1080p: Tovább súlyosbodott függőségünk az év legjobb sorozataival
Mikor már azt hittük, a minden eddiginél nagyobb fordulatszámon pörgő sorozatipar elérte a csúcspontot, jött 2016, amikor olyan szériákon ámultunk, amelyek teljesen átalakították a tévés műfajról kialakított képünket. Felfedeztük a Vatikán titkos világát, az atlantai zeneipar útvesztőit, és együtt borzongtunk egy amerikai kisváros tinijeivel. Szerintünk ezek voltak 2016 legjobb sorozatai.
15. Flowers
Az Addams Family keresztezése a Tenenbaum, a háziátokkal – a brit Channel 4-on (hol máshol?) bemutatott hatrészes széria alig hasonlítható bármihez, amit eddig láthattunk tévéképernyőn. A humora szénfekete, és néha már kegyetlen, a hangulata pedig egy horrormeséhez hasonlítható, miközben a cselekmény sem a szokásos módon, hanem inkább mozaikszerűen halad előre.
A több defekttel élő Flowers-családot bemutató széria valójában azonban nagyon is hétköznapi problémákat feszeget: a családtagok képtelenek kommunikálni egymással, így pedig a depresszió, a magány lassan belülről emészti fel a korábbi kötelékeket. De nem kell megijedni, az egyik mellékszerepben (Shun) brillírozó író, Will Sharpe minden percében nevetése ingerlő fekete komédiát hozott össze.
Itt nézhető: Channel 4
14. Az alelnök (Veep) – 5. évad
A politikai szatíra egyik legkiemelkedőbb alakja, az italo-skót Armando Iannucci négy évadon keresztül járta körbe a brit hatalmi rendszer hátterében zajló ügyleteket a The Thick of It című sorozatban a villámnyelvű káromkodásgép, Peter Capaldi (a Doctor Who jelenlegi dokija) segítségével, amelyből Egy kis gubanc címmel film is készült. Amerika nem is váratott sokat magára: az HBO-ra csinálta meg a széria Fehér Házra ültetett változatát.
Iannucci ugyan már magára hagyta a szériát, de az ötödik évadját maga mögött tudó Az alelnök magasabban szárnyal, mint valaha – még egy olyan évben is, amikor a való élet politikája gyakran túlszárnyalta a sorozat szürrealitását. Selina Meyer (Julia Louis-Dreyfus) komoly ellenfelet kap (Hugh Laurie még mindig nagy király), Amy és Gary továbbra is a legkonstansabban vicces karakterek, miközben még formailag is újítani tudtak. És melyik másik sorozattól várhatnánk el olyan váratlanul elejtett beszólásokat, mint „úgy nézel ki, mint Clark Kent, ha előásták volna Christopher Reeve hulláját, hogy eljátssza.”?
Itt nézhető: HBO
13. A megszállás (Occupied) / Trapped
Képtelenek voltunk dönteni a két északi sorozat között, ezért mindkettőnek itt a helye a legjobbak között, hiszen mindkettő a skandináv filmgyártástól megszokott magas színvonalat hozza.
A Jo Nesbø ötletéből született norvég politikai thriller, A megszállás első blikkre egy elég valószerűtlen helyzettel játszik el: miután Norvégia leállítja kőolaj- és gáztermélését a globális felmelegedés miatt, az EU az orosz katonai erők segítségével megadásra készteti a norvég kormányt. Így Norvégia fokozatosan orosz megszállás alá kerül. A sorozat erénye azonban az, hogy ezt a hihetetlennek tűnő forgatókönyvet mértéktartással mutatja be, amely így nemcsak hihetővé, hanem sokszor vérfagyasztóvá válik a nézőnek, akit nem hagy nyugodni: de hiszen ez végülis bármikor megtörténhet bármelyik országgal.
Az izlandi Trapped is az ország filmgyártásának legnagyobb nevei (a rendező Baltasar Kormákur) és színészei bevonásával készült, a sztori pedig klasszikus északi, havas tájakon játszódó, feszült krimi. Egy utasszállító hajó a kegyetlen időjárás miatt egy kis halászfalu kikötőjében ragad, a káoszt tovább fokozza, hogy a parton egy holttestet találnak, így a helyi rendőrségnek külső segítség nélkül kellene megtalálni a gyilkost. A Trapped a kisvárosról és a hajó utasairól is részletes tablót fest, az atmoszféra pedig jól tudjuk, a skandináv produkciók esetében szinte mindig hibátlan.
Mindkét sorozat sikerét jól jelzi, hogy már biztosan készül belőlük második évad is.
Itt nézhető: A megszállás a Netflixen elérhető. A Trapped sajnos egyik magyar csatornának sem kellett eddig.
12. Szilícium-völgy (Silicon Valley) – 3. évad
Mike Judge-ot nem kell félteni, ha abszurdról van szó. A Beavis és Butt-head, a Hivatali patkányok vagy a Hülyék paradicsoma alkotója a tech-sorozatának szereplőit is olyan mély bugyrokba rángatta már, amiért már mi szégyelltük magunkat.
A harmadik szezonra sem vett vissza: a leghülyébb, poénként bedobott ötletekre kapnak rá a völgy milliárdosai, míg a „Tegyük A Világot Egy Jobb Hellyé” jelszó alatt gondozott projektek halva születnek. A lényeg, hogy a nagykutyáknál nem számít, ki vagy, csak hogy mennyi profitot tudnak rólad leakasztani.
Itt nézhető: HBO
11. The OA
Év végén, különösebb csinnadratta nélkül dobta be a Netflix ezt a két szálon futó, sci-fi és dráma határán egyensúlyozó sorozatot. Tegyük gyorsan hozzá, nem véletlenül nem csináltak neki nagyobb marketingkampányt: egyszerűen nem lehetett tudni, hogyan fogadják majd a halállal, az emberkísérletekkel, vagy a túlvilággal kacérkodó szériát.
A történet főszereplője a hét év után előkerülő, eltűntnek hitt nő, Prairie (akit a sorozat társírója, Brit Marling alakít), akit még vak emberként vesztett el családja, de újbóli felbukkanásakor már tökéletesen lát. Ennél többet nehéz lenne spoilerek nélkül elárulni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy már az első rész is egy meghökkentő fordulatot hoz, a további epizódokban pedig még megosztóbbá válik a sorozat. Helyben és időben is elkalandozik a történet, amit még túlzásai ellenére sem lehet félbehagyni.
Itt nézhető: Netflix
10. American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy (The People v. O.J. Simpson)
Bár a magyarokra korántsem volt olyan hatással O.J. Simpson egykori amerikaifoci-sztár gyilkossági ügyének szappanoperába illő tárgyalássorozata (na jó, O. J. Sámson Kartell-tag a büszke kivétel), az amerikaiak egyszerűen nem tudnak leszakadni a témáról.
De hát ne is szakadjanak, ha egyszer olyan mémmé vált jeleneteket inspirál, mint a Csubakka-védelem, olyan dokumentumfilmeket, mint a több nagy külföldi médium által az év filmjei közé is beválasztott O.J. Made in America, vagy olyan szériákat, mint az FX bűnügyi antológiájának első évada. Cuba Gooding Jr. végre újra igazolta, miért kaphatott egykor Oscar-díjat, az ügyészeket játszó Sarah Paulson és Sterling K. Brown, valamint az O.J. ügyvédjét megformáló Courtney B. Vance pedig az év legjobb tévés alakításait hozták. De még John Travolta és David Schwimmer is tett róla, hogy 10 epizódon keresztül is lebilincselő legyen az amúgy töviről hegyire ismert történet.
Itt nézhető: FOX
9. Search Party
Amekkora Girls-klónnak tűnik elsőre, akkora meglepetés 2016 legeldugottabb gyöngyszeme – anyacsatornája, a TBS eddig kábé csak a szintén gyászosan alulértékelt Angie Tribecát tudta felmutatni a szerializált színtéren.
Az ítélet: család Maeby-je, Alia Shawkat a huszonévesek minden frusztrációját beleadja Dory karakterébe, aki, miután tapasztalja, hogy egyik ismerősének eltűnése csak Facebook-emojik szintjén lépi át környezete ingerküszöbét, a lány megkeresését tűzi ki problémás élete legfőbb céljának. Az érezhetően tudatosan sztereotipikus szereplőgárda (a cukormázas hipszter pasi, az önfejű és csilli-villi meleg srác, a naiv szőke színésznőpalánta) pedig még azokat a pillanatokat is feldobja, amikor az egyébként izgalmas nyomozás kissé leül.
Itt nézhető: TBS
8. Better Call Saul – 2. évad
Már az első évadból is sejthettük, hogy Vince Gilligan a Breaking Bad spinoffját egyre inkább a melodráma műfaja felé tereli, amit a második évaddal még látványosabban jelzett. Az első évadban megismert kisstílű ügyvéd, Jimmy McGill az idei részekben megkapja a lehetőséget a legális előretörésre, ám sorstragédiája elkerülhetetlen: csak akkor lehet igazán boldog, ha hagyják, hogy saját, nem épp a szabálykönyveknek megfelelő módszereket alkalmazzon.
Bob Odenkirk elképesztő mélységet adott a Breaking Badben csak poénként felfogott központi karakternek, mellette pedig a mellékszereplők is nagyon élnek: Rhea Seehornt a barátnő- és jóbarát-szerep között lavírozó Kim, Michael McKeant pedig az elnyomó testvér, Chuck szerepében élmény nézni. Már nagyon várjuk a jövőre érkező folytatást.
Itt nézhető: AMC
7. Fekete tükör (Black Mirror) – 3. évad
A brit szatírapápa, Charlie Brooker antológiasorozata már legelső évadjának legelső epizódjában egy disznóval közösülésre kényszerítette a miniszterelnököt – a sokkhatásából pedig a harmadik szezonra sem vesztett semmit. A Channel 4-ról a Netflixre költöző sorozat idei hat részében is hidegrázós közeljövő-képeket festett, de most még némileg pozitív hangokat is hallatott.
A San Junipero című, leszbikus szerelmi sztoriból egyfajta digitális eutanázia-moralizálásba csapó epizód például az év egyik tévés csúcspontja volt, de közösségimédia-függőségünkkel, faji előítéleteinkkel, legrosszabb rémálmainkkal és a gyűlöletpropaganda ránk gyakorolt hatásával is szembenézhettünk. Ja, és a trollface-re sem tudunk majd ugyanúgy tekinteni ezután.
Itt nézhető: Netflix
A Black Mirrorról itt írtunk bővebben
6. Fleabag
A 2016-ra elképesztő méreteket öltő sorozatipar eljutott oda, hogy már olyan gyöngyszemeket is képes produkálni, amelyek kifejezetten komoly témákat csempésznek a legprovokatívabb komédiákba. Az író-főszereplő Phoebe Waller-Bridge saját, a szakmai és magánéleti kiüresedés felé közelítő, közeli barátját nemrég elvesztő nőt bemutató színdarabját adaptálta egy hatrészes sorozatra. Az eredmény olyan, mint maga a főszereplő: iszonyúan vicces, provokatív, és kegyetlenül őszinte.
A főszereplő a House of Cards Frank Underwoodjához hasonlóan, a nézővel is folyamatosan kommunikál, így nem csak a környezetében élők, hanem mi is bőrünkön érezhetjük csípős és találó megjegyzéseit, hogy aztán egyre jobban lefagyjon arcunkról a mosoly.
Itt nézhető: Amazon
5. Stranger Things
A nyolcvanas évek iránti nosztalgia nem valami újkeletű dolog, de afelől kétség sem lehet, hogy 2016-ban sikerült igazán csúcsra járatni. De amíg a Kung Fury szintű vadulások színtiszta, kizárólagos főhajtások voltak, addig a Stranger Things úgy tudta megidézni Spielberg, Carpenter vagy Stephen King világát, hogy közben saját lábán is remekül megállta a helyét.
A Duffer-tesók gondosan kimért sztorija (csak 8 részt kaptunk, cserébe viszont egyetlen pillanatra sem hagyott alább az izgalom – kivéve, amikor direkt ez volt a cél) egy csapat kisiskolást, egy rejtélyes, szuperképességekkel rendelkező jövevényt, néhány problémás tinit, egy pár sztárvisszatérőt (Winona Ryder, Matthew Modine) és természetesen egy szörnyet engedetett össze egy kisvárosban. Kell ennél több?
Itt nézhető: Netflix
A Stranger Things-ről itt írtunk bővebben
4. Aznap éjjel (The Night Of)
2016 (sőt, úgy általában a sorozatok történetének) legjobb pilotepizódja messze az Aznap éjjelé. Olyan hangulatot áraszt már első, baljós, feszült képsoraival a széria, amitől nagyon nehéz szabadulni. A végzetes éjszakai túrára induló főszereplő olyan útra kalauzolja a nézőt, amely nem csak a modern társadalmak igazságszolgáltatási rendszeréről, hanem az emberi lélekről is félelmetes képet fest.
Riz Ahmed és John Turturro, vádlottként és ügyvédként az év színészpárosát alkották, és azt is megkockáztathatjuk, mindketten karrierjük egyik csúcsteljesítményét hozták a nyolc epizódban. Abban a sorozatban, amely klasszikus thrillerként indul, aztán egyre fojtogatóbb drámává alakul.
Itt nézhető: HBO
3. BoJack Horseman – 3. évad
Süllyedhet-e mélyebbre egy a függőségeivel küzdő, kiégett hollywoodi színész annál, hogy kétségbeesésében volt szerelme lányával akar lefeküdni? A sztárvilág felszínességét kifigurázó sorozat harmadik évada megadta a választ: bizony, süllyedhet.
A Netflix animációs szériája legambiciózusabb, legsötétebb évadával jelentkezett idén, azon belül is egy olyan résszel, amely sorban zsebelte be az év legjobb epizódja címet minden mérvadó portál összegzésénél. Igen, a szinte teljes egészében néma, víz alatt játszódó részről van szó, amely szívbemarkoló módon mutatja be a főszereplő magányát, szeretetéhségét, és azt, hogy közben mennyire alkalmatlan arra, hogy változtasson nyomorúságán. A többi rész sem egyszerű sétagalopp persze: a BoJacket tempója és sűrűsége miatt szinte képtelenség elsőre feldolgozni, így aztán érdemes többször elmerülni az Oscar-hajszát, az Instagram-valóságot és magát a sorozatipart is kőkeményen cikiző állat-ember világban.
A BoJack Horsemant az évezred legjobb sorozatai közé is beválasztottuk.
Itt nézhető: Netflix
2. Atlanta
A leginkább a Balfékek című szitkomból, valamint stand uposként ismert Donald Gloverben mindig volt valami, amiből tudni lehetett: ez a srác egy nap világsztár lesz. Hogy 2016 mennyire összejött neki, arról három formátum is árulkodik. Childish Gambino néven kiadta az év egyik legjobb lemezét, újradefiniálva saját zeneiségét, és a Drake-ösvényről letérve a pszichedelikus funk/soul felé vette az irányt. A mozis karrierjén dobott egy aprót a tény, hogy ő lesz az ikonikus Lando Calrissian fiatal változata a 2018-as Han Solo-filmben. De előtte még a kisképernyőn is megmutatta zsenialitását.
A kreatív tévézés legszebben virágzó műhelye, az FX (Louie, Archer, Foglalkozásuk: amerikai, Kemény motorosok, Fargo, Felhőtlen Philadelphia) adott neki lehetőséget, hogy fantasztikusan elborult elméjét megmutassa a világnak. Az Atlanta saját definíciója szerint „a Twin Peaks rapperekkel”, és bár van benne valami, azért mégis sokkal több ennél. Glover tényleg egy hiphop-producert játszik, aki a Paper Boi név alatt rappelő unokatesóját (a semmiből előtörő, valami hihetetlenül vérprofi Brian Tyree Henry) futtatja fel, akit pedig mindig követ állandóan beszívott jobbkeze, Darius (Keith Stanfield).
De a zenei vonal csak a felszín – az Egyesült Államok faji és nemi feszültségei, a kitaszított társadalmi rétegek küzdelmei, a bűn lépcsőfokai, a felelősségteljes felnőtté válás igazságai és a legelemibb emberi kapcsolatok útvesztői egyaránt megjelennek a sorozatban. És az Atlanta nem fél a hirtelen irányváltásoktól: egyszer még az unokatesókat látjuk a börtönrendszerről elmélkedni, aztán kapunk egy teljes epizódot a csodálatos női főszereplő, Vanessa (Zazie Beetz) és barátnője osztályharcáról, majd jön egy olyan rész, amely végig egy kitalált, feketéknek szóló csatorna beszélgetős műsorának tetteti magát, reklámokkal meg minden.
Az Atlanta egy bravúrosan szürreális, a kontraproduktív szájbarágás és moralizálás helyett okos, szellemes tanmesékre alapozó, de közben a képi humort és a különböző szinteken vicces párbeszédeket is csúcsra járató sorozat, ami ráadásul az ötletesebbnél ötletesebb főcímeivel és a hip hop krémjéből válogató soundtrackjével is lenyűgözött minket, hétről hétre.
Itt nézhető: az FX-en Amerikából nézhető, itthon egyelőre sehol sem érhető el.
1. Az ifjú pápa (The Young Pope)
Amikor már azt hittük, az összes nagy filmes név kipróbálta magát a sorozatokban (többeknek sikerült is új lendületet hoznia a tévéműsorok világába), egyszer csak jött az olasz Paolo Sorrentino, aki felrúgott minden szabályt, és olyan univerzumot kreált, amit most hirtelen nehezen is tudnánk besorolni. Mi ez, egy tízórás mozifilm, megszakításokkal? Vagy egy sorozat, ami minden korábbi, tévében megszokott történetmesélési formátumra fittyet hány?
Az ifjú pápa több szinten is működik: egyrészt kapunk egy humorral átitatott fiktív Vatikán-képet, másrészt a sorozat végéhez közeledve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valójában nem is Isten, a vallás, vagy a papi hivatás misztériuma, hanem XIII. Piusz pápa (Jude Law) árvasága a cselekmény valódi, titkos mozgatórugója.
Sorrentino persze a főcselekmény, a teljesen új felfogást hozó pápa első, konfliktusokban bővelkedő évének bemutatása mellett minden egyes részben megcsillant valami fontosat: hol a barátságról, hol a szenvedélyről, hol a hitről készített csak lépésről lépésre feltáruló, a nézőt még napokig elkísérő tanmeséket.
Szentségtörés persze, de attól még igaz: Sorrentino sorozatát modern Bibliaként lehet és kell is majd újra és újra fellapozni.
Bővebb kritikánk a sorozatról.
Itt nézhető: HBO
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
