A hét mesterlövész – aljas hetes
A kapuzárási pánik előtti utolsó nagy dobásukra készülő, sötét titkokkal a szívükben élő férfiak A hét mesterlövész tavaly mozikba kerülő remake-jében, az 1960-ban készült klasszikussal ellentétben, nem egy mexikói falvat védelmeznek, hanem egy kegyetlen üzletember sanyargatta kisvárost. John Sturges rendező eredeti westernjének speciális tulajdonságú karakterei újra lettek töltve, de például a Yul Brynner szerepét újrafazonírozó Denzel Washington megtartotta a komor fekete jelmezt és a jellegzetes járást. Az italt és a füves cigit egyaránt preferáló védelmezők, a lehető legpíszibb hősszerepkiosztás (indián íjmester, távol-keleti késvirtuóz, mexikói vicces ember, vén róka) és az Imax-teremben dübörgő harci jelenetek alkalmassá teszik Antoine Fuqua filmjét, hogy lépést tartson a mítosszal.
Jesse James – kényszerhelyzetben
Az első nagy költségvetésű western, amely a közönség elvárásaira tökéletesen ráérezve figyelmen kívül hagyja a történelmi tényeket. Henry King 1939-es filmjének alapkonfliktusa a békében élő kisemberekre leselkedő veszély: a nagyvállalatok – ebben az esetben a transzkontinentális vasutat építő társaság – minden morált figyelmen kívül hagyó terjeszkedése, a megfélemlítés, a kényszerítés bármilyen eszközzel. A családot ért sérelmekre nemes bosszúval válaszoló Jesse James (Tyrone Power) és fivére, Frank (Henry Fonda) elsőként állítottak szobrot a törvényen kívüli népi hősnek.
Egy maroknyi dollárért – tuti recept
Olaszországból úgy tűnt, a Vadnyugaton túl jól öltözöttek a férfiak, túl egészségesek, és nem reális célokat tűznek ki maguk elé. Sergio Corbucci kedvcsináló antipastijai után Sergio Leone rendező Ennio Morricone zenei kíséretével fejlesztette tökéletesre a spagettiwestern receptjét. A pompás paripákat elegánsan megülő férfiak helyére öszvéren poroszkáló, borostás, szivart rágcsáló, piszkos és szakadt poncsót viselő cinikus fráterek léptek. Lehet, hogy a Volt egyszer egy Vadnyugat és a Jó, a Rossz és a Csúf népszerűbb, ám a Rawhide című tévészériában futószalagcowboyt játszó Clint Eastwood előtt új perspektívákat nyitó Egy maréknyi dollárért (1964) a zsáner műfajteremtő darabja. Az USA-ban bemutatott kópiákon Bob Robertson, a német nyelvterületen Georg Schock szerepelt a stáblistán, Leone csak a sikert követően kapta vissza a filmjét.
A vad banda – férfias játékok„Az erőszak elválaszthatatlan a film és a mozgás művészetének fogalmától” – mondta Sam Peckinpah azt követően, hogy az abszurd erőszak népszerűsítésével vádolták meg. Az 1969-es film minden idők legbrutálisabb westernje. A két, egymással rivalizáló banda kegyetlen mészárosokból áll, azt a pesszimista rendezői víziót megjelenítve, hogy az amerikai polgárháborúban minden makulátlan férfi elpusztult, csak a patkányok és a sakálok maradtak. A Véres Samként is emlegetett Peckinpah mesteri eszközökkel – sokkoló lassított jelenetekkel, az összecsapások naturális bemutatásával, a hiperközeliben látható golyóbecsapódások okozta roncsolódások látványával és hangjával – bámulatra méltó totális káoszt hagyott maga után a mozikban.
A revolverhős – a hírnév ára
Minden vadnyugati hőst elér a dicstelen végzete, a hátulról érkező golyó. Az 1950-es film a menedéket hiába kereső férfi epikus története. A bűneivel megbékélő, egykor hírhedt párbajozó (Gregory Peck) visszavonultan él, de tudja, előbb-utóbb felbukkan valaki, aki azzal akar dicsőséget szerezni, hogy legyőzi a legyőzhetetlent. A revolverhős szikár, fekete-fehér képeivel elveti a westernek idealizált kellékeit, és nem mellesleg megannyi, később felbukkanó antiszociális hős előtt nyitja meg az érvényesülés útját.
A HVG 2016/39 számában megjelent írás.