Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Divatba hozták a sebezhetőséget a popzenében, de majdnem a barátságukba került, hogy nem tudták kezelni a sikert. Egyetlen választásuk maradt: kilépnek a komfortzónájukból, és olyan lemezt csinálnak, amely egészen új arcukat mutatja meg. Az I See You-n hallható The xx erősebb és bátrabb, mint valaha.

Gyanús volt már a hálószobapopot a mainstreambe emelő zenekar visszatérése a több éves elvonulás után: az első kislemez, az On Hold klipjében, vagy az új számok első élő előadása közben a korábban befelé fordulónak elkönyvelt tagok látványosan mosolyogtak, ölelgették, puszilgatták egymást. Valószínűleg ez a látványos váltás tudatos volt a három gyerekkori jóbarát, Romy Madley Croft, Oliver Sim és Jamie Smith részéről. Elég világosan akarták kifelé is kommunikálni, hogy már megunták azt a szomorú, fekete-fehér képet, amilyennek a világ látta őket a 2009-es berobbanásuk óta.

Még húsz évesek sem voltak, amikor talán ők rökönyödtek meg a legjobban azon, hogy érzékeny, minimalista dalaikról kezdett cikkezni az összes meghatározó zenei oldal, egyre több híresség lett a rajongójuk, és aztán végül a legnagyobb fesztiválok színpadán találták magukat. A váratlan áttörés azonban áldozatokkal járt: a kezdetben négytagú zenekar úgy döntött, hogy Baria Quereshi-nek személyes ellentétek miatt távozni kell a The xx-ből. A fesztiválfellépéseken pedig folyamatos feszültséget teremtett, hogy ezek a garázsban összerakott, érzékeny dalok mennyire működnek a harsányabb közegben (a szigetes koncerten is sokan többet hallottak a közönség morajlásából mint a zenekarból).

A második lemez, a Coexist épp ezért már a klubzenével kacérkodott, de az a lemez inkább már a belső válság korai jeleit hordozta. Egyáltalán nem számít mai füllel sem rossz albumnak a Coexist, de már a lemez készítése is nehézkesebb menet volt. A megjelenést követő turné után pedig mindhárom tag más irányba menekült, ami miatt a The xx dalszövegeinek, és hangzásának magja, az erős kötelék, a belső kémia is veszélybe került. Ahogy az elmúlt évek legjobb zenekari portréjából kiderült, Oliver Sim alkoholproblémákkal küzdött, amely erősen próbára tette a barátságát Romy Madley Crofttal. Ezzel szemben Jamie Smith önállóan is egészen új közeget hódított meg: előbb kiadott egy fantasztikus lemezt Gil Scott-Heron-remixekből (I'm New Here), majd önálló producerként, a Jamie XX név alatt  jegyzett lemeze, az In Colour a legfontosabb kortárs elektronikus előadók közé repítette.

A direkt színesben pompázó borító, a stíluskavalkád már üzenet volt a zenekar háza tájáról: az In Colour több számában is együtt dolgozó trió ráérzett a hangmintákban rejlő lehetőségekre, és először kacsintott egy olyan zenei világ felé, amely aztán az új lemezen, az I See You-n hallatszódik teljes pompájában.

Az I See You már nem a kamaszkor és a fiatal felnőttkor paráinak érzékeny zenei feldolgozása, hanem egy a válságból, a kreatív és magánéleti mélypontból kilábaló csapatot mutat. Az új lemez dalaiban persze ott van az a sebezhetőség és intimitás, ami miatt oly sokan kezdtek szimpatizálni a zenekarral a kezdeti időkben, de ez már a saját hibák, tévutak beismerésétől egy sokkal felszabadultabb csomagolásban tálalja a trió. Ha úgy tetszik, ezeknek a daloknak már tényleg a nagyszínpadokon a helyük.

Sok helyen leírták, és hamar nyilvánvalóvá válik az I See You-t hallgatva, hogy ez a lemez leginkább Jamie XX tehetségét dicséri: Sim és Madley Croft párbeszédre emlékeztető dalait ő öntötte eddig is formába, de a mostani lemezen lett igazán fontos az ő produceri szerepe is. A lehető legkülönbözőbb helyekről ásott elő hangmintákat (például a nyolcvanas években aktív Hall & Oates duótól, az Alessi Brotherstől, vagy az Ifjúság című filmben is elhangzó David Lang-dalból), és a táncosabb, és valószínűleg rengeteg remix elé néző, nyitó Dangerous, vagy az I Dare You már egy olyan The xx-t mutatnak, amely nem fél a nagy közönségtől, a nagy színpadoktól.

©

Jamie Smith azonban nem az In Colour folytatását akarta fő zenekarára erőltetni, mert néha egy-egy melankólikusabb momentumot húz alá szinte észrevétlenül például a Performance-ban. Aztán Romy elvesztett szüleihez írt fájdalommal teli dalát csomagolja dicsőségesebb, emelkedett hangzásba (Brave For You), hogy végül egészen megrázóvá varászolja a zenekaron belüli, a gyerekori kötelékeket próbára tevő ellentétek utáni békülésről szóló Test Me-t.

"They all say I will become a replica" - énekli együtt Sim és Madley Croft a Replica refrénjében. A The xx-nek ettől az egy dologtól az I See You után már biztosan nem kell félnie. Úgy nyitottak új fejezetet zenei karrierjükben, hogy megőriztek mindent, ami korábban egyedivé tette őket. Továbbra is egyedül, befelé figyelve táncolnak a tömegben, de már legalább nem félnek a többiek szemébe nézni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!