aki vagyok, hogy érdekelnek a részletek, az apróságok, a finomságok. Ötéves koromtól sakkozom, több mint három évtizeden keresztül versenyeztem, újra és újra átéltem a sakkozás mélységeit, leginkább ez vezetett a játszmagyőzelmekhez. Amikor férjhez mentem, gyerekeket szültem, és egyre jobban bekúsztak a háztartás dolgai, ugyanazzal a szenvedélyes részletgazdagsággal viszonyultam hozzájuk, mint a sakkhoz. Ma is sokat hasznosítok abból, amit az élsakkal járó életformával elsajátítottam. A világ több mint hatvan országában jártam, a különböző kulturális megközelítések az étkezéstől a lakáskultúráig sok pici elemmel gazdagítottak, amit beleviszek a háztartásba, a lakberendezésbe, a sakkfesztiválba. Néha hátrányt jelent, ha az embernek van egy bizonyos igényszintje, de ha magas szinten űz valaki egy tevékenységet, akkor képes fejlődni, ha megvan benne a tökéletességre való igény.
hvg.hu: Miben hasonlít véleményük szerint a legősibb szellemi sport és a muzsika, milyen közös ismérvei vannak egy sakkparti és egy zenemű megkomponálásának, interpretálásának?
B. Gy.: Az mindenképpen közös, hogy bolondnak kell lenni hozzá. A zene ötéves korban kezdődik, és nemhogy kevesebb, hanem egyre több időt igényel. Nincs az embernek gyerekkora, illetve más, mert valami hajtja belülről. Erre senkit nem lehet rákényszeríteni. Ha a belső motor nem azt súgja, hogy belehalsz, ha nem nagyon jól csinálod, akkor nem lesz belőled semmi. Gondolom, a sakkozóknál is úgy van, mint a zenészeknél, tízezren kezdik el tanulni, végül egyből lesz zenész. A belső motiváció mellett az is kell, hogy az ember versenyképes legyen azon a porondon, ahová ki akar állni.
P. J.: Tény, hogy sok ezer gyerekből válik egy-kettő élsportolóvá, de ami ennél fontosabb: a játék szeretete, a kombinációs készség fejlődése, a kreativitás megélése, a fantázia szárnyalása már a kezdetek kezdetén, az első lépésektől elkísérik a gyerekeket, ettől ilyen fantasztikus játék a sakk, és gondolom, ez igaz a zenére is. Persze mindkét „műfajnak” van egy monoton része, a gyakorlás, illetve az elemzés. Mi sakkozók nem vagyunk olyan hangosak, mint a zenészek. Az elemzések minimális százalékát tudjuk a sakktáblán elővezetni úgy, hogy annak eredménye is legyen. Fontos még az időzítés, a ritmus, az összpontosítás, hogy minél jobban tudjunk játszani versenyhelyzetekben. A sakkozóknál tipikus, de zenészeknél is rengetegszer előfordul, hogy amikor elkezdődik a játszma, porondra kell lépni, nem probléma a harmincnyolc fokos láz. Ilyenkor a túlélés hajtja az embert, utána meg lehet halni.
hvg.hu: Mennyire tartják célkitűzésnek, hogy a közönséget kiemeljék a sakk, illetve a kamarazene közegéből?
P. J.: A sakkban nem a közönségnek játszunk, igaz az én sakkom mindig látványos volt, ebből adódóan sokszor megnyertem a legjobb vagy a legattraktívabb játszma díját. Gyerekként még abszolút játékból kezdtem el sakkozni. Ahogy sportoló lettem, a rengeteg edzés mellett automatikusan jött a művészi rész, az esztétikum. Ehhez társult a kutatómunka, hogy ki mit játszott előttem, a különböző ötletek, elképzelések újrahasznosítása, beépítése a saját látásmódomba.
B. Gy.: Azt gondolom, hogy ismerem a Kaposfest közönségét. Hat éve minden egyes koncert beengedésnél köszöntöm a nézőket, igyekszem mindenkihez szólni pár szót. A mi közönségünk az átlagosnál nyitottabb. Minden érdekli, ami magas színvonalú, hozzátesz az élethez, gazdagítja az élmény- és lelkivilágukat. Amikor Segal Viktort felkértük, hogy Rossini receptjeiből ebédet főzzön, pillanatok alatt elkelt az összes jegy, szerették a főztjét. A nocturne-ök éjszakáján is velünk tartottak egy éjszakai kirándulásra. Az a célunk, hogy a nézők a nap huszonnégy óráját olyan színvonalon töltsék, mint amit a koncertteremben átélnek, hogy igazi élményparkban érezzék magukat, ahol sokféle, valamilyen módon a zenéből kiinduló impulzust kapnak.
hvg.hu: Mindketten ismerik a szakmájuk gyakorlati és elméleti oldalát. A Polgár Judit Sakk Alapítvány a gyerekek képességfejlődését segíti a közoktatásban. A Képességfejlesztő sakk bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe. György a zenei oktatásban fejlesztett ki egy új programot.
P. J.: Több mint kétszáz iskola választotta a Sakkpalota módszertani programot, amelynek az a lényege, hogy a gyerekek kreatívan, játékosan tanuljanak az élet minden területén hasznosítható összefüggéseket. Nagyon sok asszociációval kapcsolatos dolgot sajátítanak el, mint például azt, hogy a sakktábla pepita, mint a taxi jele. A figurákból kiindulva kereszttantárgyas formában belekerül a sakkoktatásba a számolás, a kézművesség. Igazából egy gondolkodásmódot szeretnénk a gyerekekkel és a tanítókkal elsajátíttatni, hogy mindent a maga komplexitásában tudjanak nézni.
B. Gy.: Zeneterapeuta feleségemmel és egy háromfős csapattal kidolgoztunk egy zenei alapú tanrendet az általános iskola alsó négy évében, aminek az a lényege, hogy mindennap negyvenöt percnyi tanóra valamilyen zenei közegben zajlik. Már Kodályék is mérték, hogy milyen hatása van az iskolai zenetanulásnak, és azt találták, hogy két év zenetanulás után jobban teljesít egy olyan osztály, ahol mindenki rossz környezetből jön, mint a csak jó környezetből jövő gyerekek. Japánban azért vezették be a Kodály-módszert, amikor itthon kivezették, mert tesztelték, hogy ez alapján tudják a gyerekek a legnagyobb fejlődést elérni. Remélem, lassanként alapfelismerés lesz, hogy a zeneoktatás kikerülhetetlen eszköz a személyes és a közösségi integrációban. Nem lehet mindenki mellé odaállítani egy bölcs embert, aki elmagyarázza, hogyan kell közösségben élni, nem bántani a másikat. Sokkal könnyebb negyvenöt percet együtt énekelni, mert aki ezt teszi, legalább meggondolja, hogy a szünetben összeveri-e a társát, vagy sem.
P. J.: A sakk éppúgy nemzetköz nyelv, mint a zene. Szegény és gazdag ugyanúgy tudja játszani, ma már az interneten keresztül is bárki élvezheti bármelyik élő sakklegenda játékát. A zene előnyben van abból a szempontból, hogy azonnal hat az érzelmekre, nem kell zenélni tudni ahhoz, hogy valaki élvezze, míg a sakkban el kell sajátítani egy alaptudást. Talán a sakk előnye, hogy nincs korhatár, összehoz generációkat, míg a zenében van generációs ízléskülönbség. Ajánlom is a szülőnek, nagyszülőknek a sakkot mint közös nyelvet. A gyerekeknek felemelő sikerélményt nyújt, ha megverik az apukát, a nagymamát.
hvg.hu: A Kaposfesten már jóval a következő évi program meghirdetése előtt elkelnek a jegyek, a bérletek, a diákközönségnek a pótszékeket helyettesítő párnák. Ezzel együtt mennyire cél, hogy még több fiatalt vonzzanak a fesztiválra?
B. Gy.: A Kaposfest alkalmas arra, hogy beavatási szertartás legyen a klasszikus zene világába. Idén nagyon komoly kísérletet teszünk. Budapestről egy busznyi, önként jelentkező egyetemista érkezik a Kaposfestre, akik még soha nem voltak klasszikus zenei koncerten. A feladatuk, hogy túléljék. Kaposvárról csatlakozik hozzájuk nyolcvan egyetemista, ott is az volt a szempont, hogy legyen rajtuk sok tetkó, és ne ismerjék Bach nevét. Azok az egyetemisták, akik a jövő döntéshozó értelmiségeként gondolkodnak magukról, úgy nőttek fel, hogy nem érintette meg őket a klasszikus zene. Roppant kíváncsi vagyok, hogy egy-egy koncert után mit fognak mondani.
hvg.hu: A Kokas Katalin–Kelemen Barna alapító pár két éve váratlanul kilépett. Idén elindítottak egy sokak szerint ellen-kamarazenei fesztivált a Zeneakadémián, ahová jó néhány visszatérő külföldi vendégművészt „elcsábítottak” a Kaposfesttől. Nem tart a konkurenciától?
B. Gy.: Nem. A Kaposfest volt az első komoly volumenű kamarazenei fesztivál, és már nagyon beágyazódott rendezvény, illetve ami fontosabb, van egy olyan sajátos mikroklímája a fesztiválnak, amit Budapesten lehetetlen létrehozni. Aki a Kaposfestre jön, az pontosan tudja, milyen élményvilágot keres, és a visszajelzések azt mutatják, közönségünk eddig mindig meg is találta a számításait.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
