hvg.hu: A hajdani szorongó, gátlásos, beszédhibás fiúnak már nagyon fiatalon szerteágazó érdeklődése volt a bridzstől a focin át a versenyfogadásig, majd a versmondástól a színészeten át az igazgatásig – derül ki a Hátrametszés – Az életem – tétre, helyre, befutóra című kötetből. Mindig több gyeplőt tartott a kezében. Nem félt attól, hogy szétforgácsolja magát?

J. T.: Sokan nehezen tudják elfogadni a determinációt. Le is írom a könyvben, nem örülök neki, hogy ennyire hiszek benne, mert az felmentést ad minden alól. Hiszen mondhatom, hogy nem én döntöttem, hanem egy kijelölt utat járok végig. Visszatekintve mégis úgy tűnik, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Meg kellett szereznem a mérnöki diplomát, dolgoznom kellett mérnökként…

hvg.hu: Egy ideig párhuzamosan folytatta a mérnöki pályát és az amatőr színészetet. Mit adott hozzá a mérnökség a színházi munkájához?

J. T.: 1991 óta vagyok igazgató a Merlinben, a Nemzetiben, jelenleg Szombathelyen. Sokat bolyongtam a számok világában, jól tudom hasznosítani az igazgatói működésben a racionális gondolkodást, a gazdasági ügyek áttekintését, a költségvetés átlátását, a gépezet működtetését.

Stiller Ákos

hvg.hu: Bálint András tanácsára ment az Egyetemi Színpadra a sikertelen főiskolai felvételi után. Az Universitas együttest tartja a színházi elemi iskolájának, a 25. Színházat a gimnáziumnak, Kaposvárt az egyetemnek.

J. T.: Nem győzöm hangsúlyozni azt, ami a Nemzeti Színház-i pályázatom első mondata volt: mindennek az Egyetemi Színpad az oka. Egyszerre pech és mérhetetlen szerencse, hogy 18 évesen megismerkedtem egy olyan életformával, ami ma már nem létezik. A rengeteg esemény, külföldi utazás, fesztiválozás kapcsán azt hittem, hogy a világ tulajdonképpen ilyen, az ott tapasztaltak minden egyes eleme beépült a sejtjeimbe. Három bűvös szó határozta meg a színházi gondolkodásomat: agora, fórum, találkozóhely. Rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet létrehozni, de még így sem tettem le arról az elképzelésemről, hogy a színház ne csak az előadásokról szóljon. Ez a küzdelem nagyon kevés eredménnyel jár, mert az emberek befelé fordulnak, magányosak, nem érdeklődnek, szoronganak.

hvg.hu: Ruszt József egyike azoknak, akik a legnagyobb hatással voltak önre. Hogyan érintette, amikor azt mondta „Belőled soha nem lesz színész?”

J. T.: Akkoriban még én is így gondoltam, teljesen letettem a színészi ambíciókról. Ha nem alakul meg a 25. Színház, és nincs Berek Kati és Gyurkó László, akkor biztosan nem maradok ezen a pályán. Ruszttal kapcsolatban megírtam egy különleges történetet is. Isteni csoda folytán megmaradt a számítógépemben a levelezésünk, amit az ő haldoklása idején folytattunk. Párhuzamba állítottam ezt a levelezést a Nemzeti Színházban folytatott küzdelmeimmel. A Nemzetivel kapcsolatos sérelmek felidézése helyett azért számoltam be neki részletesen a gondjaimról, hogy eltereljem a figyelmét a betegségéről. Menet közben is éreztem, hogy micsoda feszülés van a két össze nem mérhető dolog között. Miközben én százmilliókról, pénzelvonásokról beszélek, tudom, hogy ez semmi ahhoz a meccshez képest, amit ő vívott a halállal.

hvg.hu: Saját kételyek és külső kritikák formájában fogalmazza meg a személyiségét: szerencselovag vagy misszionárius, óvatos vagy gyáva, kishitű vagy gőgös, szabad vagy szabados. Hogyan sikerült megtanulnia együtt élni az ellentmondásaival?

J. T.: Lehet, hogy nem érzem őket ellentmondásnak. A génjeimben van, a szüleimtől örököltem, hogy nagyon jól tudok az emberekkel bánni, az esetleg más véleményen levőkkel is szót tudok érteni. A kompromisszum keresés sokak szemében megalkuvást jelent. Egyébként olyan a világunk, hogy minden gesztust félre akarnak érteni, vagy valóban félreértenek. Bátran mondom, bármilyen következményekkel is jár, hogy a Magyar Teátrumi Társaság uralja a színházi területet. Ennek ellenére szót tudok érteni a társaság szignifikáns képviselőivel, Vidnyánszky Attilával, Vasvári Csabával, Oberfrank Pállal.

Stiller Ákos

hvg.hu: Hídépítő szerepének jó példája az ön által megálmodott POSZT. Többször is kísérletet tett ott is a csatabárd elásására. Hogyan látja a színházi találkozó jövőjét?

J. T.: A POSZT megalapításával azt mondtam a magyar színházi társadalomnak, hogy kedves kollégák, én ezt nektek hoztam létre, kezdjetek vele bármit a legjobb belátásotok szerint. Nagyon sokat tettem annak érdekében, hogy tavaly létrejöjjön egy tizenkét fős testület, amelyben egyenlő arányban képviselteti magát a két színházi társaság. Reményt keltő, biztató jelnek tartom, hogy a POSZT képes továbbműködni, hiszen olyan fontos színészek, színházvezetők is a testület tagjai, mint Máté Gábor vagy Mácsai Pál. Természetesnek tartom, hogy az élet minden területén, a politikusoknak és a gazdasági élet vezetőinek is kellene rendelkezniük konszenzuskészséggel. Ami most van, az tarthatatlan, a mi és ők, az ellenség-barát szembenállás. Hiányzik a kezdeményezés, a kíváncsiság. És ez mindkét oldalra nézve igaz. Amikor a Nemzeti Színházról beszélek, leírom, hogy csalódtam az akkori hatalomban is.

hvg.hu: A Nemzeti idején a liberális és baloldali sajtó azzal  támadta, hogy legitimizálja Orbán–Schwajda–Siklós Mária épületét. Magányos szélmalomharcosnak érezte magát?

J. T.: Azért sem érezhettem magam Don Quijoténak, mert nem kudarcos kísérleteim voltak, hanem eredményeket értem el. Nem akartam a Nemzeti Színház igazgatója lenni, Bálint Andrást szerettem volna igazgatónak. Kerestem egy olyan helyet, ahol az Egyetemi Színpadon megszerzett tapasztalataimat kamatoztathatom. A beépített szabadtéri színpadon gondoltam az igazi terepemnek. Az akkori miniszter, Görgey Gábor elvileg támogatta. Készen voltak az átépítési tervek, a pénzügyi konstrukció, a kivitelezés, minden a startvonalon állt, amikor hirtelen jött egy miniszterváltás. Össztűz alatt állt akkor a Nemzeti. Ha ráköltünk 300 milliót, amibe a szabadtéri színpad beépítése került volna, és a többség által teljesen értelmetlennek gondolt beruházást megcsináljuk, abból nagyon nagy balhé lett volna. Most már bánom, hogy nem vittem keresztül.

hvg.hu: Élete fő művének, küldetése beteljesedésének a színházalapítást tartja Szombathelyen. 2017-ben lejár az igazgatói mandátuma. Milyen esélyekkel pályázik újra?

J. T.: Szeretnék még öt évet itt tölteni. Egyre ízletesebb a gyümölcs, amit ez a színház terem. Két és fél fantasztikus szezon áll mögöttünk. Mostanra sikerült eljutni oda, hogy a Weöres Sándor Színház nagyon sokat tesz a városért, a közönség szeretetét élvezzük, remek a csapat. Nem lenne szakmai ok a változtatásra.

hvg.hu: A legtöbb vidéki színháznál már megtörtént a hatalomátvétel. Van önben némi szorongás, félelem?

J. T.: Bízom benne, hogy szakmai érvek mentén fog a pályázatok elbírálása történni. Ebből a szempontból, azt hiszem, kikezdhetetlen vagyok. Olyan a rendezőgárdánk, amilyen nem igen van más vidéki színházakban. Sorra nyerjük a szakmai díjakat. Nem engedünk a csábításnak, hogy a műsorpolitikán változtassunk a közönség kegyeinek az érdekében, inkább fordítva történik, a közönség igényét emeljük évről évre. A komédiákat, az operetteket is magas színvonalon játsszuk.

Stiller Ákos

hvg.hu: Egész pályáját végigkíséri a  költészet, az 1975-ös televíziós József Attila-sorozattól a fülbegyónós Szabad ötletek jegyzékén át a Sebő Ferenccel közös Szólt az ember című estjéig. Szombathelyen is tartanak Nagy versmondó, Kötelező olvasmány címen versprogramokat. A válságok, a kibeszéletlen problémák ellenszere, menekülési útvonal a költészet?

J. T.: Nem menekülés, hanem egy hátrametszés része, szakmai pályám szerves építőkockája. A színészi hitelem többet között abból is áll, hogy József Attilát olyan színvonalon tolmácsolom, amit elismernek. A könyvemben kevésbé esik szó arról, hogy nagyon szeretek fiatalokat tanítani, szavaltatni. A kezelhetetlennek tűnő tizenéveseket kezesbáránnyá tudom varázsolni néhány gesztussal, szóval, viccel.

hvg.hu: A színészethez való hozzáállása is József Attilától származik: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”.

J. T.: Muszáj leszögezni, hogy többféle út vezet a kiváló színészethez. Lehet úgy illusztrálni tökéletes technikával, hogy elhiszem, hogy átéli a színész. Én csak úgy tudok játszani, hogy azokat a pillanatokat, amiket meg kell élnem a szerepemben, először felfedezem, aztán megkérdezem magamtól, hogy tudod-e azt érezni, amit a figura érez.

hvg.hu: Megválaszolatlan kérdésként veti fel, hogy a loholása a célok felé, és azok elérése megérte-e, hiszen cserbenhagyta miattuk az élete legfontosabb szereplőit.

J. T.: Ahogy idősödöm, ez a kérdés egyre nagyobb súllyal nehezedik rám. Holott csodálatos minta van előttem, a szüleimé, akik hetvenhárom évet éltek együtt házasságban. Anyám most is él, 98 éves, öt gyereket neveltek fel. Ehhez képest nagy a kontraszt. Felmerül a kérdés, hova tettem volna a Jóistentől meg a szüleimtől kapott tehetséget, az alkotás mindent elsöprő vágyát, ha másként alakul az életem. Lehet, hogy a geodéziában értem volna el csillogó eredményeket. Zárkózott, befelé forduló gyerekként tudat alatt arra vágyakoztam, hogy más legyek, és ezt a mást a színészetben láttam meg. A színházi létezés, a szerepek, az igazgatás mind gazdagabbá tették az életemet.