szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt

Magyar idő szerint hétfő hajnali 2-kor kezdődik a 2017-es Golden Globe-gála, ahol nagyot tarolhat ugyan a Kaliforniai álom, de egyelőre csak Meryl Streep életműdíja vehető biztosra. A tévés kategóriákban a Stranger Things, az Atlanta és az O.J. Simpson-ügy zsebelheti be első igazán komoly díjait.

Magyar szemmel nézve nyilván teljesen más lesz a 2017-es Golden Globe-gála a tavalyinál, amikor először a Saul fia jelölésének, majd győzelmének is örülhettünk. Bár az Oscar még mindig hozhat magyar résztvevőt (Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje a kategória kilences listájára került, ahonnan majd ötöt jelölnek a díjra), a Golden Globe-ot most külső szemlélőként vagyunk kénytelenek nézni.

A Hollywoodba delegált külföldi újságírók szervezete (HFPA) által kiosztott filmes és tévés díjak általában sztárorientáltabbak, és szeretik egy-egy pikáns meglepetéssel felkavarni a kritikusi díjak egyhangú állóvizét, de azért hevesen vitatkozni ritkán lehet velük. Idén ráadásul külön kitettek magukért: olyan kisebb fesztiválkedvencek kaptak jelölést, mint az Elle vagy a Captain Fantastic, miközben súlyosan felkarolták a hollywoodi elit által messziről került szuperhősfilmet, a Deadpoolt is.

Az Elle két jelölést is szerzett, Isabelle Huppert is indul a díjért
©

A 2017-es Golden Globe-díjátadó összes jelöltjét itt találja.

A Kaliforniai álom tuti győztes, de a drámák között nagy a harc

A Golden Globe-on külön kategóriában állítanak jelölteket a drámáknak és a vígjátékoknak/musicaleknek, és ezen minden bizonnyal az utóbbi években felmerült csalások (néhány drámát a másik kategóriába neveztek, mert ott mindig kisebb a verseny) ellenére sem változtatnak belátható időn belül, hiszen így sokkal több sztárt hívhatnak meg a gálára.

Idén nagyjából megtalálták az egyensúlyt: a legjobb vígjáték/musical ötösében találunk egy igazi musicalt (Kaliforniai álom), egy zenés felnövéstörténetet (Sing Street), egy életrajzi filmet a legborzalmasabb hangú operaénekesnőről (Florence Foster Jenkins), egy akcióval telepakolt önironikus képregényfilmet (Deadpool) és egy nosztalgikus családi tablót (20th Century Women). Természetesen nincs az az isten, hogy ne a legtöbb (7) jelölést begyűjtő Kaliforniai álom győzzön.

A drámák közt is fel kellett állítani öt jelöltet, így a családját a Google Earth segítségével megtaláló indiai fiú igaz sztorija (Lion) és egy csodálatos hangulatú bankrablós neo-western (Hell or High Water) is kapott egy említést a főkategóriában, de ez a díj három alkotás nagy csatája lesz. A kritikuslisták túlnyomó többségének élén végző, már egy zsák díjat begyűjtő, egy fekete férfi életének nehézségeit bemutató Moonlight két erős kihívót kapott: egy családi tragédiát és annak következményeit feldolgozó drámát (A régi város) és Mel Gibson legújabb szupervéres moziját, egy világháborúba induló keresztény fiúról (A fegyvertelen katona).

A drámai főszereplők mezőnyében tavaly egyértelmű volt a helyzet: Leonardo DiCaprio és Brie Larson szobrocskáját senki nem fenyegette. Most viszont hiába nyeri sorra a kritikai elismeréseket Casey Affleck A régi városért, a Fencest rendező Denzel Washington színészként is olyan alakítást nyújt, ami a HFPA-tagok szívét rabul szokta ejteni, de Andrew Garfield nagy évét (A fegyvertelen katonáért jelölték, de a Némaságban is óriásit játszik) is díjazhatják. A nőknél még bonyolultabb a helyzet: Natalie Portman (Jackie) evidens választás lenne, de Isabelle Huppert (Elle) igazi outsider választás lehet, a Garfield-vonalat pedig Amy Adams képviseli, aki a jelöléséért felelős Érkezés mellett az Éjszakai ragadozókban is nagyot ment.

Natalie Portman a Közelebb és a Fekete hattyú után harmadjára nyerhet
©

Sokkal kisebb versenyt hoznak majd a vígjáték/musical címkével ellátott színészi kategóriák. Ryan Gosling egyedüli komoly kihívója a Florence Foster Jenkinsben kétségtelenül brillírozó Hugh Grant, bár az utóbbi hetekben a másik Ryan, a Deadpoolt a hátán cipelő Reynolds is új erőre kapott. Talán az egyetlen tuti színészi kategória a vígjátékos-musicales női főszereplő, ahol Emma Stone győzelmének csak Annette Bening tehet keresztbe, de erre is kevés esélyt látni, hiába szerezte meg itt 30. jelölését Meryl Streep – aki viszont nem távozik üres kézzel, ő kapja ugyanis az idei életműdíjat.

Az a helyzet, hogy a mellékszereplőknél is egyértelmű győzteseket kellene látnunk, de annyiszor láttuk már, hogy azokat, akik végignyerik a kritikai díjakat (jelen esetben a Moonlight Mahershala Alija és a Fences Viola Davise), megelőzi egy nagyobb név – aki lehetőség szerint legyen fehér. Ez a „veszély” most is fennáll, és a két említett filmet még nem láttuk ugyan, nem lennénk szomorúak akkor sem, ha a Hell or High Water leköszönő zsarujaként Jeff Bridges nyerné a férfiak csatáját, de állítólag női fronton Michelle Williams (A régi város) és Nicole Kidman (Lion) is simán megérdemelné a díjat.

A Kaliforniai álom a filmes és az egy vagy két színészi elismerés mellett nagy valószínűség szerint behúzza a legjobb rendező (Damien Chazelle) és a legjobb betétdal (City of Stars) díját is (ugye nem ragadt a fejükben Justin Timberlake, ugye nem?), de a filmzenéknél is nagy esélye van Justin Hurwitz elbűvölő szerzeményeinek. A legjobb forgatókönyv Barry Jenkins (Moonlight) és Kenneth Lonergan (A régi város) között kell, hogy eldőljön, de kettős párharcot hoz majd a maradék két kategória is: az animációknál a Zootropolis és a Kubo és a varázshúrok, az idegen nyelvű filmeknél pedig az Elle és a Toni Erdmann csap össze.

Először arathatja le a babérokat nagy díjátadón a Stranger Things

A tévés kategória jelöltjeit elnézve a HFPA tartotta magát szokásához, így a borítékolható sorozatok mellett (Trónok harca, Az alelnök) simán díjat zsebelhetnek be olyan 2016-ban indult kritikuskedvenc szériák is, mint az Atlanta vagy a Stranger Things. Emiatt egy-két kategórián kívül elég nehéz jósolni.

A legjobb drámasorozatok mezőnyében valószínűleg első igazán komolyabb elismerését söpörheti be a Netflix nosztalgikus elemekkel tűzdelt sci-fije, a Stranger Things. Ha a jelöltek listáját nézzük, mi is a kisvárosi horror-drámának adnánk a díjat, ugyanis a Trónok harca túl biztonságos választás lenne, a This Is Us, a The Crown és a Westworld pedig műfajukban jó minőséget hoztak ugyan, de népszerűségükben, fogadtatásukban meg sem közelítették a Stranger Things körüli lelkesedést. A Golden Globe-on pedig általában ez is számítani szokott ebben a kategóriában.

Winona Ryder és a Stranger Things is nagy esélyesnek számít
©

A komédiák esetében is hasonló a helyzet, hiszen a legtöbben az újszerű és bátor epizódokkal jelentkező Atlanta díjazását jósolják. De ugyanígy megérdemelné a Glóbuszt Az alelnök is, hiszen a több korábbi Emmy-díj ellenére ezen a gálán még sohasem kapta meg a legjobb vígjátéksorozatnak járó elismerést a Fehér Házban játszódó, a valóságra egyre inkább emlékeztető komédia. Nem mintha a többi jelölt nem érdemelné meg a díjat: a Black-ish, a Mozart in the Jungle, a Transparent alkotói azonban most valószínűleg csak a nézőtérről élvezik a gálát.

Az antológiasorozatok között azonban szinte biztosra vehető az általunk is 2016 legjobbjai között emlegetett American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy sikere. A többi jelölt közül itt csak az Aznap éjjel említhető egy kategóriában a favorittal, de óriási meglepetés lenne ha elhappolnák a díjat az O.J. Simpson-pert feldolgozó széria elől. Főleg, hogy Courtney B. Vance, a Johnnie Cochran ügyvédet alakító színész elviszi a legjobb alakítás díját is az antológiasorozatok mezőnyében.

©

A főszereplők kategóriáiban még ennél is kiélezetebbnek tűnik a mezőny. A drámák esetében Winona Ryder sikere tűnik a legvalószínűbbnek, a vígjátékoknál a rutinos beszédmondónak számító Julie Louis-Dreyfus (Az alelnök) esélyes, de Issa Rae (Insecure) és Rachel Bloom (Crazy Ex-Girlfriend) is simán elhappolhatja előle a díjat.

A férfiak mezőnyében szinte kiszámíthatatlan a végeredmény, hiszen egy igazi nagyágyú, Billy Bob Thornton (Goliath) mellett Rami Malek (Mr. Robot), Bob Odenkirk (Better Call Saul) és Matthew Rhys (The Americans) színpadra szólításán sem lepődnénk meg, mindegyikük nagyot dobott sorozatuk 2016-os évadában.

A mellékszereplők esetében már jóval tisztább a kép: itt nyerhet díjat a Netflix presztízsdrámája, a kosztümös The Crown, méghozzá John Lithgow alakítása miatt. A nők mezőnyében pedig mi is a Westworld legerősebb alakítását hozó Thandie Newton kezébe nyomnánk az Aranyglóbuszt.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vízilabda Eb: Montenegró legyőzte Horvátországot a bronzéremért

Vízilabda Eb: Montenegró legyőzte Horvátországot a bronzéremért

Billie Eilish tarolta le a Grammy-díjkiosztót

Billie Eilish tarolta le a Grammy-díjkiosztót

Nem készültek kiviteli tervek a Zugló vasúti megálló felújítására

Nem készültek kiviteli tervek a Zugló vasúti megálló felújítására

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

Népszava: harmadannyi tb-t nem fizettek be, mint amennyit a kormány mondott

Népszava: harmadannyi tb-t nem fizettek be, mint amennyit a kormány mondott

Már rendelhető az első tisztán elektromos Volvo

Már rendelhető az első tisztán elektromos Volvo