– Pintér Andrásként anyakönyvezték. Miért váltott Wahornra?
– Szeretem az állatokat, és szerettem volna, ha a nevem erőt sugároz. Elképzeltem, ahogy egy farkas elmordul. Egy barátommal végigittuk az éjszakát, és reggelre kitaláltuk a Wahorn nevet. Tizenhét éves voltam akkor.
| Életút |
„Tudtam, hogy saját magamnak kell megcsinálnom magamat, minden csak belülről jöhet” – hangzik a 63 éves, avantgárd művész által vallott és megvalósított ars poetica. Gyógyszerész – a munkaszolgálatot is megjárt – édesapja és az édesanyja útjai különváltak: utóbbi Kanadába költözött; „nekem meg lett egy nevelőanyukám, amit szomorúság helyett úgy éltem meg, hogy két anyám is van”. A Mester utcai általános iskolában döntötte el, hogy rajzművész lesz. „Egy auralátó szerint az egyik előző életemben sikeres olasz rajzművész voltam.” Már a budapesti József Attila Gimnázium rajz tagozatára járt, amikor tizenhat évesen kiutazhatott az anyjához Kanadába. „A vancouveri hippik ismertettek meg Frank Zappa és Jimi Hendrix zenéjével.” Huszonkét évesen első díjat nyert a Fiatal Művészek Stúdiójának kiállításán. 1972-ben csatlakozott az első magyar amatőr képzőművészeti társasághoz, a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz. „Rendkívüli közösség jött össze, Barcsay Jenő biztatott, hogy nem is kell főiskolára járnom.” Ott ismerte meg feLugossy Lászlót, ef Zámbó Istvánt és Waszlavik Lászlót, akikkel megalapította a nyolcvanas évek egyik legismertebb underground zenekarát, a Bizottságot. A rendszerváltást követően Kanadában, majd az Egyesült Államokban élt: a festés mellett háttérrajzolóként és webdizájnerként dolgozott. 2006-ban tért vissza Magyarországra. Mezőszemerén él, a mezőgazdaságba is „belekóstolt”. Mostanság a társával, Töttös Kata festőművésszel közösen alkot. Gyermekei közül Simon a Rotfont zenekar vezetője Berlinben, Róbert filmdíszleteket, installációkat készít, Maca a MOME média szakán végzett, Patrick pedig cipőkereskedő Németországban. |
– „A művészet kaland kell hogy legyen” – vallja. A kalandvágy vitte Pomázról Aachenbe, majd Vancouverbe, Los Angelesbe és New Yorkba?
– Azért lettem művész, mert a művészetben nem hátrány, hanem erény, hogy képtelen vagyok folyamatosan ugyanazt csinálni. Nem tudnék csak képzőművész lenni, csak filmes vagy csak zenész. Azt akarom, hogy az életem mindig másmilyen legyen, mindig másképpen csináljam.
– Tizenhárom évig Amerikában élt. Azért tért vissza Magyarországra, mert a saját szavaival élve: nem lett az egyik leghíresebb művész a tengerentúlon?
– Rájöttem, hogy nem tudok a legnagyobb művész lenni, egyrészt mert olyan nincs, másrészt mert az olyasmivel járna, amire nem vagyok képes, illetve amit nem is szeretnék. Például ismételni magamat, következetesnek lenni, emberekkel barátkozni, politizálni.
– A Bizottsággal futott be. Mi volt a sikerben az ön találmánya?
– 1972 óta ef Zámbó, feLugossy és Wahorn neve egybeforrt, mindig együtt állítottunk ki. A zenekar sem akkor született, amikor az első Bizottság-koncertet adtuk, hanem a közös munka révén. Amit én tettem hozzá a Bizottsághoz, az az elméletem, hogy nem kell megtanulni zenélni, akkor is létrejöhet a produkció. Csak az ösztöneinkre kell figyelni, és nem az elvárásokra. Talán az is az én érdemem, hogy néhány évig sikerült összetartani egy olyan közösséget, amit ennyire erős egyéniségek alkottak.
– Mindent vállalni tud abból a korszakából? Az indulást is?
– Waszlavik ötlete volt, hogy csináljunk botrányt egy tehetségkutató versenyen. A mesterterv szerint kommersz számokkal bejutunk a tv által is közvetített döntőbe, majd ott meglepetésszerűen elénekeltük volna a B...d szájba a k...a anyád című punkszámot, de a selejtezőn kiestünk. Aztán Nagy Feró bedobott minket a Fekete bárányok koncertre, a többi már történelem. Ma is mindent vállalhatónak tartok a múltamból, még azt is, amit már másképp csinálnék. Szabad ember vagyok. Soha nem befolyásolt a pénz, a siker.– Azért is lettek a nyolcvanas évek kultikus zenekara, mert dalaik a diktatúra és a szabadság kérdését feszegették. Ma mennyire tartja aktuálisnak ezeket?
Wahorn András
Túry Gergely
– Diktatúra mindig van, szabadság sosincs. Jelenleg inkább azok a hazug módszerek jelentik a problémát, amelyek már a Kádár-korban is léteztek. A hivatalos médiából ugyanúgy hazugság dől, mint annak idején. Felháborít, hogy generációkat tesznek tönkre a dezinformációkkal, de legalább már létezik internet, ahonnan tájékozódni lehet.
– Mióta tud megélni a művészetéből? Hol van ma egy Wahorn-mű árfolyama?
– 17 éves koromban megéreztem, mi a végtelen. Hamvas Bélát olvasva jöttem rá, hogy mindaz, ami elérhető az emberi világban, csak illúzió. De elhatároztam, hogy én ezt elérem. Hadvezér, király akarok lenni, sok nőt megdugni, sok pénzt keresni, Cadillacen járni. Ha nem lettem is király, mindez megvalósult. Sosem éltem meg teljesen a képeimből. Voltak olyan időszakok, amikor a nagy jólétet a teljes nincstelenség követte. A képeimért kétszázezer és egymillió-kétszázezer közötti összegeket adnak.
– Világjáró kalandozásai után mi vonzotta a csendes vidéki léthez?
– Már indultam volna vissza Amerikába, előtte meglátogattam Bukta Imrét. A falujában nagyon olcsók a házak, gondoltam, veszek egyet. Aztán rájöttem, hogy ez lesz a következő kaland. Feldobott, új perspektívát adott a teljesen új élet, a mezőgazdasággal foglalkozás.
Stiller Ákos
– Mi az, ami közös a zenélésben, a festészetben?
– Mindkét önkifejezés a végtelennel való találkozást jelenti. Amikor zenélek, improvizálok, nem is tudom, mit játszom, csak hallom, hogy szépen szól a szaxofon. Amikor festek vagy rajzolok, akkor is befelé figyelek: üzenetet kapok önmagamból. És aztán létrejön a mű, ketten vagyunk, nem vagyok egyedül, velem van a titokzatos névtelen.
– Töttös Katával közös munkáiban két magány találkozik?
– Semmi sem hasonló bennünk. Kata lány, én fiú. Ő harminc évvel fiatalabb, hiperrealista festőművész, én pedig igazából rajzművész vagyok. Ez a kettő szépen összeáll, ahogy a jin és a jang.
– Manapság a Hír Tv-n közéleti és politikai kérdésekben nyilatkozik.
– Én nem politizálok, hanem filozofálok. Egészségügyileg fontos, hogy elmondjam a véleményemet. Ha nem tenném, beteg lennék. Amire rájöttem az életben, az mind személyes tapasztalat.
– Underground zenész, avantgárd festő, grafikus, filmrendező, tévés és rádiós műsorvezető, webdizájner, szántóverseny-szervező, traktorszépségversenyen zsűritag. Mi jöhet még?
– Nem hiszek abban, hogy felfogható lenne, mi a célja velem a világnak. Már nincs bennem az a kényszerérzet, hogy valamit el kell érnem, ami egész életemben erősen jelen volt. Mivel megöregedtem, olyan boldog állapotba kerültem, hogy már semmit sem akarok. Amit szerettem volna, megcsináltam. Nem hiányzik semmi, de bármilyen kalandra készen állok.
SZENTGYÖRGYI RITA – DOBSZAY JÁNOS
